Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 19. | 17:00
9. forduló
Gál József Sportcsarnok
92 -82
(19-19, 20-22, 30-30, 23-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Sentényi Barna, Tóth Kitti (Józsa András Junior)

Hazai edző nyilatkozata
Sértő Ádám : Jó újra azzal kezdeni a nyilatkozatot, hogy gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Kellő karaktert tudtunk felmutatni, főleg az utolsó negyedben nyújtott játékunkkal. Képesek voltunk felállni megannyi hullámvölgyből. Ellenfelünk elképesztő dobóformával és elánnal játszott, ahogy ez egy fiatal akadémiai csapathoz illik is. Rendkívüli módon megnehezítették a dolgunkat, de szerencsére a padról érkező energiának köszönhetően össze tudtuk rakni a védekezésünket és a csapategységet úgy, hogy győzelmet érjen! Gratulálunk a Debrecennek a játszott kosárlabdához és sok sikert kívánunk nekik a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Kádár Tamás : A meccs nagy részében jól kosárlabdáztunk, koncentráltak voltunk és ehhez támadásban több extra teljesítmény is született. Jó helyzeteket alakítottunk ki és a dobáskiválasztásunk is jól működött, megérdemelten vezettünk. Az utolsó két percben aztán négy labdát adtunk el, s igazából ez lett a különbség, ezeket a hibákat a Cegléd mind megbüntette. Gratulálok nekik! Kihasználták, hogy mi a végjátékra elfogytunk!

Vendég játékos nyilatkozata
Ságodi Róbert : Örülünk, hogy egy nagyon jó meccset játszottunk a ceglédi közönség előtt. Végig izgalmas volt a találkozó, szinte teljesen kiegyenlített eredménnyel. A végjátékban sajnos pontatlanok voltunk és így nem győzhettünk. Köszönjük a bíztatást, hajrá DEAC!


Dobástérkép
CKE
DEAC U23
CKE
DEAC U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 16:15 18:45
CSAPAT %
2p köz.
CKE
DEAC U23
63%
39%
2p ktáv.
CKE
DEAC U23
25%
42%
3p táv.
CKE
DEAC U23
35%
42%
1p bünt.
CKE
DEAC U23
79%
61%
CKE DEAC U23
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 19 18
Lepattanó 38 33
Gólpassz 24 9
Fault 19 25
VAL 134 88
Statisztika
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dragasevic

Veljko
X 18 2 3 67 0 0 0 4 6 67 6 9 67 2 2 100 5 0 5 0 1 1 3 5 0 0 27 35 0

Csaba

György
X 14 5 8 63 0 0 0 0 3 0 5 11 45 4 6 67 3 5 8 0 4 3 5 1 0 1 16 26 0

Csorvási

Milán
X 15 6 8 75 0 1 0 0 0 0 6 9 67 3 3 100 4 2 6 3 5 3 4 3 1 1 24 26 0

Herendic

Dominik
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 1 0 2 0 2 0 2 2 3 8 1 0 10 21 0

Kertész

Dávid
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 3 2 0 0 0 0 3 13 0

Velkey

János
18 1 2 50 0 2 0 3 5 60 4 9 44 7 8 88 3 2 5 2 1 3 5 7 0 0 30 29 0

Horváth

Máté
5 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 6 17 2 2 100 1 0 1 0 0 3 2 0 0 1 3 20 0

Berkics

Máté László
8 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 2 2 100 3 2 5 1 2 2 1 0 0 0 13 16 0

Orgona

Gergő Milán
7 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 1 2 50 2 0 2 1 1 0 1 0 1 0 9 7 0

Horváth

Ádám
1 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 1 2 50 1 0 1 1 0 0 1 0 0 0 -1 7 0

Fodor

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krkljes

Vukasin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 22 35 63 1 4 25 8 23 35 31 62 50 22 28 79 27 11 38 8 19 19 25 24 3 3 134 200
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ságodi

Róbert
X 35 5 9 56 2 2 100 6 10 60 13 21 62 3 4 75 4 3 7 2 5 1 7 1 1 1 39 35 0

Várszegi

Ádám
X 21 0 1 0 2 6 33 5 12 42 7 19 37 2 2 100 3 0 3 1 4 5 1 0 0 0 10 31 0

Czermann

Patrik Ákos
X 15 5 7 71 0 2 0 1 1 100 6 10 60 2 4 50 3 5 8 0 2 3 4 1 0 0 20 29 0

Hőgye

Patrik
X 6 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 4 6 67 3 0 3 2 5 4 4 2 0 0 6 25 0

Hegedüs

Brúnó
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 3 2 5 0 0 4 0 0 1 0 9 22 0

Varga

Sándor
0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 2 1 3 2 1 3 0 3 1 0 3 17 0

Tóth

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 1 0 0 2 11 0

Bankó

Zoltán Martin
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 2 0 1 2 3 0 1 0 1 0 0 0 -2 9 0

Csizmadia

Attila
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 -1 9 0

Hibján

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -2 6 0

Fekete-Gál

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Turán

Simon
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 0 0 0 4 3 0
Összesen 5 82 11 28 39 5 12 42 13 31 42 29 71 41 11 18 61 19 14 33 9 18 25 19 9 3 3 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek