Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 18. | 17:30
9. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
92 -73
(19-21, 29-15, 23-16, 21-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Varga Zoltán, Borgula György, Polonkai Balázs István (Tóth Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatnak a magabiztos különbségű győzelemhez, úgy érzem, hogy végig kézben tartottuk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Ennek ellenére el kell gondolkodnunk bizonyos dolgokon, rengeteg döntéshozatali problémánk van, be kell vallanom, hogy nem játszottunk jól. Húsz eladott labdánk volt, ami rengeteg, Buzás Bencét a bemelegítésnél elvesztettük, Bordács Soma is sérüléssel küzd, a fiúkban rejlő potenciált mutatja, hogy ezzel együtt is közel húsz ponttal tudtunk győzni. Menni kell tovább, jövő csütörtökön Jászberénybe utazunk, természetesen onnan is szeretnénk győztesen távozni.

Vendég edző nyilatkozata
Marim Mehmedovic : Tudtam, hogy nehéz meccs lesz a mai, hiszen a MAFC nagyon jó csapat. Mi még alakulóban vagyunk, edzünk és küzdünk becsülettel, de nem mindig jön ki a lépés. Jól kezdtünk, de aztán - ahogy az eddigi összes meccsünkön - összeomlott a taktikánk, amit az ellenfél kihasznált, bedobták kintről a helyzeteiket, míg mi kihagytuk azokat, és ez döntőnek bizonyult. Gratulálok a MAFC-nak és jó munkát kívánok mindkét csapatnak!


Dobástérkép
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 29:00 07:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
43%
40%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
57%
33%
3p táv.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
44%
28%
1p bünt.
Újbuda MAFC
HÜBNER Nyíregyháza BS
75%
61%
Újbuda MAFC HÜBNER Nyíregyháza BS
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 17 15
Lepattanó 51 39
Gólpassz 20 16
Fault 19 25
VAL 131 84
Statisztika
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Polgárdy

Ádám
X 19 2 12 17 1 2 50 2 7 29 5 21 24 7 8 88 4 0 4 0 0 2 8 6 0 0 20 32 0

Bordács

Gábor Soma
X 13 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 3 5 60 16 4 20 0 3 2 3 1 0 0 29 24 0

Pintér

Dávid
X 11 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 1 2 50 1 0 1 2 1 1 2 3 0 0 15 22 0

Misek

Levente Henrik
X 12 2 5 40 0 0 0 1 1 100 3 6 50 5 6 83 3 1 4 1 1 1 3 1 0 0 16 22 0

Pápai

Máté Barnabás
X 4 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 0 1 0 6 0 6 2 2 4 2 1 0 0 7 21 0

Katona

József Bence
20 3 7 43 3 4 75 2 3 67 8 14 57 2 2 100 2 1 3 0 3 1 2 2 0 0 18 27 0

Komma

László András
6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 1 5 6 1 4 1 1 0 0 0 8 20 0

Kovács

Levente Hetény
7 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 3 4 75 2 1 3 2 2 4 2 5 0 0 15 17 0

Biber

Áron Benedek
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 0 1 3 1 1 0 0 3 15 0

Molnár

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Buzás

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 21 49 43 4 7 57 7 16 44 32 72 44 21 28 75 37 14 51 8 17 19 24 20 0 0 131 200
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vaiangina

Sioeli Falakiko Savelio
X 35 9 15 60 0 1 0 4 9 44 13 25 52 5 8 63 8 2 10 3 4 2 5 0 0 0 34 38 0

Bus

Iván Krisztián
X 6 2 10 20 0 0 0 0 1 0 2 11 18 2 4 50 5 2 7 1 1 3 4 4 0 0 10 28 0

Végső

Bálint
X 6 0 0 0 1 1 100 1 7 14 2 8 25 1 1 100 3 0 3 0 3 1 0 2 0 0 2 26 0

Szobi

Dániel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 0 4 0 2 0 0 2 19 0

Völgyi

Marcell Zoltán
X 6 3 8 38 0 1 0 0 1 0 3 10 30 0 2 0 2 1 3 1 0 4 2 0 0 0 3 17 0

Tarján

Izsák Simon
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 4 3 7 1 2 4 1 2 0 0 14 18 0

Glatz

Gábor Soma
5 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 2 100 0 1 1 0 0 1 3 0 0 0 7 14 0

Füzi

Róbert János
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 2 0 0 4 14 0

Bonifert

Bendegúz
5 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 3 4 75 2 2 4 1 0 3 2 1 0 0 9 13 0

Geiger

Bálint József
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 1 2 0 0 -1 8 0

Nagy

Simon
1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 5 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 45 40 1 3 33 7 25 28 26 73 36 14 23 61 27 12 39 8 15 25 19 16 0 0 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek