Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. október 27. | 18:00
6. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Bács Csaba, dr. Nagy Zsombor (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Gratulálok a csapatomnak, mert ismét megcsináltuk azt, amit kellett, betartottuk a szabályokat, jó energiával játszottunk, jó volt a védekezés, jó volt a támadás. Megyünk tovább, de istenigazából a szintmérő most következik számunkra, novemberben, mert a közvetlen riválisainkhoz utazunk majd idegenbe, illetve a Százhalombattát fogadjuk itthon. Ez a hónap tehát vízválasztó lesz, megtudjuk, hogy hol is állunk valójában. Gratulálok a Hódmezővásárhelynek is, mert végig küzdöttek, nem adták fel, és még egyszer gratulálok a csapatomnak.

Vendég edző nyilatkozata
Pavlovic Vuk : Gratulálok a Tiszaújvárosnak, listavezetőhöz méltóan játszottak ma. A második negyedben volt egy kis villanásunk, amikor jó tempóban tudtunk játszani, jól védekeztünk, illetve támadásban is jó megoldásokat találtunk. A maradék, több mint három negyedben pedig abszolút a Tiszaújváros akarata érvényesült. A nagyon jó védekezésből rengeteg alkalommal leindítottak minket, nagyon sok eladott labdánk volt – teljesen megérdemelten nyertek ma. Jó dobószázalékot is produkáltak – nekünk ez nem jött össze. Dolgozunk tovább, és további sok sikert kívánok a Tiszaújvárosnak.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 57 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 22 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
63%
40%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
25%
27%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
33%
11%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
79%
75%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 15 5
Eladott labda 7 23
Lepattanó 45 41
Gólpassz 30 4
Fault 15 16
VAL 155 29
Statisztika
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csák

Bence
X 11 2 2 100 0 2 0 2 4 50 4 8 50 1 1 100 2 1 3 1 1 1 1 6 0 1 17 25 0

Gáspár

Balázs
X 19 9 13 69 0 0 0 0 0 0 9 13 69 1 1 100 8 1 9 1 0 2 2 3 2 0 32 25 0

Molnár

Bence
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 3 3 1 0 4 0 3 0 0 7 23 0

Lakatos

Máté
X 5 1 3 33 0 1 0 1 4 25 2 8 25 0 0 0 4 0 4 2 1 1 3 7 0 1 14 23 0

Kovács

Zoltán
X 11 3 4 75 2 2 100 0 2 0 5 8 63 1 2 50 2 0 2 0 0 0 1 2 0 0 12 20 0

Kiss

Kolos
8 2 2 100 0 2 0 1 3 33 3 7 43 1 2 50 2 1 3 5 1 1 2 3 0 0 15 18 0

Bán

Tibor
16 2 3 67 0 0 0 4 8 50 6 11 55 0 0 0 2 0 2 2 0 1 1 2 0 0 18 15 0

Lakatos

Péter
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 2 2 0 1 0 0 4 15 0

Kocsis

Zalán
10 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 4 4 100 5 1 6 3 2 0 3 2 0 0 19 15 0

Okoh

Victor Kelechi
8 4 7 57 0 1 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 5 4 9 0 0 3 0 1 0 0 14 15 0

Czimer

László Adrián
3 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 3 4 75 1 0 1 0 0 0 3 0 1 0 3 6 0
Összesen 5 97 26 41 63 2 8 25 10 30 33 38 79 48 11 14 79 33 12 45 15 7 15 16 30 3 2 155 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bősz

Richárd
X 9 1 1 100 0 1 0 2 9 22 3 11 27 1 2 50 4 0 4 2 2 2 3 2 1 0 10 28 0

Bálint

Erik
X 10 2 4 50 3 7 43 0 6 0 5 17 29 0 0 0 4 3 7 0 2 0 1 0 0 0 4 28 0

Pinnyey

Márton Ábel
X 0 0 4 0 0 1 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 1 2 3 2 2 1 5 0 0 1 2 24 0

Balogh

László
X 4 1 1 100 0 1 0 0 4 0 1 6 17 2 2 100 4 1 5 0 4 2 1 0 1 0 2 23 0

Kelemen

Balázs
X 7 2 5 40 0 1 0 1 7 14 3 13 23 0 0 0 5 3 8 0 2 3 2 0 0 1 5 23 0

Kass

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 1 0 0 3 20 0

Knyur

Soma Máté
7 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 2 2 100 4 0 4 0 4 1 1 1 0 1 4 15 0

Filak

László
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 3 0 0 0 0 0 -4 13 0

Karsai

Balázs
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 3 3 0 1 4 2 0 0 0 4 12 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 7 0

Ocskó

Balázs
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 0 0 0 -1 7 0
Összesen 5 40 8 20 40 3 11 27 4 37 11 15 68 22 6 8 75 26 15 41 5 23 16 15 4 2 3 29 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek