Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. október 15. | 17:00
4. forduló
Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, DR. MAGYARI TIBOR, Csák Máté Károly (Tóth Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Farkas Dávid : Kétszer kellett megnyerni a mai mérkőzést, hiszen egyszer közel húsz pontos előnyünk is volt, de sajnos ismét előjöttek azok a hibák (legfőképp védekezésben), melyek abból adódtak, hogy játékosaim három különböző helyen edzenek és ellenfeleink összeszokottabbak nálunk. Igyekszünk ezeket a dolgokat hétről-hétre analizálni és javítani rajta, de azt látni kell, hogy nem egy egyszerű munka. Az eredményesség továbbra sem elsődleges, mert sok fiatalt építünk be, de jó érzés, hogy első négy mérkőzésünket meg tudtuk nyerni. Ma a 2007-es születésű Flasár Zalán hozott extra teljesítményt, rá és a többi fiatalra az egész szezonban nagy feladatok várhatnak. Jövő héten a bajnokesélyes DKKA érkezik hozzánk, ha őket is meg szeretnénk szorítani, védekezésünknek a mainál jobban kell működnie. További sok sikert kívánok a Nagykőrös csapatának.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Márk : Gratulálok a hazai csapatnak.


Dobástérkép
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 38:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
64%
65%
2p ktáv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
53%
13%
3p táv.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
24%
37%
1p bünt.
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Nagykőrösi Sólymok KE
79%
90%
SMAFC 1860 Soproni Egyetem Nagykőrösi Sólymok KE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 15 15
Lepattanó 37 29
Gólpassz 19 20
Fault 14 20
VAL 127 106
Statisztika
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Dániel
X 13 1 3 33 2 4 50 2 3 67 5 10 50 1 2 50 4 0 4 1 3 2 3 2 0 0 14 29 0

Schöll

Richárd
X 17 7 11 64 0 0 0 0 0 0 7 11 64 3 3 100 5 4 9 1 1 2 3 3 2 0 30 28 0

Rátvay

Tamás
X 16 3 4 75 3 5 60 1 6 17 7 15 47 1 2 50 5 0 5 1 2 2 1 6 0 1 18 28 0

Csátaljay

Barna
X 14 3 3 100 0 2 0 1 2 50 4 7 57 5 6 83 0 0 0 2 2 3 3 0 0 0 13 25 0

Bakk

Krisztián
X 6 1 1 100 2 3 67 0 0 0 3 4 75 0 0 0 3 2 5 0 1 1 0 4 0 0 13 19 0

Soós

Bence
8 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 6 6 100 2 0 2 1 1 1 3 3 0 0 13 20 0

Flasár

Zalán
8 4 6 67 0 2 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 2 1 3 0 1 2 3 0 2 0 11 18 0

Bőhm

Ádám
4 0 0 0 2 2 100 0 4 0 2 6 33 0 0 0 4 1 5 1 0 0 1 0 0 0 7 15 0

Kovács

Benedek
7 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 3 4 0 0 1 3 1 0 0 12 11 0

Bősze

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 0 -4 7 0

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalincsák

Péter Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 21 33 64 10 19 53 4 17 24 35 69 51 19 24 79 26 11 37 8 15 14 20 19 4 1 127 200
Nagykőrösi Sólymok KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fehér

Péter József
X 25 4 5 80 0 2 0 4 10 40 8 17 47 5 6 83 2 0 2 4 1 4 4 5 0 1 29 34 0

Mészáros

Bence
X 17 4 6 67 0 1 0 3 7 43 7 14 50 0 0 0 3 0 3 0 3 2 1 6 0 1 17 32 0

Timkó

Norbert
X 6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 8 1 9 0 1 3 1 2 1 0 16 29 0

Tóth

Bence
X 14 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 2 2 100 2 1 3 2 1 5 1 3 0 1 19 28 0

Kocsis

Attila
X 10 3 6 50 0 1 0 1 3 33 4 10 40 1 1 100 0 1 1 3 6 3 2 0 0 0 4 27 0

Molnár

Bence
4 2 5 40 0 2 0 0 1 0 2 8 25 0 0 0 2 2 4 0 3 0 1 3 0 0 3 21 0

Mári

György József
9 2 2 100 1 2 50 1 3 33 4 7 57 0 0 0 5 2 7 0 0 2 1 0 0 1 14 19 0

Filep

Áron Kálmán
3 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 1 100 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 4 10 0

Szurnyák

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 22 34 65 1 8 13 11 30 37 34 72 47 9 10 90 22 7 29 9 15 20 13 20 1 4 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek