Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. február 24. | 18:00
21. forduló
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
77 -89
(13-18, 19-32, 22-19, 23-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Rózsavölgyi Alexandra, Horváth Csongor Béla, Bagi Bálint (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : Vannak olyan napok, vannak olyan mérkőzések, amikor szemmel láthatóan semmi sem sikerül, tényleg, szinte be van deszkázva a gyűrű. Emellett sok olyan szituáció is volt ma, amikor nem úgy pattant, nem oda pattant a labda, ahová szerettük, vagy ahogyan nekünk kedvező lett volna. Persze nem lehet csak a balszerencsét okolni, hiszen az igazat megvallva az első húsz percben rettenetesen vérszegény teljesítményt nyújtottunk, s bár a második félidőben némi agresszivitással és tűzzel valamelyest tudtuk ellensúlyozni a gyengébb produkciót, játékban akkor sem igazán alkottunk maradandót.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Hosszú idő után tudtunk egy fontos mérkőzést megnyerni, szerintem ebbe a produkcióba ma mindenki beletette a szívét, lelkét. Rettenetesen hiányzott már nekünk egy ehhez hasonló siker, remélem, hogy ezt meglovagolva a folytatásban egy felfelé ívelő pályára tudunk állni, ami újabb győzelmekben fog megmutatkozni. Gratulálok a srácoknak, a szimpatikus salgótarjáni csapatnak pedig sok sikert kívánok a továbbiakban!


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 22
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 21
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 01:00 37:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
69%
59%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
25%
50%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
14%
29%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
MEAFC-Peka Bau
62%
67%
Salgótarjáni KSE MEAFC-Peka Bau
Szerzett labda 13 4
Eladott labda 9 17
Lepattanó 36 51
Gólpassz 15 19
Fault 17 24
VAL 104 119
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Douglas

William James
X 32 7 11 64 2 6 33 1 8 13 10 25 40 11 15 73 6 4 10 6 5 3 12 4 2 1 42 39 0

Kalassai

Martin
X 13 2 2 100 0 2 0 3 11 27 5 15 33 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 0 0 0 5 32 0

Hargitai

Krisztián
X 4 2 2 100 0 0 0 0 6 0 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 0 3 0 0 1 1 4 30 0

Karanfilovski

Valentino
X 6 3 5 60 0 0 0 0 5 0 3 10 30 0 2 0 5 1 6 2 0 1 1 4 0 0 10 26 0

Ormai

Botond Gábor
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 1 1 2 0 3 0 0 5 18 0

Váits

Olivér
13 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 7 11 64 3 1 4 1 2 2 9 2 0 0 19 25 0

Lajsz

Gergely
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 1 0 3 1 4 2 1 0 1 1 0 0 12 12 0

Vas-Teplán

Miklós
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 5 10 0

Cserényi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 2 8 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázs

Márton József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 29 69 2 8 25 5 35 14 27 72 38 18 29 62 27 9 36 13 9 17 24 15 4 2 104 200
MEAFC-Peka Bau
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 4 0 3 0 2 3 67 0 5 0 2 11 18 0 0 0 5 0 5 0 3 4 2 3 0 0 2 36 0

Tóth

Bence Miklós
X 12 3 4 75 0 1 0 2 7 29 5 12 42 0 1 0 11 2 13 0 2 4 5 9 0 0 29 34 0

Gerőcs

Roland Bálint
X 25 11 14 79 1 3 33 0 3 0 12 20 60 1 1 100 4 4 8 2 1 4 2 2 1 0 31 32 0

Czirbus

József
X 10 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 1 3 4 0 5 4 3 2 1 1 12 27 0

Ragályi

Levente Gergely
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 0 3 14 0

Creek

Maurice Lydel
25 2 4 50 1 1 100 6 14 43 9 19 47 1 3 33 8 0 8 1 4 4 3 0 0 1 21 28 0

Lippai

Szabolcs
6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 3 2 5 0 2 2 1 1 0 2 8 14 0

Kozák

Bertalan
7 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 2 2 100 4 2 6 0 0 1 1 2 0 0 13 14 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Pintér

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gadus

Bogdán Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 24 41 59 4 8 50 9 31 29 37 80 46 6 9 67 38 13 51 4 17 24 17 19 2 4 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek