Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. október 6. | 19:00
3. forduló
ASE Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Téczely Roland Balázs, Farkas Péter Gábor, Nagy Bence László (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Először is gratulálni szeretnék a Tiszaújvárosnak, teljesen megérdemelten győztek. Azt gondolom, hogy majd, hogy nem végig dominálták a mérkőzést, bár volt néhány jó periódusunk. Viszont azzal az agresszivitással, amivel védekezésben játszottak, illetve támadás szempontjából is picit megleptek bennünket. Három negyedet megnyertek, az utolsó negyedben még volt egy periódus, amikor visszatudtunk jönni a mérkőzésbe. Azonban sajnos hoztunk egy-két rossz döntést, így közelebb már nem sikerült férkőznünk. Úgyhogy jelen pillanatban itt tartunk, leszűrjük a konzekvenciákat és dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Lekli József : Olyan mérkőzést kaptunk, amilyet vártunk, tehát amire készültünk. Tudtuk, hogy a Paks egy fiatal, lelkes csapat rengeteg tehetséges játékossal és, hogy első hazai mérkőzésüket biztos, hogy nagy elánnal fogják kezdeni, ez így is indult. Viszont gratulálok a csapatomnak, mert megcsináltuk azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk. Voltak a meccsnek olyan időszakai, a második, illetve a harmadik negyed, amikor ezt nagyon szépen tudtuk kontrolálni és ki is tudtuk építeni a 10 pont feletti különbséget. Annyi hiányérzetem van, hogy viszont, ami a hiányosságunk, hogy nem tudunk 40 percig még koncentrálni. Mivel azok a dolgok, amiket megtudunk csinálni és működnek, vannak olyan szituációk, amikor teljesen kikapcsolunk és valamilyen buta eladott labdát csinálunk belőle, hol ott előtte már megcsináltuk háromszor. Viszont dolgozunk ezen tovább, megyünk előre és ezen kell javítani. Úgyhogy gratulálok a Paksnak is, mert szerintem egy nagyon jó meccset játszottunk és még egyszer a csapatomnak is nagy gratuláció.


Dobástérkép
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 11
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 09:00 29:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
50%
57%
2p ktáv.
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
67%
40%
3p táv.
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
29%
44%
1p bünt.
Atomerőmű SE U23
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
72%
62%
Atomerőmű SE U23 Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Szerzett labda 15 14
Eladott labda 19 20
Lepattanó 34 37
Gólpassz 14 20
Fault 25 20
VAL 95 129
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radics

Gerzson
X 8 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 2 2 100 4 2 6 3 3 2 5 1 0 1 15 28 0

Heimann

Gergő
X 12 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 4 4 100 0 1 1 1 5 3 4 2 0 0 11 25 0

Pajor

Dávid
X 6 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 0 0 0 5 0 5 2 1 2 3 2 0 0 13 25 0

Sövegjártó

Ábel György
X 7 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 0 0 0 3 1 4 0 0 3 0 0 0 0 6 20 0

Géringer

Gergő
X 3 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 3 5 60 2 1 3 1 3 4 2 1 0 1 0 20 0

Sáfrán

Botond
11 4 5 80 0 0 0 1 3 33 5 8 63 0 1 0 6 0 6 3 3 5 2 1 1 1 17 23 0

Inalegwu

Marcell Sámuel
11 3 6 50 0 1 0 1 3 33 4 10 40 2 2 100 0 1 1 3 0 3 1 3 0 0 13 20 0

Kékesi

Kolos
3 1 4 25 0 0 0 0 4 0 1 8 13 1 2 50 2 0 2 2 3 2 2 2 0 0 0 20 0

Imre

Milán
14 0 0 0 2 2 100 3 4 75 5 6 83 1 2 50 3 3 6 0 1 1 1 2 0 0 20 19 0

Pajor

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nagy

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Békési

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 14 28 50 2 3 67 10 35 29 26 66 39 13 18 72 25 9 34 15 19 25 20 14 1 3 95 200
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csák

Bence
X 19 2 6 33 1 1 100 2 5 40 5 12 42 7 10 70 2 0 2 2 3 3 6 2 0 1 18 29 0

Lakatos

Máté
X 19 5 6 83 0 0 0 2 5 40 7 11 64 3 4 75 4 0 4 3 3 1 4 3 0 0 25 28 0

Kocsis

Zalán
X 5 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 1 4 25 3 4 7 2 2 4 4 2 2 0 14 24 0

Okoh

Victor Kelechi
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 3 5 0 3 2 0 1 1 0 6 19 0

Molnár

Bence
X 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 0 0 0 1 18 0

Kiss

Kolos
9 2 6 33 0 0 0 1 2 50 3 8 38 2 4 50 9 1 10 0 3 1 4 4 0 0 17 24 0

Gáspár

Balázs
9 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 1 2 50 2 0 2 1 3 3 3 2 0 0 11 22 0

Orliczki

Mátyás
12 2 6 33 0 0 0 2 2 100 4 8 50 2 2 100 2 0 2 5 2 4 3 6 0 0 22 21 0

Kovács

Zoltán
15 5 5 100 1 2 50 1 1 100 7 8 88 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 0 0 16 14 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Lakatos

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 24 42 57 2 5 40 8 18 44 34 65 52 16 26 62 27 10 37 14 20 20 24 20 3 1 129 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek