Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. január 12. | 17:30
15. forduló
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
73 -102
(18-29, 14-33, 20-22, 21-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Domán István, Marton Péter (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Az, hogy ilyen nagy lett a különbség hazai pályán, amit persze rettentően sajnálunk, az egyértelműen a második negyednek köszönhető, annak is az utolsó 3-4 percének, hogy gyakorlatilag egy csapat volt a pályán és azt csinált velünk, amit akart. Ezt a szakaszt mindenképpen tanulságként fel kell fogni azoknak az embereknek, akik akkor pályán voltak, hogy ezt így nem lehet csinálni, főleg hazai pályán nem lehet, hogy kialakuljon ilyen különbség. Azt gondolom, a második félidőben becsületesen küzdöttünk, igaz, szűkebb rotációval, ott egyenrangú partnerei tudtunk lenni a Vasasnak. Azon dolgozunk, hogy a következő meccseken ne csak egy félideig tudjunk egyenrangú partnerek lenni. Természetesen gratulálunk az ellenfélnek és sok sikert kívánunk nekik!

Vendég edző nyilatkozata
Stephen Arigbabu : Gratulálok a csapatomnak. Az első perctől kezdve megmutattuk, hogy miért jöttünk Miskolcra. Most lesz egy pár pihenő napunk a 7 nap alatt lejátszott 3 mérkőzést követően. Ezután lesz időnk felkészülni a következő ellenfélből. Sok sikert kívánok a Miskolcnak a szezon hátralévő részében!


Dobástérkép
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 38
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 18
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
62%
81%
2p ktáv.
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
33%
33%
3p táv.
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
14%
46%
1p bünt.
MEAFC-Peka Bau
Vasas Akadémia
80%
63%
MEAFC-Peka Bau Vasas Akadémia
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 13 16
Lepattanó 26 38
Gólpassz 12 26
Fault 23 20
VAL 86 148
Statisztika
MEAFC-Peka Bau
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 18 4 6 67 2 5 40 1 6 17 7 17 41 3 5 60 2 0 2 1 0 0 6 5 0 0 20 33 0

Velkey

Géza
X 10 1 1 100 1 1 100 2 5 40 4 7 57 0 0 0 3 1 4 0 2 2 1 3 0 0 13 28 0

Czirbus

József
X 18 8 13 62 0 1 0 0 0 0 8 14 57 2 3 67 5 3 8 1 4 2 3 0 0 0 19 25 0

Kozák

Bertalan
X 10 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 2 2 100 4 0 4 0 1 5 3 2 0 0 15 25 0

Pintér

Dávid
X 5 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 3 3 100 1 3 4 1 2 3 3 1 0 0 8 24 0

Gerőcs

Roland Bálint
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 0 0 0 1 16 0

Lippai

Szabolcs
8 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 2 2 100 1 1 2 1 0 3 3 1 1 0 12 15 0

Ragályi

Levente Gergely
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 4 12 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 -3 12 0

Gadus

Bogdán Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -2 6 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 23 37 62 3 9 33 3 21 14 29 67 43 12 15 80 17 9 26 8 13 23 20 12 1 0 86 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cseh

Botond
X 27 7 8 88 0 0 0 3 6 50 10 14 71 4 7 57 2 0 2 2 2 1 5 1 0 0 28 26 0

Pleesz

Ádám
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 1 0 3 0 1 0 0 7 24 0

Fekete

Viktor Norbert
X 9 0 0 0 1 1 100 2 6 33 3 7 43 1 1 100 6 3 9 1 2 1 2 3 0 0 18 23 0

Olasz

Ádám Zsolt
X 14 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 2 8 25 2 2 4 1 4 2 6 2 0 0 17 22 0

Takács

Dániel
X 10 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 3 4 75 1 0 1 0 0 3 4 3 0 0 14 19 0

Farkas

Attila
10 3 4 75 1 2 50 0 1 0 4 7 57 2 2 100 1 0 1 1 3 0 1 3 0 0 10 18 0

Medve

Máté
13 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 5 60 4 4 100 6 0 6 0 0 3 1 1 0 0 19 17 0

Kelemen

Ádám
10 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 1 2 50 2 0 2 2 3 3 2 5 0 0 16 16 0

Rosta

Péter
7 1 2 50 0 3 0 1 1 100 2 6 33 2 2 100 2 3 5 2 1 1 2 3 0 1 14 16 0

Andrássy

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 2 0 0 3 9 0

Bérces

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 6 0

Pleesz

Gergő
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 0 4 0
Összesen 5 102 22 27 81 3 9 33 11 24 46 36 60 60 19 30 63 28 10 38 10 16 20 23 26 0 1 148 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek