Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. február 24. | 17:00
21. forduló
Bercsényi Tornacsarnok
74 -82
(9-22, 25-25, 22-19, 18-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Balogh Gyula, Marton Péter (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a BKG csapatának, rutinosan kihasználták, hogy adtunk nekik egy negyednyi fórt. Büszke vagyok a srácokra az egyik oldalról, mert nem adtuk fel és megnyertük a második félidőt. Volt három dobásunk is a mérkőzés hajrájában, hogy átvegyük a vezetést. de ez nem sikerült. Ezzel együtt nagyon mérges is vagyok a fiúkra, mert az első negyedben nem úgy mentek fel a pályára, mint aki nyerni akar. Egy BKG tudású és tapasztalatú csapatnak nem lehet büntetlenül ekkora előnyt adni. Olyan plusz energiákat kellett ezt követően elégetnünk, hogy partiban legyünk, amely a végjátékban nagyon hiányzott. A végén a térdünkön jártunk már, s amikor az ember nagyon fáradt, akkor rosszabb döntéseket hoz. Sajnos ma ez történt velünk is. Összességében csalódott vagyunk mert, bármilyen jó csapat a BKG ezt a mai mérkőzést meg kellett volna nyernünk. A vereséget magunknak köszönhetjük, azt nem foghatjuk a rutintalanságunkra, az esetleges játékvezetői tévedésekre sem. A játékvezetők nem hiba nélkül, de korrektül tették a dolgukat. Ez egy fájó vereség volt, de mennünk kell tovább, mert itt a közép és alsóház között továbbra is nagy a versenyfutás.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Csak az első negyedet sikerült megnyerni. Aztán kizárólag azért győztünk, mert e pillanatban jobbak vagyunk és háborgó lelkünket a megoldásra fordítottuk nem az igazságérzetünket akartuk helyrebillenteni. Ez volt a legnagyobb küzdelem. A meccs végén sikerült okosabban játszani és szerencsére a berényi fiúk sem találták már a gyűrűt.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
69%
47%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
33%
25%
3p táv.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
29%
39%
1p bünt.
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
64%
76%
Jászberényi KSE BKG PRIMA Akadémia
Szerzett labda 5 11
Eladott labda 15 9
Lepattanó 30 36
Gólpassz 20 12
Fault 21 14
VAL 92 110
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Santiago

Jordan Ismael
X 5 2 2 100 0 2 0 0 3 0 2 7 29 1 2 50 4 0 4 3 4 4 4 6 1 0 13 36 0

Dunai

Zétény Péter
X 5 0 1 0 1 3 33 1 5 20 2 9 22 0 2 0 1 0 1 1 4 3 2 5 0 0 1 32 0

Oroszi

Bence
X 7 2 2 100 0 0 0 1 6 17 3 8 38 0 0 0 7 0 7 1 1 3 0 3 0 0 12 31 0

Boka-Magó

Áron István
X 22 2 3 67 0 0 0 6 11 55 8 14 57 0 0 0 7 0 7 0 2 1 1 2 0 0 24 30 0

Meleg

Károly Richárd
X 12 4 5 80 1 1 100 0 2 0 5 8 63 2 2 100 3 1 4 0 2 5 1 2 1 0 15 21 0

Mester

Márk
12 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 3 3 100 4 1 5 0 1 2 2 0 0 0 14 18 0

Rátvay

Balázs
11 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 1 2 50 0 1 1 0 1 2 3 1 0 1 10 17 0

Dékány

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 1 0 3 12 0

Horváth

Nátán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 18 26 69 2 6 33 9 31 29 29 63 46 7 11 64 27 3 30 5 15 21 13 20 3 1 92 200
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 14 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 6 6 100 6 0 6 3 0 0 4 5 0 0 28 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 30 4 10 40 2 6 33 3 7 43 9 23 39 9 10 90 4 0 4 3 3 2 9 6 0 1 34 40 0

Büki

Lóránt
X 9 0 1 0 0 0 0 3 7 43 3 8 38 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 0 0 1 8 34 0

Newman

Jake Hunter
X 16 7 11 64 0 0 0 0 0 0 7 11 64 2 5 40 3 4 7 0 3 3 3 0 0 0 16 24 0

Nshimba

Kalau Joel
X 6 2 4 50 0 2 0 0 0 0 2 6 33 2 4 50 6 2 8 3 2 3 3 1 1 0 14 19 0

Halász

Ákos
5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 5 12 0

Szeleczki

István
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 4 1 5 0 1 3 1 0 0 0 7 11 0

Bartos

Bálint István
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 8 0

Edelényi

Márk
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Csomós

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 6 0

Kanyó

Bence Immánuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 34 47 2 8 25 9 23 39 27 65 42 19 25 76 28 8 36 11 9 14 21 12 1 3 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek