Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 12. | 17:00
8. forduló
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
97 -93
(22-30, 29-19, 26-12, 20-32)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapusi Gábor, Hervay Tibor, Kéri István (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Dr Nagy Ágoston : Jó versenyzőkből áll a Jászberény. Hiába volt eddig jó a védekezési hatékonyságunk megmutatták, hogy ellenünk is ugyanolyan jól dobnak. Nem fogunk elkényelmesedni, mert sok még a kihívás. Ehhez szükség van mindenkire a csapatban! Mert megérdemlik. Összességében ma inkább a támadásunkkal nyertünk. Ilyen is kell. Ma még örülünk, holnap már a péntekre készülünk.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez, megérdemelten nyertek. Hősi halált haltunk. Gyakorlatilag a semmiből jöttünk vissza és izgalmas végjátékot produkáltunk. Azt nem nagyon értem, hogy ehhez miért kellett 1,5 negyedet kidobnunk az ablakon. Ezt majd megpróbálom kielemezni. Ettől függetlenül én, azoknak a srácoknak akik ott a szívüket-lelküket kitették, mindenképp gratulálok. Viszont mérges is vagyok, mert szerintem ez egy nyerhető meccs lett volna így a játék képe alapján, úgyhogy nagyon bánhatjuk, hogy nem sikerült. Még egyszer gratulálok a BKG-nak és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részére.


Dobástérkép
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 9
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 20:00 15:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
59%
69%
2p ktáv.
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
14%
18%
3p táv.
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
42%
54%
1p bünt.
BKG PRIMA Akadémia
Jászberényi KSE
84%
77%
BKG PRIMA Akadémia Jászberényi KSE
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 11 14
Lepattanó 28 31
Gólpassz 18 28
Fault 17 22
VAL 117 134
Statisztika
BKG PRIMA Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 15 0 0 0 0 1 0 4 7 57 4 8 50 3 3 100 4 0 4 1 0 2 4 4 0 0 24 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 42 5 7 71 1 4 25 7 18 39 13 29 45 9 9 100 3 0 3 4 2 2 7 6 0 0 44 40 0

Newman

Jake Hunter
X 17 5 10 50 0 1 0 2 4 50 7 15 47 1 1 100 5 2 7 0 5 2 3 3 0 2 17 30 0

Büki

Lóránt
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 0 3 25 0

Nshimba

Kalau Joel
X 6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 2 1 3 0 0 2 2 1 0 0 10 14 0

Edelényi

Márk
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 0 0 1 1 1 0 1 2 15 0

Bartos

Bálint István
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 2 2 0 4 0 1 1 0 0 4 13 0

Szeleczki

István
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 3 1 4 0 0 4 2 0 0 0 7 11 0

Csomós

Kristóf
7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 2 0 0 6 9 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0

Kanyó

Bence Immánuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 17 29 59 1 7 14 15 36 42 33 72 46 16 19 84 19 9 28 6 11 17 21 18 0 3 117 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dunai

Zétény Péter
X 18 1 1 100 1 2 50 4 5 80 6 8 75 2 2 100 2 0 2 0 3 2 4 4 0 0 23 31 0

Meleg

Károly Richárd
X 21 5 9 56 0 0 0 2 4 50 7 13 54 5 7 71 5 0 5 1 1 3 5 3 1 0 27 31 0

Kucsora

Csaba Ákos
X 6 1 2 50 1 4 25 0 4 0 2 10 20 2 2 100 0 0 0 0 0 3 2 4 0 0 4 22 0

Boka-Magó

Áron István
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 3 1 0 1 0 0 0 19 0

Rátvay

Balázs
X 13 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 1 2 50 2 1 3 0 2 2 2 0 0 0 13 18 0

Oroszi

Bence
15 0 0 0 0 0 0 5 6 83 5 6 83 0 0 0 4 1 5 2 0 1 0 2 2 0 25 28 0

Mester

Márk
9 3 4 75 0 1 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 3 2 5 1 3 3 1 2 0 0 11 21 0

Dékány

Imre
6 3 3 100 0 3 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 4 1 5 1 1 3 0 8 0 0 16 15 0

Santiago

Jordan Ismael
5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 2 1 3 2 1 4 3 4 0 0 14 12 0

Horváth

Nátán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 20 29 69 2 11 18 13 24 54 35 64 55 10 13 77 24 7 31 8 14 22 17 28 3 0 134 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek