MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024

2024. 03. 31 | 18:00

26. forduló

first teams logo

Jászberényi KSE

2024. 03. 31 | 18:00

80 - 42

DEAC U23

second teams logo

(21-11, 22-10, 22-13, 15-8)

Helyszín: Bercsényi Tornacsarnok

Játékvezetők: Fodor Attila , Pécsi Zsolt , Magyari Viktor

Ellenőr: Józsa András Junior

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Puskás Artúr : Először a Debrecen csapatának kell gratulálnom, mert úgy dolgozták át ezt a szezont, hogy közben három fronton is helyt álltak. Az U20-ban az országos döntőbe jutottak, az NB I/B piros csoportjában is állták a sarat és még az NB I A- csoportos csapatban játszottak közülük néhányan. Először tehát őket illeti meg a gratuláció. Jár ez a gratuláció a mi fiainknak is, mert azok után, amiken a szezon során keresztülmentek, egy ilyen fontos meccset így meg tudtak nyerni. Ez óriási dolog. Nagyon köszönöm a szurkolóknak is azt az óriási szeretetet, amit ma húsvét vasárnap is kaptunk tőlük. Lehet, hogy láttak az évek folyamán ügyesebb Jászberényt, jobb játékosokat, de büszkék lehetnek ezekre a srácokra, akik ma bebiztosították, ami a célunk lehetett ebben a szezonban, azaz a csapat továbbra is az NB I/B piros csoportjának tagja marad. A helyosztókon talán már a jövő csapatát tudjuk majd építeni. Ezzel a győzelemmel kívánunk minden szimpatizánsunknak kellemes húsvéti ünnepeket!

Vendég edző nyilatkozata

Kádár Tamás : Először is gratulálok a Jászberénynek, mert megérdemelték a győzelmet, s ezzel automatikusan bennmaradtak a piros csoportban. Mi mentálisan teljesen szétestünk már a találkozó kezdetén, amiért vállalom a felelősséget. Igazából egy ilyen mérkőzést követően nem sok mindent lehet mondani. Készülünk a következő körre, s szeretnénk elérni a célunkat, hogy bennmaradjunk, s még legalább egy évet itt, a piros csoportban eltölteni. Ezért fogunk a folytatásban dolgozni.

Statisztika

team logo Jászberényi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
99 Boka-Magó Áron István Boka-Magó Áron István * 13 29 2 3 66.7 0 1 0 3 7 42.9 0 0 0 7 2 9 3 2 3 0 3 0 1 20 0 0 0 0
10 Dunai Zétény Péter Dunai Zétény Péter * 16 28 2 4 50 3 3 100 2 7 28.6 0 0 0 2 1 3 0 2 1 1 1 0 1 12 0 0 0 0
9 Rátvay Balázs Rátvay Balázs * 13 26 6 11 54.5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 5 3 8 1 5 1 3 1 0 1 16 0 0 0 0
5 Santiago Jordan Ismael Santiago Jordan Ismael * 14 25 5 7 71.4 0 0 0 0 0 0 4 5 80 10 1 11 3 2 5 6 7 0 0 36 0 0 0 0
13 Mester Márk Mester Márk * 8 21 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 4 1 5 1 1 1 3 2 0 1 15 0 0 0 0
7 Oroszi Bence Oroszi Bence 7 30 2 6 33.3 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 3 0 1 0 2 0 0 7 0 0 0 0
1 Dékány Imre Dékány Imre 4 23 1 1 100 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 3 1 4 0 0 8 0 0 0 0
2 Horváth Nátán Horváth Nátán 5 14 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 2 50 3 1 4 0 1 1 2 0 0 1 6 0 0 0 0
27 Német Ákos Német Ákos 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 0
80 200 20 38 52.6 4 5 80 8 24 33.3 8 10 80 33 9 42 13 15 18 16 21 0 5 120
team logo DEAC U23
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Neuwirth Bence Neuwirth Bence * 6 39 0 4 0 0 1 0 2 6 33.3 0 0 0 5 1 6 4 2 3 3 0 1 0 9 0 0 0 0
56 Várszegi Ádám Várszegi Ádám * 14 38 0 3 0 3 6 50 2 10 20 2 2 100 4 0 4 3 4 0 3 2 0 0 8 0 0 0 0
69 Varga Sándor Varga Sándor * 14 38 2 3 66.7 2 3 66.7 0 6 0 6 9 66.7 4 2 6 1 1 1 10 2 0 0 21 0 0 0 0
28 Hegedüs Brúnó Hegedüs Brúnó * 4 18 1 1 100 1 1 100 0 2 0 0 0 0 3 1 4 0 3 5 0 0 1 0 4 0 0 0 0
23 Czermann Patrik Ákos Czermann Patrik Ákos * 1 17 0 5 0 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 1 3 0 2 3 1 0 1 0 -3 0 0 0 0
52 Csizmadia Attila Csizmadia Attila 0 21 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 1 5 1 2 1 1 0 2 0 4 0 0 0 0
17 Hibján Máté Hibján Máté 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Varga Ferenc Varga Ferenc 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 3 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0
1 Turán Simon Turán Simon 0 4 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
15 Bata Olivér Bata Olivér 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
54 Bankó Zoltán Martin Bankó Zoltán Martin 3 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0
14 Sólyom Dániel Sólyom Dániel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
42 200 3 18 16.7 6 13 46.2 5 27 18.5 9 13 69.2 23 6 29 10 19 16 18 5 5 0 42

Dobástérkép

Jászberényi KSE
DEAC U23
Jászberényi KSE
DEAC U23

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 38 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 4
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
DEAC U23
53%
17%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
DEAC U23
80%
46%
3p táv.
Jászberényi KSE
DEAC U23
33%
19%
1p bünt.
Jászberényi KSE
DEAC U23
80%
69%
Jászberényi KSE DEAC U23
Szerzett labda 13 10
Eladott labda 15 19
Lepattanó 42 29
Gólpassz 21 5
Fault 18 16
VAL 120 42