Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. március 23. | 17:00
25. forduló
Gál József Sportcsarnok
84 -63
(12-18, 21-11, 22-21, 29-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gruber Nikolett Lilla, Hervay Tibor, Utasi Balázs (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Sértő Ádám : Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, fontos sikert arattunk ma! A második negyedtől, úgy érzem, hogy kontrollálni tudtuk a mérkőzést. Egy kisebb hullámvölgytől eltekintve nem forgott veszélyben a győzelmünk. Ünnepelni nincs időnk, jövő héten hasonlóan fontos mérkőzés vár ránk. A Jászberénynek sok sikert kívánok a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Cegléd csapatának a győzelemhez, megdolgoztak érte! Három negyeden át partiban voltunk, bírtuk erővel és koncentrációval. Sajnos rányomta a bélyegét a játékunkra, hogy gyengén dobtunk mezőnyből és azt gondolom, hogy méltánytalanul kevés büntetőt dobhattunk. 35-5 aránnyal, egy három negyeden keresztül ilyen szoros meccsen szerintem nem fér bele. Nehéz helyzetben vagyunk, de most ezt kell megoldani, az utolsó fordulóban mindenáron le kell győznünk a DEAC csapatát.


Dobástérkép
CKE
Jászberényi KSE
CKE
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 21:45 16:15
CSAPAT %
2p köz.
CKE
Jászberényi KSE
57%
48%
2p ktáv.
CKE
Jászberényi KSE
33%
25%
3p táv.
CKE
Jászberényi KSE
36%
29%
1p bünt.
CKE
Jászberényi KSE
80%
100%
CKE Jászberényi KSE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 14 7
Lepattanó 42 27
Gólpassz 12 8
Fault 16 24
VAL 114 69
Statisztika
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csorvási

Milán
X 15 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 5 6 83 14 3 17 0 1 3 7 1 0 0 37 36 0

Velkey

János
X 12 0 1 0 0 1 0 3 5 60 3 7 43 3 3 100 8 0 8 1 3 2 2 0 0 0 16 33 0

Csaba

György
X 27 6 10 60 0 0 0 3 5 60 9 15 60 6 7 86 5 1 6 0 2 2 3 0 0 1 27 33 0

Herendic

Dominik
X 1 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 1 2 50 4 0 4 1 3 1 3 5 0 0 6 23 0

Kertész

Dávid
X 3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 3 2 0 0 0 0 -4 17 0

Dragasevic

Veljko
4 0 0 0 1 2 50 0 4 0 1 6 17 2 4 50 4 2 6 0 1 1 1 6 0 1 9 27 0

Horváth

Máté
20 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 11 13 85 0 0 0 1 0 3 6 0 0 0 23 23 0

Berkics

Máté László
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 0 0 1 0 8 0

Fodor

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsók

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 12 21 57 1 3 33 10 28 36 23 52 44 28 35 80 36 6 42 4 14 16 22 12 0 3 114 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Santiago

Jordan Ismael
X 17 3 4 75 1 5 20 3 7 43 7 16 44 0 0 0 4 1 5 0 1 5 4 2 0 0 18 37 0

Meleg

Károly Richárd
X 15 3 6 50 0 0 0 3 7 43 6 13 46 0 0 0 4 1 5 1 2 3 1 2 1 0 16 34 0

Dunai

Zétény Péter
X 12 1 3 33 2 7 29 1 5 20 4 15 27 3 3 100 2 0 2 1 3 1 5 1 0 0 7 31 0

Rátvay

Balázs
X 6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 4 3 7 0 1 4 0 1 0 0 11 24 0

Boka-Magó

Áron István
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 -3 9 0

Oroszi

Bence
2 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 0 0 0 4 0 4 4 0 4 1 0 2 0 7 31 0

Mester

Márk
8 0 2 0 0 0 0 2 6 33 2 8 25 2 2 100 0 2 2 1 0 4 3 1 0 0 9 22 0

Dékány

Imre
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 1 0 0 4 12 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocza

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Nátán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 11 23 48 3 12 25 10 35 29 24 70 34 5 5 100 19 8 27 7 7 24 14 8 3 0 69 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek