Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. január 20. | 18:30
16. forduló
Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
87 -69
(20-20, 20-20, 19-10, 28-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jankovics Viktor Zsolt, Radnóti Miklós, Nagy Bence László (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Stephen Arigbabu : Gratulálok a fiúknak. A második félidőben mutatott jó védekezésünk volt a mai győzelem kulcsa. Most egy picit kiélvezzük a sikert, majd megkezdjük a felkészülést a következő mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Nagyon jó csapat a Vasas, megérdemelték a sikert. Nagyon tudatosan játszanak mindig ugyanazokkal az eszközökkel próbálnak másokat meglepni, de mi már ismerjük őket nagyon. Próbáltunk erre felkészülni, de így is túl jártak az eszünkön, de úgy gondolom ezt a meccset mi buktuk el és ez elsősorban a belső poszton történt mind támadásban, mind védekezésben.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 6
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 31:00 03:30
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
69%
38%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
44%
47%
3p táv.
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
33%
39%
1p bünt.
Vasas Akadémia
BKG PRIMA Akadémia
74%
55%
Vasas Akadémia BKG PRIMA Akadémia
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 13 11
Lepattanó 36 22
Gólpassz 28 19
Fault 15 18
VAL 130 77
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 12 1 1 100 0 2 0 2 5 40 3 8 38 4 4 100 2 2 4 0 2 2 2 6 0 0 17 34 0

Fekete

Viktor Norbert
X 15 0 1 0 1 1 100 4 9 44 5 11 45 1 2 50 5 1 6 4 1 1 1 5 0 0 23 27 0

Cseh

Botond
X 4 1 3 33 1 3 33 0 2 0 2 8 25 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 2 23 0

Pleesz

Ádám
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 2 3 5 0 2 3 1 5 1 0 15 21 0

Olasz

Ádám Zsolt
X 21 8 11 73 1 1 100 0 0 0 9 12 75 3 4 75 2 1 3 0 2 1 5 1 0 0 24 21 0

Farkas

Attila
10 3 3 100 1 1 100 0 2 0 4 6 67 2 2 100 5 0 5 1 3 1 2 3 1 0 17 21 0

Medve

Máté
4 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 1 1 100 3 1 4 0 0 2 1 1 0 0 7 19 0

Kelemen

Ádám
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 5 0 0 11 17 0

Andrássy

Géza
10 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 2 4 50 3 2 5 0 2 1 4 1 1 0 14 17 0

Filipovic

Igor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bérces

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pleesz

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 22 32 69 4 9 44 7 21 33 33 62 53 14 19 74 24 12 36 6 13 15 17 28 3 0 130 200
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 19 1 2 50 1 1 100 5 6 83 7 9 78 0 2 0 3 0 3 4 1 2 5 7 0 0 33 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 20 2 4 50 4 10 40 2 10 20 8 24 33 2 3 67 1 1 2 0 4 3 4 10 0 0 15 40 0

Edelényi

Márk
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 1 0 18 0

Csomós

Kristóf
X 4 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 1 2 50 0 1 1 1 0 1 1 0 0 0 0 13 0

Szeleczki

István
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 1 10 0

Büki

Lóránt
11 0 1 0 1 1 100 3 6 50 4 8 50 0 0 0 0 2 2 0 0 1 0 0 0 1 9 22 0

Newman

Jake Hunter
5 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 1 2 50 4 1 5 1 1 2 3 1 0 0 12 22 0

Halász

Ákos
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 1 0 0 3 18 0

Nshimba

Kalau Joel
4 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 1 2 3 0 1 4 0 0 0 1 2 10 0

Bartos

Bálint István
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 2 7 0

Béres

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 8 21 38 7 15 47 11 28 39 26 64 41 6 11 55 14 8 22 6 11 18 15 19 0 3 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek