Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. október 28. | 18:00
6. forduló
Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jankovics Viktor Zsolt, Bagi Bálint, Tóth Kitti (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Alex Geddes : Nagyon örülünk a győzelemnek, fantasztikus eredményt értünk el, de a teljesítmény az, ami igazán lényeges. Erre lehet építeni. A vereségeink idején is arról beszéltünk, hogy érezzük az előrelépést, de így, tudjuk ezt igaztán élvezni, hogy mindez a fejlődés győzelemmel is párosul. Mostantól a Győr elleni Hepp Kupa mérkőzésre koncentrálunk. Bízom benne, hogy erre a mai sikerre tudunk majd tovább építkezni. Alapvetően a fő motivációink és ennek az egész klubnak a kultúrája is a minőségi teljesítményen alapszik. Ez hajt minket elsősorban és nem az eredményjelző látható számok. Éppen ezért vagyunk ma boldogok.

Vendég edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Gratulálok a hazai csapatnak, teljesen megérdemelten nyertek. A saját játékosaimra nem tudok haragudni, hiszen az első öt mérkőzésünket megnyertük. Ez a mai meccs tipikusan olyan volt, amikor a hazaiaknak minden bejött, nekünk pedig gyakorlatilag semmi. Zaklatott hetünk volt, én is és a csapat tagjai közül is sokan betegek voltak, így aztán nem is tudtunk rendesen edzeni. A mai volt az első alkalom, hogy találkoztunk öt-öt elleni játékkal. Ez úgy gondolom vissza is köszönt, szinte teljesen lebénultunk támadásban. A félidei szünetben azt kértem a fiúktól, hogy legyen tartásunk. Ez úgy gondolom, hogy teljesült. További sok sikert kívánok a veszprémieknek. Nekünk pedig nincs okunk lógatni az orrunkat, hiszen továbbra is második helyen állunk a tabellán.


Dobástérkép
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 39:30 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
83%
52%
2p ktáv.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
43%
10%
3p táv.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
35%
36%
1p bünt.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
75%
57%
Veszprém Kosárlabda Klub SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 12 6
Eladott labda 9 14
Lepattanó 37 34
Gólpassz 28 15
Fault 15 18
VAL 147 79
Statisztika
Veszprém Kosárlabda Klub
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 16 4 5 80 0 1 0 2 4 50 6 10 60 2 4 50 5 1 6 3 1 2 4 8 0 0 30 38 0

Prodanovic

Todor
X 19 4 5 80 2 3 67 2 7 29 8 15 53 1 2 50 9 0 9 1 0 1 2 1 0 0 24 35 0

Rosic

Uros
X 23 4 4 100 0 1 0 5 8 63 9 13 69 0 0 0 3 2 5 2 1 2 3 6 1 0 35 32 0

Takács

Erik
X 8 2 3 67 0 1 0 1 5 20 3 9 33 1 2 50 4 3 7 2 1 1 2 3 0 0 14 26 0

Varga

Gergő Detre
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 2 9 0

Birkás

András
11 3 3 100 0 0 0 1 3 33 4 6 67 2 2 100 2 0 2 3 5 2 1 8 0 0 18 24 0

Madár

András Rudolf
11 0 0 0 0 0 0 2 7 29 2 7 29 5 5 100 3 1 4 1 0 1 5 2 0 0 18 23 0

Szeifert

Zalán György
5 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 1 1 100 1 3 4 0 0 1 1 0 0 0 8 8 0

Ráskai

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Scheff

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 98 19 23 83 3 7 43 14 40 35 36 70 51 12 16 75 27 10 37 12 9 15 18 28 1 0 147 200
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Schöll

Richárd
X 21 8 8 100 0 0 0 0 0 0 8 8 100 5 6 83 3 1 4 0 1 0 5 1 0 0 29 24 0

Csátaljay

Barna
X 14 2 4 50 0 0 0 3 6 50 5 10 50 1 4 25 2 0 2 2 1 2 4 2 0 1 15 21 0

Rátvay

Tamás
X 7 2 6 33 0 0 0 1 3 33 3 9 33 0 0 0 0 2 2 0 1 2 2 4 0 0 8 21 0

Tóth

Dániel
X 7 1 2 50 1 3 33 1 2 50 3 7 43 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 3 0 0 8 20 0

Bakk

Krisztián
X 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 0 3 2 0 0 0 0 -6 19 0

Soós

Bence
3 0 1 0 0 3 0 1 3 33 1 7 14 0 0 0 2 1 3 1 3 3 2 2 0 0 2 21 0

Kalincsák

Péter Kolos
6 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 1 2 50 1 2 3 1 1 2 1 1 0 0 5 18 0

Kovács

Benedek
2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 4 2 6 0 1 1 0 0 0 0 3 15 0

Bőhm

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 0 0 15 0

Mándity

Dániel
6 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 1 2 50 5 1 6 1 1 1 1 1 0 0 12 14 0

Hipságh

Barna
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 3 12 0
Összesen 5 69 16 31 52 1 10 10 9 25 36 26 66 39 8 14 57 25 9 34 6 14 18 15 15 0 1 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek