Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. január 20. | 16:30
16. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
106 -76
(31-21, 23-16, 27-15, 25-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Rózsavölgyi Alexandra, Földesi Ádám, Gombos Márk Bálint (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy a kezdeti beragadás után végig dominálni tudtuk a meccset és megérdemelten nyertünk. Fontos volt ez nekünk, mert elég szaggatott volt a hetünk, többször is voltak hiányzóink, nem tudtunk úgy készülni, ahogy szerettünk volna, örülök, hogy a mérkőzésen már a saját formánkat tudtuk hozni. A múlt héthez képest szerintem nagyot javult a teljesítményünk, mert a BKG ellen döcögős volt a játékunk, ahhoz képest nagyot léptünk előre ma támadásban és védekezésben is. A Megyeri Tigriseknek sok sikert kívánok, a kupában még ugye biztos találkozunk, de elképzelhető, hogy akár a bajnoki rájátszásban is. Egy jó csapatot vertünk meg, amit a táblázaton elfoglalt helyezésük is igazol, nagyon örülök a magabiztos sikernek.

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Gratulálok a MAFC-nak, győzelmük teljesen egyértelmű és megérdemelt. Nem tudok azonban haragudni a csapatomra, hiszen tudom, hogy mennyi gonddal küzdöttünk egész héten s maga a mérkőzés előtt. Sok a sérültünk és voltak, akik betegen vállalták ma. Amiért nagyon tisztelem játékosaimat. Higgyék el, ma többjüknek "egyszerűbb" lett volna kiülni. De ezért is tartunk jelenleg ott, ahol, mert remek srácok alkotják a keretet, akik mindig segiteni szeretnének a csapaton. Sérültjeink száma ráadásul az U20-as mérkőzésnek köszönhetően sajnos csak gyarapodott. Mindegy, ez van, másnak is ugyanúgy megvannak a problémái. De ezek kétségtelenül ma is hátráltattak bennünket. Ennek ellenére voltak jó szakaszaink, de csak rövid időszakokra. Látjuk, hogy miben kell majd igazán fejlődni, illetve alapból is sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy egyszer felnőjünk egy ilyen kiváló csapat szintjére, mint a MAFC. Nagyon mélyek, nagyon fizikálisak és jó kosarlabdát is játszanak. Nem véletlenül állnak ott, ahol. Büszke vagyok arra, hogy mi pedig mindössze két helyezésre vagyunk csak tőlük a tabellán, ebből is látszik, hogy eddig szép szezont futunk a mai illetve az előző heti vereségtől függetlenül. Most nyalogatjuk a sebeinket, és igyekeznünk kell mihamarabb rendezni magunkat főleg egészségileg. Azt tudom igérni, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy jövő héten jó mérkőzést játszunk immáron otthon a szintén bombaerős Vasas együttese ellen. Ahol meglepetést szeretnénk majd okozni. Gratulálok mégegyszer a MAFC-nak, találkozunk a Hepp Kupa-elődöntőben. Szurkolóinknak pedig ezúttal is köszönöm, hogy szép számban elkisértek bennünket. Ez csapatomnak is sokat jelent.


Dobástérkép
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 32 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 37:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
81%
61%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
55%
35%
3p táv.
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
26%
9%
1p bünt.
Újbuda MAFC
Phoenix-MT Fót
74%
61%
Újbuda MAFC Phoenix-MT Fót
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 12 10
Lepattanó 47 32
Gólpassz 18 14
Fault 20 22
VAL 149 87
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Polgárdy

Ádám
X 18 5 6 83 1 1 100 1 4 25 7 11 64 3 3 100 5 0 5 0 1 2 1 2 0 0 21 23 0

Buzás

Bence
X 20 2 2 100 2 2 100 4 7 57 8 11 73 0 1 0 2 0 2 4 0 3 1 3 0 0 26 22 0

Pintér

Dávid
X 4 0 1 0 2 4 50 0 3 0 2 8 25 0 0 0 2 0 2 1 0 2 1 0 0 0 2 21 0

Bordács

Gábor Soma
X 10 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 4 6 67 7 2 9 2 3 1 3 1 1 0 21 19 0

Pápai

Máté Barnabás
X 6 2 3 67 1 2 50 0 0 0 3 5 60 0 0 0 3 1 4 0 2 1 2 3 0 0 11 19 0

Komma

László András
20 7 7 100 0 0 0 1 1 100 8 8 100 3 3 100 3 7 10 0 0 1 2 0 0 0 32 21 0

Kovács

Levente Hetény
10 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 6 9 67 3 1 4 1 3 3 7 3 0 0 17 20 0

Katona

József Bence
8 0 0 0 0 2 0 2 8 25 2 10 20 2 2 100 1 1 2 0 2 1 1 4 0 0 5 20 0

Biber

Áron Benedek
8 3 6 50 0 0 0 0 1 0 3 7 43 2 3 67 4 0 4 0 0 3 2 1 1 1 11 16 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 4 0 4 0 1 1 1 1 0 0 1 10 0

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 1 0 5 0

Misek

Levente Henrik
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 106 25 31 81 6 11 55 8 31 26 39 73 53 20 27 74 35 12 47 8 12 20 21 18 2 2 149 200
Phoenix-MT Fót
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Zoltán
X 13 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 8 9 89 4 0 4 0 1 1 4 4 0 0 17 34 0

Markovic

Luka
X 11 4 7 57 0 5 0 1 6 17 5 18 28 0 2 0 1 0 1 1 1 2 2 4 0 0 3 31 0

Juhos

Levente
X 19 7 10 70 2 5 40 0 2 0 9 17 53 1 2 50 6 2 8 1 3 4 2 2 1 0 21 28 0

Tichov

Dominik
X 9 2 2 100 2 4 50 0 2 0 4 8 50 1 2 50 1 0 1 0 0 1 3 2 1 0 11 21 0

Kékesi

Kristóf
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 5 0 0 0 1 0 14 0

Kinney Jr.

James Edwin
16 5 6 83 2 3 67 0 2 0 7 11 64 2 4 50 4 2 6 4 2 3 6 2 0 0 26 23 0

Richter

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 0 0 0 1 16 0

Varga

Balázs Péter
4 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 0 2 0 2 3 5 0 1 1 1 0 0 1 3 12 0

Békési

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 0 10 0

Szabó

Norbert
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 1 1 2 0 1 2 2 0 0 0 5 9 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 76 22 36 61 6 17 35 2 22 9 30 75 40 14 23 61 21 11 32 7 10 22 20 14 2 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek