Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2023/2024
2024. április 20. | 17:30
2. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
98 -76
(21-28, 31-11, 21-15, 25-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, JAKAB László Imre, Földesi Marcell (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy az első negyed második felét leszámítva az történt a meccsen, amit mi szerettünk volna, nagyon örülök, hogy szinte végig irányítani tudtuk a mérkőzést. Az állás 1-0, a mai magabiztos győzelmünk pont annyit ér, mintha egy ponttal tudtunk volna nyerni. Becsületesen fel kell készülnünk, azért utazunk Ceglédre, hogy lezárjuk a párharcot, de ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Vendég edző nyilatkozata
Sértő Ádám : Gratulálok a MAFC-nak az első győzelem megszerzéséhez! Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertek, a második negyedben volt egy öt-hat perces lefagyásunk, ami nem fér bele egy ilyen jó csapat ellen, ezt megbüntették és a folytatásban már nem engedtek vissza minket. Voltak jó periódusaink a második félidőben, de ez nem volt elég arra, hogy szorossá tegyük a mérkőzést. Kiváló hangulatban játszhattunk, köszönjük a szurkolóinknak, hogy ennyien elkísértek és a záró dudaszóig bíztattak minket! Megyünk tovább, szerdán, Cegléden jön a következő felvonás, nem adjuk fel, szeretnénk jövő szombaton visszatérni a fővárosba.


Dobástérkép
Újbuda MAFC
CKE
Újbuda MAFC
CKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 24 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 9
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 30:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
CKE
73%
56%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
CKE
46%
10%
3p táv.
Újbuda MAFC
CKE
45%
29%
1p bünt.
Újbuda MAFC
CKE
79%
67%
Újbuda MAFC CKE
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 14 10
Lepattanó 43 26
Gólpassz 28 21
Fault 17 18
VAL 154 87
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Polgárdy

Ádám
X 7 1 5 20 0 1 0 0 3 0 1 9 11 5 5 100 6 0 6 0 6 1 3 5 0 0 7 24 0

Archibald

Amorie Anthony
X 26 6 7 86 1 3 33 2 6 33 9 16 56 6 6 100 5 2 7 1 1 1 5 5 0 0 36 23 0

Pintér

Dávid
X 6 0 0 0 1 3 33 1 1 100 2 4 50 1 2 50 0 2 2 0 0 0 1 2 0 0 8 20 0

Bordács

Gábor Soma
X 13 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 1 2 50 5 4 9 1 0 2 3 1 0 0 25 19 0

Pápai

Máté Barnabás
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 2 0 4 1 5 0 1 2 2 2 2 0 9 18 0

Katona

József Bence
11 0 0 0 1 2 50 3 5 60 4 7 57 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 6 0 0 16 22 0

Komma

László András
14 3 4 75 0 0 0 2 2 100 5 6 83 2 2 100 6 2 8 2 2 3 2 1 0 0 24 21 0

Biber

Áron Benedek
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 3 0 0 5 20 0

Buzás

Bence
6 2 2 100 1 1 100 0 1 0 3 4 75 0 0 0 1 0 1 1 1 5 0 2 1 0 9 18 0

Misek

Levente Henrik
8 2 2 100 2 2 100 0 0 0 4 4 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0 0 11 11 0

Herló

György
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 0 0 4 4 0

Kovács

Levente Hetény
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 22 30 73 6 13 46 9 20 45 37 63 59 15 19 79 32 11 43 8 14 17 18 28 3 0 154 200
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 13 4 9 44 0 0 0 1 1 100 5 10 50 2 2 100 0 1 1 3 3 3 2 5 0 1 16 32 0

Csorvási

Milán
X 17 7 7 100 1 2 50 0 0 0 8 9 89 1 1 100 5 4 9 1 0 1 7 7 0 0 40 31 0

Csaba

György
X 21 6 11 55 0 1 0 2 9 22 8 21 38 3 4 75 4 2 6 0 1 3 2 0 0 1 14 28 0

Dragasevic

Veljko
X 10 2 2 100 0 0 0 2 7 29 4 9 44 0 1 0 2 0 2 0 3 1 2 4 0 1 9 28 0

Kertész

Dávid
X 2 1 3 33 0 2 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 0 2 2 0 0 2 0 0 0 0 -1 14 0

Velkey

János
6 0 1 0 0 2 0 2 5 40 2 8 25 0 0 0 0 0 0 0 2 2 2 3 0 0 3 22 0

Horváth

Máté
3 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 2 0 0 4 20 0

Berkics

Máté László
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 0 0 -2 11 0

Zsók

Áron
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 0 1 10 0

Fodor

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Horváth

Ádám
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 2 0

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 22 39 56 1 10 10 8 28 29 31 77 40 6 9 67 15 11 26 6 10 18 17 21 0 3 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek