Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. december 1. | 19:00
11. forduló
ASE Sportcsarnok
87 -90
(24-22, 22-20, 22-21, 19-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Csongor Béla, Farkas Péter Gábor, Tóth Kitti (Domokos Lőrinc)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Gratulálok a Győrnek, azt gondolom, hogy két hasonló karakterű csapat játszott ma. Sorozat terhelésből adódóan, mi már picit fáradtabban, dekoncetráltabban játszottunk a negyedik negyedben. Így egy, egylabdás mérkőzés lett belőle, amiből most nem volt szerencsénk. Ettől függetlenül büszke vagyok nagyon a játékosokra. Azt gondolom, hogy nagyon lelkesen és tartalmasan játszottak. Mindenféleképpen jó tapasztalatot szereztünk ma is. Dolgozunk tovább és igyekszünk a következő fordulóban javítani.

Vendég edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Először is ezt a győzelmet az otthon maradott társunknak, Oszinak szeretném ajánlani, aki súlyos sérülést szenvedett és kidőlt az egész szezonra. Érte küzdött az egész csapat, illetve hogy folytassuk a győzelmi szériánkat. Zsinórban 5 győzelemnél tartunk, ezt szeretnénk tovább vinni és a téli szünetig nem szeretnénk már vereséget szenvedni. Nagyon büszke vagyok a srácokra. Amit hétről, hétre letesznek az asztalra, illetve mérkőzésről, mérkőzésre az egészen elképesztő. Gratulálok a Paksnak is, ezek a fiatalok szerintem nagyon sok boldog percet fognak okozni még a paksi szurkolóknak. Valamint további sok sikert kívánok nekik!


Dobástérkép
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 35:00 03:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
55%
55%
2p ktáv.
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
0%
0%
3p táv.
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
34%
43%
1p bünt.
Atomerőmű SE U23
Agrofeed UNI Győr
80%
71%
Atomerőmű SE U23 Agrofeed UNI Győr
Szerzett labda 16 11
Eladott labda 16 18
Lepattanó 33 39
Gólpassz 21 11
Fault 17 18
VAL 114 116
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Géringer

Gergő
X 31 11 15 73 0 0 0 3 8 38 14 23 61 0 0 0 6 1 7 3 1 2 2 2 2 0 37 31 0

Sövegjártó

Ábel György
X 4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 6 2 8 3 0 0 1 4 0 0 18 29 0

Heimann

Gergő
X 13 3 4 75 0 1 0 2 6 33 5 11 45 1 2 50 2 1 3 0 1 1 3 7 0 0 18 28 0

Kékesi

Kolos
X 18 1 5 20 0 0 0 5 9 56 6 14 43 1 1 100 1 4 5 0 3 4 0 4 0 0 16 26 0

Radics

Gerzson
X 8 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 2 2 100 0 1 1 2 4 0 2 0 0 0 5 25 0

Inalegwu

Marcell Sámuel
8 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 3 4 75 1 1 2 3 2 3 6 1 0 2 13 23 0

Imre

Milán
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 2 2 3 1 0 0 0 -2 15 0

Sáfrán

Botond
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 4 2 6 2 1 2 0 3 0 1 8 11 0

Pajor

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 0 0 1 -3 9 0

Nagy

Dániel
3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 4 3 0

Solymosi

Armand
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Somodi

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 23 42 55 0 4 0 11 32 34 34 78 44 8 10 80 21 12 33 16 16 17 17 21 2 4 114 200
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bohunicky

Olivér
X 12 3 5 60 0 0 0 2 2 100 5 7 71 0 1 0 6 4 10 2 2 3 2 0 1 0 22 40 0

Kámán

Bálint
X 12 5 10 50 0 0 0 0 4 0 5 14 36 2 3 67 1 1 2 3 4 3 7 4 0 2 14 36 0

Hágen

Tamás
X 18 3 9 33 0 0 0 3 4 75 6 13 46 3 3 100 6 2 8 3 3 4 3 3 1 0 26 31 0

Kámán

Kristóf
X 20 7 9 78 0 0 0 2 2 100 9 11 82 0 0 0 11 1 12 0 2 3 0 2 0 0 30 24 0

Garancz

Milán
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 2 0 1 1 1 0 3 18 0

Bakon

Csanád
19 2 5 40 0 0 0 5 9 56 7 14 50 0 0 0 0 0 0 2 3 0 2 1 0 0 14 26 0

Nagy

Tamás
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 3 0 3 1 1 3 2 0 0 0 4 14 0

Horváth

Ádám
4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 0 1 0 3 11 0

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dani

Balázs Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sólyom

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várszegi

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 23 42 55 0 0 0 13 30 43 36 72 50 5 7 71 28 11 39 11 18 18 17 11 4 2 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek