Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. november 29. | 18:00
11. forduló
Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka
109 -75
(27-18, 21-22, 30-12, 31-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Sentényi Barna, Magyari Viktor (Józsa András Junior)

Hazai edző nyilatkozata
Alex Geddes : Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Jól támadtunk, jól alakítottuk ki a lehetőségeinket és remekül használtuk ki a helyzeteinket. Természetesen ki kell emelni két fenomenális egyéni teljesítményt, amelyet Madár Andrástól és Szabó Pétertől láthattunk, akik győzelemre vezették a csapatot. De azt is fontos elmondanom, hogy minden apróság, amit kértem a játékosoktól, azt megtették a találkozó nagy része során. Ennek is köszönhető volt a mai fantasztikus győzelem. Nagy gratuláció a srácoknak! Amit még elmondtam neki, hogy ilyenkor nemcsak örülni kell a sikernek, de emlékezni is kell arra, hogy mi minden kell egy ilyen győzelemhez. Ezt a teljesítményt kell tovább vinnünk a következő találkozóra, amelyet hívhatunk egy lokálderbinek, hiszen a székesfehérvári barátaink ellen fogjuk vívni.

Vendég edző nyilatkozata
Utasi Gábor : Gratulálok először is a Veszprém csapatának, azon belül is főként Szabó Petinek és Madár Bandinak, mert amit ma műveltek velünk, az extra volt. Vannak ilyen napok, amikor az egyik játékosnak minden bemegy, hiába próbáltunk meg mindenféle védekezést. Ma ők ketten majdnem több pontot dobtak, mint nálunk az egész csapat. Ezért csak dicséret illeti őket. A csapatom küzdött az utolsó pillanatig, de ma ennyire futotta az erőnkből.


Dobástérkép
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 38 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 36:45 02:30
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
71%
48%
2p ktáv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
33%
67%
3p táv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
47%
17%
1p bünt.
Veszprém Kosárlabda Klub
Vásárhelyi Kosársuli
82%
89%
Veszprém Kosárlabda Klub Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 5 4
Eladott labda 12 9
Lepattanó 40 34
Gólpassz 15 10
Fault 15 20
VAL 150 79
Statisztika
Veszprém Kosárlabda Klub
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Madár

András Rudolf
X 46 2 3 67 0 0 0 13 18 72 15 21 71 3 3 100 10 0 10 1 1 3 3 2 0 1 55 38 0

Szabó

Péter
X 28 8 9 89 1 2 50 1 3 33 10 14 71 7 8 88 4 0 4 1 0 0 10 11 0 0 49 38 0

Prodanovic

Todor
X 7 2 5 40 1 3 33 0 2 0 3 10 30 1 2 50 4 5 9 1 0 1 2 1 0 0 12 32 0

Varga

Gergő Detre
X 9 0 0 0 0 1 0 3 7 43 3 8 38 0 0 0 4 0 4 1 3 1 2 0 1 0 9 26 0

Takács

Erik
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 3 0 0 1 1 0 3 16 0

Ratiani

Nika
9 4 7 57 0 0 0 0 4 0 4 11 36 1 1 100 6 3 9 0 2 5 1 0 5 0 15 24 0

Birkás

András
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 1 0 1 1 3 4 1 0 0 0 4 13 0

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 0

Ráskai

Zoltán
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 3 0

Scheff

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 109 20 28 71 2 6 33 17 36 47 39 70 56 14 17 82 31 9 40 5 12 15 20 15 7 1 150 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bálint

Erik
X 23 2 3 67 2 2 100 4 13 31 8 18 44 3 3 100 6 2 8 0 2 2 2 1 0 3 22 33 0

Pinnyey

Márton Ábel
X 8 4 7 57 0 1 0 0 3 0 4 11 36 0 0 0 7 2 9 1 3 3 2 2 0 1 12 33 0

Balogh

László
X 16 5 7 71 0 0 0 1 5 20 6 12 50 3 3 100 0 0 0 1 2 2 2 1 1 0 13 30 0

Kelemen

Balázs
X 13 3 9 33 0 0 0 1 8 13 4 17 24 4 6 67 3 6 9 0 0 3 2 2 0 1 11 29 0

Borbáth

Balázs Csaba
X 13 1 4 25 2 3 67 0 4 0 3 11 27 7 7 100 3 0 3 2 1 0 6 2 0 1 17 28 0

Kass

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 2 0 0 0 0 2 17 0

Knyur

Soma Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 -1 14 0

Bősz

Richárd
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 0 5 1 1 0 1 2 12 0

Filak

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 1 4 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ocskó

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Utasi

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 33 48 4 6 67 6 36 17 26 75 35 17 19 89 21 13 34 4 9 20 15 10 1 7 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek