Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. március 3. | 18:00
22. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
89 -82
(17-26, 26-18, 22-21, 24-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Nepp László Oszkár, Gombos Márk Bálint (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Hú hát ez nehéz szülés volt, de számítottunk rá. Mindkét csapatnak kellett a győzelem. Viszont a legnagyobb tiszteletem illeti meg a játékosaimat. Szívből gratulálok nekik. Pedig borzasztóan kezdtük a mérkőzést. Sajnos a mérkőzés tervünk megborult közvetlenül a feldobás előtt, mivel Kinney csak az első negyed végére érkezett meg önhibáján kívül egy nagyon peches sztori miatt. Gondjainkat csak tetézte, hogy Juhosra alig másfél negyed alatt négy faultot fújtak az egyébként összességében - bár némely esetekben hibázó ám - korrektül és kommunikatívan ténykedő játékvezető Urak. A félidőig azonban szépen le tudtuk dolgozni az összegyűjtött 12-13 pontos hátrányunkat. Ez nyílván plusz energiák elégetésével járt. A nagyszünet után várható volt, hogy a Jászberény védekezést fog váltani, készültünk is rá, s amire jól is reagáltunk. A probléma ott volt, hogy az ellenféltől jött két ritka extra performansz, amivel meccsben tudtak maradni a Jászságiak a legvégéig. Gratulálok a két vendég játékosnak. Azonban csapatom végig óriásit melózott, és a közönségünk által hajszolva, kollektív munkával sikerült otthon tartani a két a bajnoki pontot. Hatan érték el kétszámjegyű dobóteljesítményt, köztük négyen dupla dupláztak. Ez azt gondolom önmagáért beszélt. Itt kell megemlítenem fiatal játékosom Udemezou egyéni teljesítményét, aki nagyot játszott és lényegében meccs nyerő blokkjai voltak. Tóth pedig a legjobbkor talált be távolról a végén az ellentámadásból. A lepattanó csatát uraltuk és döntően megnyertük ami kellett a sikerhez szintén. Egyedül a rengeteg kihagyott büntető miatt vagyok bosszús. Ez máskor ugyanis visszaüthet.. Most nagyon boldogok vagyunk, hiszen ezzel a győzelemmel 5. helynél már rosszabbak nem lehetünk. Ami mondanom sem kell hogy óriási eredmény és büszkeség az egész egyesületünknek. Végezetül minden szurkolónkat nagy ölelésem küldöm. Fantasztikus volt az atmoszféra amit előteremtettek.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Fót csapatának. Korrekt játékvezetés mellett megérdemelték a győzelmet. A végjátékban ők megcsinálták, mi elizgultuk a kulcs játékokat. Talán ott ütközött ki leginkább a tapasztalatbeli előnyük. Ilyen dupla mutatóval képtelenség nyerni. Mindezektől függetlenül rossz szavam nem lehet a Srácokra, sajnos egy ennyire erős ellenfél ellen nem fér bele, hogy csak ketten játszanak jól, a többiek pedig visszafogottan.


Dobástérkép
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 11
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 16:00 20:00
CSAPAT %
2p köz.
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
63%
38%
2p ktáv.
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
38%
13%
3p táv.
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
23%
46%
1p bünt.
Phoenix-MT Fót
Jászberényi KSE
63%
68%
Phoenix-MT Fót Jászberényi KSE
Szerzett labda 4 10
Eladott labda 20 11
Lepattanó 55 27
Gólpassz 21 17
Fault 23 25
VAL 128 92
Statisztika
Phoenix-MT Fót
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Markovic

Luka
X 17 4 8 50 1 4 25 1 6 17 6 18 33 4 4 100 10 0 10 1 2 3 2 1 0 0 17 36 0

Juhos

Levente
X 15 4 7 57 1 1 100 0 0 0 5 8 63 5 6 83 14 5 19 2 6 4 4 7 0 0 37 33 0

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
X 10 2 2 100 1 2 50 0 3 0 3 7 43 4 8 50 8 4 12 0 1 2 5 0 5 0 23 31 0

Tóth

Zoltán
X 10 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 2 4 50 3 0 3 0 5 3 4 0 0 0 8 24 0

Tichov

Dominik
X 17 2 3 67 1 2 50 2 6 33 5 11 45 5 8 63 2 1 3 0 0 4 5 1 0 0 17 24 0

Kinney Jr.

James Edwin
14 5 8 63 0 3 0 0 1 0 5 12 42 4 8 50 2 0 2 1 5 4 5 11 0 0 17 30 0

Richter

Dániel
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 0 9 0

Szabó

Norbert
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 5 6 0

Varga

Balázs Péter
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 4 5 0

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Békési

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 20 32 63 5 13 38 5 22 23 30 67 45 24 38 63 44 11 55 4 20 23 25 21 5 0 128 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Meleg

Károly Richárd
X 27 7 13 54 0 1 0 3 6 50 10 20 50 4 5 80 6 3 9 0 0 4 4 1 0 0 30 36 0

Dunai

Zétény Péter
X 5 1 5 20 0 5 0 0 1 0 1 11 9 3 3 100 4 0 4 1 2 4 2 7 0 1 7 35 0

Santiago

Jordan Ismael
X 36 5 7 71 1 2 50 6 7 86 12 16 75 6 8 75 2 1 3 3 5 4 7 1 0 1 39 34 0

Oroszi

Bence
X 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 4 0 4 5 1 3 1 1 0 0 5 28 0

Boka-Magó

Áron István
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 1 0 0 -1 16 0

Rátvay

Balázs
2 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 6 17 0 2 0 4 0 4 0 1 4 3 3 0 2 4 22 0

Mester

Márk
10 1 5 20 0 0 0 2 5 40 3 10 30 2 5 40 1 0 1 0 1 1 2 0 0 1 2 18 0

Dékány

Imre
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 1 1 1 1 3 0 0 6 11 0

Horváth

Nátán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 15 40 38 1 8 13 11 24 46 27 72 38 17 25 68 23 4 27 10 11 25 20 17 0 5 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek