Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2023/2024
2024. április 27. | 17:30
2. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
96 -83
(28-19, 31-27, 16-26, 21-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Varga-Záray Katalin, Szilágyi Bálint (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a döntőbe jutáshoz! Úgy érzem, hogy öt percet leszámítva kézben tudtuk tartani a meccset, viszont abban az öt percben borzalmasan játszottunk, megszűntünk csapatként működni és nagy hibákat vétettünk, amiből a Cegléd óriási ritmust fogott, beestek a dobásaik és át is vették a vezetést. A folytatásban viszont volt tartása a csapatnak, megtaláltuk a jó ötöst és visszavettük a mérkőzés irányítását. Nagyon boldog vagyok, hogy bejutottunk a döntőbe, de a szezon elején kitűzött célunkat még nem értük el. Fel fogunk készülni és mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a bajnokságot. A Ceglédnek nagyon sok sikert kívánok a bronzcsatához, őszintén drukkolok nekik és a kollégámnak, hogy sikerüljön megszerezniük a 3. helyet, mert az idényben nyújtott teljesítményük alapján abszolút megérdemelnék.

Vendég edző nyilatkozata
Sértő Ádám : Először is gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez! Szeretnék gratulálni a saját játékosaimnak is, mert az elmúlt hat hónapban, amióta együtt dolgozunk, nagyon szép utat jártunk be együtt. Akármennyire is csalódottak vagyunk ebben a pillanatban, úgy gondolom, hogy büszkék lehetünk arra, hogy a 3. helyért fogunk játszani. A MAFC-nak kívánom, hogy elérje a célját és jusson fel, mi pedig mindent meg fogunk tenni, hogy megszerezzük a bronzérmet.


Dobástérkép
Újbuda MAFC
CKE
Újbuda MAFC
CKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 11
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 37:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
CKE
65%
50%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
CKE
33%
17%
3p táv.
Újbuda MAFC
CKE
42%
37%
1p bünt.
Újbuda MAFC
CKE
50%
75%
Újbuda MAFC CKE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 11 11
Lepattanó 48 32
Gólpassz 29 22
Fault 22 25
VAL 145 110
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bordács

Gábor Soma
X 3 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 4 25 7 4 11 0 1 1 2 1 1 0 11 34 0

Pápai

Máté Barnabás
X 12 5 5 100 0 2 0 0 0 0 5 7 71 2 4 50 5 2 7 1 1 4 3 5 0 0 23 25 0

Archibald

Amorie Anthony
X 14 1 3 33 1 3 33 3 5 60 5 11 45 1 1 100 4 0 4 2 1 2 0 2 0 0 15 24 0

Polgárdy

Ádám
X 12 3 5 60 1 2 50 1 6 17 5 13 38 1 1 100 4 0 4 0 1 0 3 8 0 0 18 18 0

Pintér

Dávid
X 7 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 1 2 50 0 0 0 0 1 1 4 1 0 0 8 14 0

Kovács

Levente Hetény
11 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 4 8 50 2 1 3 1 2 4 9 4 0 0 19 24 0

Katona

József Bence
14 0 2 0 1 2 50 4 9 44 5 13 38 0 0 0 3 1 4 0 1 2 1 6 0 0 16 22 0

Buzás

Bence
15 4 4 100 0 0 0 2 6 33 6 10 60 1 2 50 6 2 8 0 1 3 2 1 0 0 20 18 0

Biber

Áron Benedek
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 0 4 4 0 0 5 1 1 0 0 9 13 0

Komma

László András
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 2 0 0 0 1 0 6 8 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Misek

Levente Henrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 17 26 65 4 12 33 14 33 42 35 71 49 12 24 50 33 15 48 4 11 22 25 29 2 0 145 200
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csaba

György
X 25 4 8 50 0 0 0 5 10 50 9 18 50 2 3 67 7 1 8 1 2 2 2 1 0 1 25 38 0

Csorvási

Milán
X 10 4 11 36 0 0 0 0 0 0 4 11 36 2 3 67 7 2 9 1 2 3 7 2 0 1 19 36 0

Herendic

Dominik
X 11 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 7 10 70 3 0 3 2 2 5 8 6 0 0 24 28 0

Dragasevic

Veljko
X 5 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 5 6 83 3 0 3 1 0 3 2 4 0 0 9 25 0

Kertész

Dávid
X 10 1 1 100 0 1 0 2 3 67 3 5 60 2 2 100 1 0 1 0 0 3 1 0 0 0 10 19 0

Velkey

János
15 3 5 60 0 2 0 3 10 30 6 17 35 0 0 0 4 2 6 2 2 3 1 6 0 0 17 26 0

Horváth

Máté
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 1 4 1 3 0 0 6 24 0

Zsók

Áron
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fodor

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 0 0

Berkics

Máté László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 15 30 50 1 6 17 11 30 37 27 66 41 18 24 75 26 6 32 7 11 25 22 22 0 2 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek