Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. december 2. | 18:00
11. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Sallai István József, Fülöp Ádám László (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Gratulálok a csapatnak, sikerült megnyernünk utolsó hazai mérkőzésünket ebben az évben. Most jön még két idegenbeli találkozó. Fontos volt, hogy megőrizzük a hazai pálya veretlenségét, és ez sikerült. Védekezésben nem voltunk rosszak; volt egy-két apró hiba, de az ötvenhat kapott pont az jó. Dobtunk nyolcvanegyet – istenigazából úgy érzem, egy kicsit nyögvenyelős volt a támadójátékunk, de megvoltak a helyzeteink. Egy kicsit jobban kell figyelni, és ezeket be kell dobni. Én továbbra is úgy érzem, hogy ebben a csapatban van még valami, ami nem tört át úgy istenigazából, van valami gát, aminek át kellene törnie – remélem, ez a következő két meccsen megtörténik, hogy a 2024-es évet megfelelő önbizalommal és magabiztossággal kezdjük el. Még egyszer gratulálok a csapatomnak.

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Gratulálok a tiszaújvárosi csapatnak, teljesen megérdemelten nyertek. Azt gondolom, egy kicsit hitetlenek voltunk, nem voltunk eléggé bátrak sem védekezésben, se támadásban ahhoz, hogy itt meglepetést tudjunk okozni. A tiszaújvárosi csapat profin van felépítve, kőkeményen kihasználták minden hibánkat elöl és hátul. Egy kicsit azt sajnálom, hogy ilyen nagy lett a különbség. Csináltunk azért jó dolgokat, de nagyon fiatal csapat vagyunk, évek kellenek ahhoz, hogy meccsrutint szerezzenek nálunk a fiatal játékosok. Ezen dolgozunk, megpróbálunk menni előre.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
71%
64%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
42%
29%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
30%
23%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Dunaharaszti MTK
48%
60%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 14 8
Eladott labda 15 17
Lepattanó 41 26
Gólpassz 22 11
Fault 15 23
VAL 121 63
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lakatos

Máté
X 13 1 1 100 1 1 100 3 7 43 5 9 56 0 0 0 4 1 5 0 1 1 3 5 0 0 21 28 0

Kocsis

Zalán
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 10 3 13 3 1 1 3 2 1 1 24 24 0

Bán

Tibor
X 9 1 1 100 2 5 40 1 5 20 4 11 36 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 4 0 0 9 22 0

Gáspár

Balázs
X 8 3 6 50 1 1 100 0 2 0 4 9 44 0 1 0 2 0 2 1 5 2 2 1 0 0 3 21 0

Lakatos

Péter
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 2 14 0

Okoh

Victor Kelechi
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 5 40 6 0 6 1 2 0 5 1 0 0 14 19 0

Kovács

Zoltán
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 1 1 2 3 0 1 2 4 0 0 15 16 0

Orliczki

Mátyás
14 3 5 60 1 4 25 1 3 33 5 12 42 3 6 50 1 4 5 2 1 3 4 1 0 0 15 16 0

Molnár

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 2 3 2 2 1 0 2 0 0 6 14 0

Csák

Bence
13 1 1 100 0 1 0 3 7 43 4 9 44 2 4 50 1 0 1 0 0 1 2 1 0 0 10 14 0

Czimer

László Adrián
4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 0 0 2 12 0

Demkó

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 17 24 71 5 12 42 9 30 30 31 66 47 10 21 48 28 13 41 14 15 15 23 22 1 1 121 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Simonics

Olivér Márk
X 9 2 3 67 0 1 0 1 4 25 3 8 38 2 4 50 3 0 3 1 6 4 6 1 0 1 7 38 0

Joó

Tamás
X 11 3 3 100 1 4 25 0 4 0 4 11 36 3 4 75 5 0 5 2 1 4 3 0 0 0 12 30 0

Pafféri

Péter
X 4 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 7 14 1 2 50 5 1 6 1 3 5 4 3 0 0 8 26 0

Rozs

Máté Zoltán
X 12 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 0 0 0 2 1 3 1 2 1 2 2 0 0 15 25 0

Imolay

Ákos
X 9 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 2 1 3 0 1 4 0 0 0 0 7 24 0

Simonics

Levente Dávid
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 5 0 0 6 24 0

Bocsárdi

Gábor Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 0 0 0 2 17 0

Szatmári

Szabolcs
5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 1 9 0

Vasas

Máté Brúnó
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 4 7 0

Magashegyi

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 0 0
Összesen 5 56 14 22 64 2 7 29 6 26 23 22 55 40 6 10 60 21 5 26 8 17 23 15 11 1 1 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek