Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. február 10. | 17:30
19. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
102 -88
(26-28, 24-14, 28-24, 24-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Rózsavölgyi Alexandra, Bagi Bálint (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy érzem, egy kicsit benne ragadtunk a múltheti győzelem miliőjében, érzelmileg és mentálisan is egy kicsit kimerült volt a csapat, ami érezhető volt a heti munkán is. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha őrizni szeretnénk az első helyet. A Ceglédnek is gratulálok, mert végig jól tartották magukat, a különbség túlzó a mérkőzés képéhez képest. Kollégámnak és barátomnak külön gratulálok, nagyon sokat fejlődött a csapat az edzőváltás óta, mindenkire veszélyesekké váltak. Nekünk most magunkkal kell foglalkoznunk, helyre kell raknunk a dolgokat, mert a ma mutatott játék nem fér bele a jövőben, úgy érzem, hogy a fiúk ennél sokkal többre képesek. Vissza kell térnünk ahhoz a ritmushoz, amire ezt a szériát felépítettük, nem kényelmesedhetünk el. A Ceglédnek sok sikert kívánok a folytatásra, remélem, még találkozunk.

Vendég edző nyilatkozata
Sértő Ádám : Gratulálok a MAFC-nak a győzelemhez, teljesen megérdemelten nyertek. Összességében nem vagyok elégedetlen a csapatom játékával, voltak jó dolgok, jó periódusok, meg tudtuk nehezíteni a listavezető dolgát, úgyhogy mindenképpen a pozitív dolgokra kell koncentrálni. A MAFC-nak sok sikert kívánok és kívánom, hogy nyerjék meg a bajnokságot!


Dobástérkép
Újbuda MAFC
CKE
Újbuda MAFC
CKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 26:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
CKE
65%
50%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
CKE
60%
0%
3p táv.
Újbuda MAFC
CKE
38%
36%
1p bünt.
Újbuda MAFC
CKE
68%
90%
Újbuda MAFC CKE
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 15 18
Lepattanó 36 33
Gólpassz 24 25
Fault 20 20
VAL 137 118
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Polgárdy

Ádám
X 28 2 7 29 0 1 0 5 10 50 7 18 39 9 9 100 1 2 3 1 1 4 5 4 0 1 29 31 0

Buzás

Bence
X 8 2 3 67 0 0 0 1 7 14 3 10 30 1 2 50 1 2 3 0 2 3 2 3 0 0 6 24 0

Bordács

Gábor Soma
X 9 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 6 50 5 5 10 2 1 3 4 6 2 0 29 22 0

Pintér

Dávid
X 6 1 1 100 2 3 67 0 2 0 3 6 50 0 0 0 2 2 4 2 0 1 1 2 0 0 12 22 0

Pápai

Máté Barnabás
X 15 6 6 100 1 1 100 0 0 0 7 7 100 1 2 50 4 3 7 0 2 1 2 1 0 0 22 22 0

Katona

József Bence
19 2 5 40 0 0 0 5 11 45 7 16 44 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 12 22 0

Kovács

Levente Hetény
6 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 1 2 50 2 0 2 1 6 2 2 5 0 0 8 21 0

Komma

László András
6 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 2 50 1 1 2 2 2 2 3 0 1 0 11 18 0

Biber

Áron Benedek
5 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 1 2 50 3 2 5 0 1 3 1 1 1 0 8 18 0

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Misek

Levente Henrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 20 31 65 3 5 60 13 34 38 36 70 51 17 25 68 19 17 36 8 15 20 20 24 4 2 137 200
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 5 1 4 25 0 1 0 1 6 17 2 11 18 0 1 0 4 3 7 3 2 2 3 8 0 0 14 37 0

Herendic

Dominik
X 0 0 4 0 0 0 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0 5 3 8 2 6 4 3 11 0 1 12 36 0

Csaba

György
X 33 9 13 69 0 0 0 3 8 38 12 21 57 6 7 86 2 2 4 4 4 2 4 2 0 3 33 34 0

Csorvási

Milán
X 16 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 8 8 100 6 2 8 0 2 3 7 0 2 0 28 28 0

Kertész

Dávid
X 13 2 4 50 0 0 0 3 6 50 5 10 50 0 0 0 0 2 2 0 1 5 0 0 0 0 9 19 0

Horváth

Máté
14 2 4 50 0 1 0 2 3 67 4 8 50 4 4 100 0 0 0 1 2 0 3 1 0 0 13 22 0

Zsók

Áron
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 3 4 0 1 3 0 1 0 0 2 14 0

Várbíró

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 3 6 0

Fodor

Máté
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 4 0

Horváth

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berkics

Máté László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 20 40 50 0 2 0 10 28 36 30 70 43 18 20 90 18 15 33 10 18 20 20 25 2 4 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek