Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2023/2024
2024. április 17. | 18:30
1. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
89 -81
(24-28, 25-20, 16-19, 24-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Györfy Rúben, Nepp László Oszkár (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Nagyon nehéz párharc volt, de úgy érzem, hogy a második meccs felénél el tudtunk kezdeni felülkerekedni az addig nagyon jól játszó Nyíregyházán és kijött a rotációbeli különbség, valamint az elvégzett munkánknak köszönhető fizikai fölényünk. Bízom benne, hogy hosszú távon profitálni tudunk abból, hogy végletekig kiélezett negyeddöntőt játszottunk, ma végig csapatként működtünk, akkor is, amikor tízpontos hátrányban voltunk, sikerült megtalálni azt az ötöst, amivel képesek voltunk átvenni a meccs irányítását, majd remekül lemenedzselni a végjátékot. Rendkívül büszke vagyok, mert a rotációban hátrébb lévő emberek tudtak vezérré előlépni, hiszem, hogy ez nagyon jól fog jönni a későbbiekben, eddigi vezéreink tehermentesítésével még komplexebb csapattá válhatunk. Gratulálok a Nyíregyházának is, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Készülünk a következő feladatra, két nap múlva kezdődik a Cegléd elleni elődöntő, úgyhogy nincs sok idő a pihenésre és az ünneplésre. Végezetül szeretném megköszönni a fantasztikus szurkolást mindazoknak, akik ma kilátogattak a Gabányiba, de különösen az Akadémia játékosainak, miattuk érdemes ezt az egészet csinálni.

Vendég edző nyilatkozata
Merim Mehmedovics : Tudtuk, hogy ez nagyon nehéz mérkőzés lesz, a második meccsen nagyobb esélyünk volt a továbbjutásra, mint ma, de ott sajnos nem sikerült lezárni ezt a párharcot. Egy kiváló MAFC otthonában játszottunk, úgy gondolom, hogy a hangulat és a játék színvonala is kimagaslott a B-csoportból. Harcoltunk, amíg tudtunk, a vége felé kicsit elfáradt a csapat, mint mindig, ezúttal is a magassági fölény volt a MAFC legnagyobb fegyvere, végül ez döntött. Gratulálok mindkét csapatnak, sok sikert kívánok a MAFC-nak!


Dobástérkép
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 12:00 24:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
69%
52%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
67%
33%
3p táv.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
20%
37%
1p bünt.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
59%
73%
Újbuda MAFC HÜBNER Nyíregyháza BS
Szerzett labda 14 6
Eladott labda 13 19
Lepattanó 29 25
Gólpassz 23 12
Fault 25 25
VAL 133 90
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Archibald

Amorie Anthony
X 17 4 8 50 2 3 67 1 6 17 7 17 41 2 5 40 4 1 5 3 1 4 4 2 1 0 18 34 0

Bordács

Gábor Soma
X 24 11 12 92 1 1 100 0 0 0 12 13 92 0 3 0 4 4 8 3 1 3 3 4 0 0 37 33 0

Polgárdy

Ádám
X 7 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 3 1 4 1 3 0 2 7 2 0 15 22 0

Pápai

Máté Barnabás
X 7 1 2 50 2 3 67 0 0 0 3 5 60 1 2 50 2 1 3 0 3 2 1 1 0 0 6 13 0

Pintér

Dávid
X 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 2 2 0 0 4 11 0

Buzás

Bence
7 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 2 2 100 2 0 2 5 0 3 1 1 0 0 14 27 0

Kovács

Levente Hetény
7 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 5 6 83 2 0 2 1 3 3 6 4 0 0 15 20 0

Komma

László András
11 3 4 75 2 2 100 0 1 0 5 7 71 1 2 50 1 1 2 1 1 4 1 1 1 0 13 19 0

Biber

Áron Benedek
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 1 1 2 0 0 3 3 0 0 0 10 15 0

Katona

József Bence
1 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 1 2 50 0 1 1 0 0 1 2 1 0 0 1 6 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Misek

Levente Henrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 24 35 69 8 12 67 3 15 20 35 62 56 16 27 59 19 10 29 14 13 25 25 23 4 0 133 200
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ervin

Carlbe Lee
X 25 4 7 57 0 0 0 3 7 43 7 14 50 8 10 80 5 1 6 3 5 2 9 1 0 0 30 40 0

Bus

Iván Krisztián
X 11 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 3 4 75 1 0 1 0 4 1 6 3 0 0 15 37 0

Tarján

Izsák Simon
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 3 3 6 1 2 5 1 2 0 1 13 25 0

Bonifert

Bendegúz
X 16 4 6 67 0 2 0 2 6 33 6 14 43 2 2 100 2 0 2 0 2 3 1 3 0 1 12 24 0

Végső

Bálint
X 7 1 3 33 1 1 100 1 4 25 3 8 38 0 0 0 1 1 2 1 1 4 2 0 0 1 6 22 0

Glatz

Gábor Soma
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 2 3 0 0 3 0 0 0 0 5 18 0

Nagy

Simon
4 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 7 14 1 2 50 1 0 1 0 2 4 2 2 0 1 0 16 0

Völgyi

Marcell Zoltán
4 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 2 2 100 1 1 2 1 3 3 2 1 0 0 3 15 0

Geiger

Bálint József
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 4 50 1 1 2 0 0 0 2 0 0 0 6 3 0

Szobi

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Füzi

Róbert János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 15 29 52 1 3 33 10 27 37 26 59 44 19 26 73 16 9 25 6 19 25 25 12 0 4 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek