Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. október 22. | 17:00
5. forduló
Krasznai Ferenc Sportcsarnok
82 -71
(31-22, 17-17, 16-13, 18-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földesi Ádám, Horváth Alajos, Benedek Zoltán (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Először is megemelem a kalapom azok a játékosok előtt, akik ma itt tudtak lenni. Sajnos többen is munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt nem álltak rendelkezésemre, sőt, volt aki sérülten próbálta meg vállalni a játékot. Azt gondolom ez a mérkőzés méltó volt a bajnokság felső ágához, férfias küzdelem és nagy tempó dominált. A szűk rotáció ellenére nagy energiát raktunk bele a védekezésbe és végig kontrollálni tudtunk a rendkívül jó erőkből álló DKKA ellen. Tudjuk, hogy ott is voltak hiányzók, sőt továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy a Tiszaújváros és a DKKA kiemelkedik a mezőnyből. Tavaly az ötödik forduló után lenyilatkoztam, mely két csapat fog feljutni, bejött, meglátjuk idén hogy alakul a bajnokság. A Rátgéber Akadémia, a Paks és mi is beleszólhatunk ebbe a küzdelembe, de mivel minden mérkőzésen kérdéses, hogy kik állhatnak ezen három csapat rendelkezésére, nehéz lenne ezt megsaccolni. Gratulálok Fiaimnak a győzelemhez, ahogy egy korábbi SMAFC edző mondta: "Jó mulatság, férfi munka volt!"

Vendég edző nyilatkozata
Maár Benedek : Először is gratulálok a Sopron csapatának, azt gondolom nagyon jó csapatuk van és jól játszottak a mai mérkőzésen is. Mi nem úgy kezdtük ezt a találkozót ahogy idegenben el kell kezdeni egy mérkőzést. Nagyon puhák voltunk védekezésben, nagyon könnyű ziccereket, dobásokat engedélyeztünk az ellenfélnek az első negyedben és igazából ezt a gödröt amit ott megástunk vittük tovább az egész mérkőzésen. Azt gondolom utána voltak jó periódusaink amikor vissza tudtunk jönni, a védekezésünk is feszesebb lett, illetve jobb ritmusban is tudtunk támadni, de ilyen kezdésssel nem nagyon lehet meccset nyerni idegenben ezen a szinten.


Dobástérkép
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
78%
58%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
70%
50%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
20%
24%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Dávid Kornél KA
69%
78%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Dávid Kornél KA
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 10 16
Lepattanó 32 32
Gólpassz 14 20
Fault 20 18
VAL 110 93
Statisztika
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Dániel
X 9 2 4 50 1 1 100 0 3 0 3 8 38 3 4 75 4 1 5 1 4 4 4 4 0 0 13 36 0

Rátvay

Tamás
X 13 1 2 50 1 2 50 3 8 38 5 12 42 0 2 0 10 0 10 0 0 3 5 2 0 0 21 36 0

Soós

Bence
X 6 2 4 50 0 0 0 0 5 0 2 9 22 2 2 100 2 0 2 3 5 3 1 4 0 1 4 34 0

Schöll

Richárd
X 25 12 12 100 0 0 0 0 1 0 12 13 92 1 2 50 1 1 2 1 0 2 2 2 1 0 31 33 0

Bakk

Krisztián
X 14 2 2 100 2 4 50 1 5 20 5 11 45 3 4 75 5 0 5 0 1 5 3 2 0 0 16 25 0

Tallós

Levente
15 2 3 67 3 3 100 1 3 33 6 9 67 2 2 100 5 2 7 2 0 0 2 0 0 0 23 20 0

Kovács

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 2 14 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Hipságh

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gottlieb

Valentin Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 21 27 78 7 10 70 5 25 20 33 62 53 11 16 69 28 4 32 7 10 20 18 14 1 1 110 200
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 19 6 7 86 0 0 0 1 3 33 7 10 70 4 6 67 3 1 4 3 1 3 4 4 0 0 28 35 0

Kis

Attila Raul
X 18 3 5 60 0 1 0 3 6 50 6 12 50 3 4 75 4 2 6 0 2 0 4 5 1 0 25 33 0

Somogyfoki

Péter Gábor
X 3 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 7 14 0 0 0 2 0 2 0 3 4 2 1 0 0 -1 20 0

Keller

Vidor
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 1 4 0 1 0 1 0 0 1 5 17 0

Szalczgruber

Ádám
X 3 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 6 17 0 0 0 2 2 4 0 2 4 1 2 0 0 3 14 0

Szabó

Zsolt András
10 1 2 50 2 2 100 0 4 0 3 8 38 4 5 80 6 1 7 1 2 0 6 2 0 0 18 27 0

Simon

Benedek
6 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 4 1 5 1 4 4 1 5 0 0 10 27 0

Büki

Bence
10 1 3 33 1 2 50 1 4 25 3 9 33 3 3 100 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 5 24 0

Szalczgruber

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Hegedüs

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Barthalos

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 15 26 58 3 6 50 7 29 24 25 61 41 14 18 78 24 8 32 5 16 18 20 20 1 1 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek