Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. november 11. | 17:00
8. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
95 -79
(29-15, 25-25, 17-22, 24-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Drenyovszki Dániel, dr. Szűcs Sándor (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Gratulálok a csapatomnak, óriásit küzdöttünk és nagyon jó csapatmunkát mutattunk be. Attól függetlenül, hogy a Sopron nem teljes kerettel jött hozzánk, nagyon jó taktikával rendelkeznek, a hiányzóik ellenére is nagyon jó csapatot alkotnak. Úgy gondolom, hogy ez nem vesz el a mi érdemeinkből. Kértem a csapattól, hogy adjunk bele mindent, játszunk koncentráltan, és ez abszolút az ő érdemük, hogy ezt végig tudtuk vinni. Szeretnék üzenni a közönségünknek, nagyon jó hangulatot teremtettek, ők voltak a hatodik emberek. A nehéz periódusokban, a 2. negyed végén, 3. negyed elején mikor kicsit akadozott a játék, átlendítettek minket a nehézségeken.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Először is gratulálok a hazai csapatnak, teljesen megérdemelten nyertek. Erősen tartalékosan érkeztünk a mai mérkőzésre, az okokról nem szeretnék beszélni, ezt házon belül szeretnénk megtartani. A problémáink nem kicsik, azt gondolom nem ez az út amin haladnunk kell, ha ezen nem tudunk változtatni, akkor óriási bajban leszünk az egész szezont illetően.


Dobástérkép
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
76%
63%
2p ktáv.
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
40%
50%
3p táv.
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
40%
30%
1p bünt.
Békéscsabai KK
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
85%
50%
Békéscsabai KK SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 5 8
Eladott labda 14 7
Lepattanó 41 22
Gólpassz 27 18
Fault 20 15
VAL 139 100
Statisztika
Békéscsabai KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 12 2 3 67 1 2 50 2 5 40 5 10 50 0 0 0 6 0 6 2 0 3 2 7 0 1 24 27 0

Varga

Ákos
X 8 2 3 67 0 0 0 1 6 17 3 9 33 1 1 100 4 0 4 1 2 3 3 5 0 0 13 23 0

Kurtucz

Ferenc Krisztián
X 9 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 2 4 50 5 4 9 0 3 4 3 0 0 0 15 20 0

Fábián

Szabolcs
X 12 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 4 4 100 3 2 5 0 3 2 2 1 0 0 15 18 0

Vágvölgyi

Ákos
X 7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 2 0 0 6 13 0

Vodila

Bence
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 3 3 0 1 2 0 2 0 0 9 22 0

Hajdu

Márton
10 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 4 4 100 2 1 3 0 1 1 3 3 0 0 17 22 0

Solevic

Nikola
11 0 0 0 1 2 50 3 7 43 4 9 44 0 0 0 3 0 3 0 0 1 1 1 0 0 11 16 0

Cvijin

Patrik
4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 4 2 6 0 0 0 0 2 0 0 9 14 0

Varga

Zalán Lajos
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 2 0 2 1 3 0 0 11 14 0

Kovács

József
11 1 1 100 0 0 0 3 5 60 4 6 67 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 10 9 0

Scherber

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 95 22 29 76 2 5 40 12 30 40 36 64 56 11 13 85 29 12 41 5 14 20 15 27 0 1 139 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Soós

Bence
X 11 2 3 67 1 1 100 1 5 20 4 9 44 2 4 50 3 1 4 1 2 2 7 10 0 0 24 40 0

Bakk

Krisztián
X 12 1 3 33 1 3 33 2 3 67 4 9 44 2 2 100 1 0 1 1 0 2 1 2 1 0 13 31 0

Rátvay

Tamás
X 19 4 6 67 1 4 25 2 5 40 7 15 47 3 8 38 4 1 5 1 1 2 6 2 0 0 19 30 0

Bőhm

Ádám
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 2 19 0

Kovács

Benedek
X 13 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 1 2 50 4 6 10 3 0 5 2 1 0 0 24 17 0

Keller

Bendegúz
6 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 0 0 0 0 1 1 1 2 1 4 1 0 0 6 25 0

Hipságh

Barna
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 7 15 0

Mándity

Dániel
4 0 1 0 2 2 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 3 13 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 8 0

Gottlieb

Valentin Marcell
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0
Összesen 5 79 20 32 63 5 10 50 7 23 30 32 65 49 8 16 50 13 9 22 8 7 15 20 18 1 0 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek