Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024
2023. szeptember 23. | 18:00
1. forduló
Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Esztergályos Róbert, Csák Máté Károly, Magyari Viktor (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Alex Geddes : Összességben pozitívan értékelem ezt a mérkőzést, amelyet egy olyan csapattal vívtunk, amely a bajnokság esélyesének mondható. A miénk egy nagyon fiatal csapat, amely még növekszik. Mindaz, amit kértem a fiúktól mára, azt 100%-ig teljesítették, és meg is volt az esélyünk a végén, hogy nyerjünk. Büszke vagyok a játékosaimra, akik nagyon intenzíven, fókuszáltan és szenvedéllyel játszottak ma. Természetesen mindig csalódás a vereség, nem is vagyok boldog tőle, de a teljesítménnyel elégedett vagyok, megmutatta a gárda, hogy van benne potenciál. Gratulálok a Tiszaújvárosnak, akik remek mérkőzést játszottak, visszajöttek a meccsbe az első félidő után, és végül meg is nyerték azt. Nagyon jó csapat az övék, kiváló edzővel és nagy ambíciókkal erre a szezonra. Éppen ezért is vagyok annyira büszke a játékosaimra, hiszen ellenük sikerült végig meccsben lennünk, komoly győzelmi esélyekkel.

Vendég edző nyilatkozata
Lekli József : Az első negyedet jól kezdtük, de 11-11 után volt egy hullámvölgyünk, ahol egy kicsit megrogyott a csapatunk, az ellenfelünk pedig elhúzott. Ekkor szétesett a társaság fejben és ránk erőltette a Veszprém az akaratát. De ahogy visszajött az energiánk és elkezdtünk játszani úgy, ahogy tudunk, fokozatosan csökkentettük az eredményt és megfordítottuk a mérkőzést. Hozzáteszem, többször volt olyan, amikor már közel voltunk ehhez előtte is, ám ilyenkor rossz döntéseket hoztunk. Nagyon örülök neki, hogy a végén sikerült megfordítani és megnyerni a meccset, különösen annak fényében, hogy nagyon rossz triplaszázalékkal dobtunk. Ugyanakkor a körtéből tudtunk ötven pontot dobni, jók voltak a leindításaink és a második esélyből is eredményesek tudtunk lenni, úgyhogy gratulálok a srácoknak. Elég jó első mérkőzés volt.


Dobástérkép
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 35:00 02:15
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
52%
61%
2p ktáv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
33%
13%
3p táv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
40%
32%
1p bünt.
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
77%
60%
Veszprém Kosárlabda Klub Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 18 15
Lepattanó 26 36
Gólpassz 18 18
Fault 23 25
VAL 108 110
Statisztika
Veszprém Kosárlabda Klub
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 15 2 6 33 1 3 33 1 5 20 4 14 29 6 7 86 2 0 2 1 5 3 9 12 0 0 23 40 0

Prodanovic

Todor
X 13 1 2 50 1 2 50 3 6 50 5 10 50 0 2 0 4 0 4 0 2 4 1 2 0 0 11 33 0

Fábián

Szabolcs
X 14 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 2 4 50 4 5 9 2 0 1 3 1 1 0 25 32 0

Madár

András Rudolf
X 16 0 2 0 0 1 0 5 12 42 5 15 33 1 1 100 2 0 2 3 2 3 5 1 0 0 15 30 0

Varga

Gergő Detre
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 2 3 1 0 0 0 -2 10 0

Takács

Erik
10 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 2 2 100 9 0 9 0 4 4 1 0 4 0 19 25 0

Birkás

András
11 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 4 4 100 0 0 0 2 3 4 4 1 0 0 14 18 0

Végh

Mátyás
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 10 0

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Pungur

Zétény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schádl

Koppány
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 13 25 52 2 6 33 12 30 40 27 61 44 17 22 77 21 5 26 8 18 23 24 18 6 0 108 200
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kocsis

Zalán
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 0 3 2 0 0 1 5 27 0

Lakatos

Máté
X 10 1 3 33 1 3 33 2 4 50 4 10 40 0 0 0 2 0 2 0 3 2 2 5 0 0 10 27 0

Csák

Bence
X 13 2 4 50 0 0 0 1 4 25 3 8 38 6 6 100 5 0 5 0 1 4 4 3 0 1 19 24 0

Bán

Tibor
X 7 2 3 67 0 2 0 1 4 25 3 9 33 0 3 0 2 1 3 0 2 0 3 2 0 0 4 23 0

Okoh

Victor Kelechi
X 10 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 0 3 0 3 5 8 0 1 2 3 0 0 0 16 18 0

Gáspár

Balázs
20 5 6 83 0 0 0 2 2 100 7 8 88 4 6 67 5 0 5 6 5 4 3 1 0 0 27 25 0

Kiss

Kolos
4 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 2 2 100 2 1 3 2 0 4 2 2 0 0 8 19 0

Molnár

Bence
3 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 2 13 0

Orliczki

Mátyás
7 3 7 43 0 1 0 0 1 0 3 9 33 1 3 33 1 2 3 1 0 4 2 5 0 3 10 13 0

Kovács

Zoltán
9 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 1 1 100 3 0 3 0 2 0 1 0 0 1 9 11 0

Nagy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czimer

László Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 25 41 61 1 8 13 6 19 32 32 68 47 15 25 60 27 9 36 9 15 25 23 18 0 6 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek