Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2024. január 6. | 18:00
14. forduló
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
66 -74
(15-11, 22-23, 19-22, 10-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Magyari Viktor, Szőts Dávid István (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Dániel Péter : Mindenképpen voltak pozitívumok az előző fordulókhoz képest, leginkább mentalitásban, hozzáállásban léptek előre a srácok. Változtattunk néhány dolgot taktikailag is, a feladatunk az, hogy hétfőtől ugyanígy folytassuk, csiszoljuk, pontosítsuk tovább a játékunkat. Amennyiben a folytatásban sikerül fenntartanunk ezt az agresszivitást, ezt az intenzitást, akkor előbb-utóbb az eredmények is jönni fognak.

Vendég edző nyilatkozata
Kádár Tamás : Egy nagyon fizikális mérkőzést tudtunk megnyerni, azt gondolom, teljesen megérdemelten. A második félidőben kijavítottuk azokat a hibáinkat, amelyeket az első húsz percben elkövettünk, a végén pedig koncentráltak maradtuk, leginkább ezeknek köszönhető a sikerünk. Gratulálok a srácoknak, megvan az első idegenbeli győzelmünk! Dolgozunk tovább, mert egy nagyon nehéz január áll előttünk.


Dobástérkép
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 11 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 9
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 20:00 14:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
50%
57%
2p ktáv.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
40%
45%
3p táv.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
33%
27%
1p bünt.
Salgótarjáni KSE
DEAC U23
79%
69%
Salgótarjáni KSE DEAC U23
Szerzett labda 3 7
Eladott labda 14 9
Lepattanó 37 35
Gólpassz 18 16
Fault 15 20
VAL 94 96
Statisztika
Salgótarjáni KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas-Teplán

Miklós
X 8 1 1 100 0 2 0 2 5 40 3 8 38 0 0 0 4 0 4 0 1 1 4 3 0 0 13 30 0

Hargitai

Krisztián
X 12 2 5 40 0 0 0 2 7 29 4 12 33 2 2 100 3 0 3 2 4 3 3 0 0 1 8 28 0

Lajsz

Gergely
X 8 1 3 33 2 2 100 0 0 0 3 5 60 2 2 100 9 1 10 0 0 0 1 1 0 1 18 24 0

Karanfilovski

Valentino
X 9 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 1 2 50 5 2 7 0 5 0 4 8 0 0 17 22 0

Cserényi

Martin
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 1 0 0 0 1 0 0 6 15 0

Váits

Olivér
11 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 6 8 75 4 3 7 0 2 2 8 3 0 1 21 27 0

Kalassai

Martin
10 2 2 100 0 0 0 2 5 40 4 7 57 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 0 0 0 6 25 0

Ormai

Botond Gábor
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 1 0 0 6 16 0

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -1 13 0

Köcse

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 12 24 50 2 5 40 9 27 33 23 56 41 11 14 79 29 8 37 3 14 15 20 18 0 3 94 200
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ságodi

Róbert
X 15 0 1 0 1 2 50 3 9 33 4 12 33 4 5 80 6 1 7 2 4 0 6 8 0 0 25 32 0

Neuwirth

Bence
X 18 2 3 67 0 2 0 4 8 50 6 13 46 2 3 67 7 1 8 1 1 4 2 2 0 0 22 30 0

Hegedüs

Brúnó
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 4 5 0 2 1 0 1 0 0 3 28 0

Czermann

Patrik Ákos
X 7 1 3 33 2 2 100 0 0 0 3 5 60 1 2 50 5 0 5 1 2 3 2 0 2 0 12 25 0

Hőgye

Patrik
X 4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 0 0 0 3 13 0

Várszegi

Ádám
13 2 4 50 1 2 50 1 5 20 4 11 36 4 5 80 1 2 3 1 0 2 3 1 0 0 13 25 0

Varga

Sándor
4 1 3 33 1 2 50 0 4 0 2 9 22 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 3 0 0 2 21 0

Csizmadia

Attila
9 3 5 60 0 1 0 1 1 100 4 7 57 0 1 0 2 2 4 1 0 3 1 1 1 0 13 18 0

Turán

Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Fekete

Csongor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 3 3 0

Fekete-Gál

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Balázsi

Ákos Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 13 23 57 5 11 45 9 33 27 27 67 40 11 16 69 24 11 35 7 9 20 15 16 3 0 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek