Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 5. | 18:00
7. forduló
PHOENIX Sportcsarnok Fót
77 -73
(21-12, 24-19, 11-20, 21-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szilágyi Bálint, Radnóti Miklós, Téczely Roland Balázs (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Gratulálok a játékosaimnak, lényegében egy rajt-cél győzelmet arattunk. Egy dolog zavar csak igazán, hogy saját magunknak köszönhetjük azt, hogy nem döntöttük el már jóval korábban a mérkőzést. Ebben mindenképp fejlődnünk kell majd a jövőben. Azonban hiába zárkózott fel a végére az amúgy jó erőkből álló TF - ezúton is gratulálok Andának, akinek ebben nagy szerepe volt -, győzelmünk nem forgott veszélyben. Örömmel tölt el, hogy ismét mindig akadt csapatomból valaki, aki a győzelem megszerzése felé lökött bennünket mielőtt szorult helyzetbe kerültünk volna. Külön kiemelném Kékesi Kristóf mai produktumát, fiatal játékosom stílszerűen 1 nappal szülinapja előtt ajándékozta meg magát ezzel a remek teljesítménnyel. Én pedig a győzelmet neki ajánlom. Büszke vagyok csapatomra, végig nagyon jó hozzáállást tanúsítottunk, csak tényleg muszáj lesz támadó oldalon fejlődnünk, főleg döntéshozatalban és helyzetkiválasztásokban. Védekezésünk összességében ma is jól funkcionált azt gondolom. Juhos hatalmas stabilitást nyújtott hátul ezen az összecsapáson is. Mellette Tóth is “clutch” pillanatokban harcolt ki támadó faultokat az utolsó negyedben. Örülünk a mai sikernek, nagyon értékes győzelmet húztunk be. Látva a hétvégi eredményeket, jóformán minden meccs kiegyenlített ebben a ligában. Ami csak még értékesebbé tesz egy-egy győzelmet. Végezetül szeretnék köszönetet mondani szimpatizánsainknak a mai támogatásukért is. Rendkívül hálásak vagyunk nekik, hogy ma is mellettünk voltak.

Vendég edző nyilatkozata
Beák Gábor : Minden adott volt, hogy győztesként hagyjuk el a pályát. Saját magunkat vertük meg. Gratulálok a Fót csapatának.


Dobástérkép
Phoenix-MT Fót
TF-BP
Phoenix-MT Fót
TF-BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Phoenix-MT Fót
TF-BP
56%
48%
2p ktáv.
Phoenix-MT Fót
TF-BP
36%
67%
3p táv.
Phoenix-MT Fót
TF-BP
35%
23%
1p bünt.
Phoenix-MT Fót
TF-BP
60%
50%
Phoenix-MT Fót TF-BP
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 17 20
Lepattanó 36 41
Gólpassz 17 12
Fault 25 18
VAL 101 87
Statisztika
Phoenix-MT Fót
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kinney Jr.

James Edwin
X 21 4 7 57 3 5 60 2 2 100 9 14 64 1 2 50 7 1 8 2 3 4 5 3 0 0 30 33 0

Juhos

Levente
X 16 6 9 67 2 4 50 0 3 0 8 16 50 0 0 0 11 3 14 2 2 3 1 1 2 0 26 32 0

Markovic

Luka
X 8 2 3 67 0 3 0 1 3 33 3 9 33 1 4 25 5 0 5 2 4 2 2 1 0 0 5 31 0

Richter

Dániel
X 8 1 4 25 0 0 0 2 2 100 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 3 3 0 1 0 1 6 29 0

Tichov

Dominik
X 4 1 1 100 0 2 0 0 3 0 1 6 17 2 2 100 1 1 2 0 0 2 3 4 0 0 8 20 0

Tóth

Zoltán
4 1 5 20 0 0 0 0 3 0 1 8 13 2 2 100 4 0 4 1 1 4 7 6 0 0 14 29 0

Szabó

Norbert
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 2 3 2 0 1 0 0 0 15 0

Kékesi

Kristóf
14 4 5 80 0 0 0 2 3 67 6 8 75 0 0 0 0 1 1 0 1 5 0 0 0 0 12 11 0

Békési

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bálint

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 20 36 56 5 14 36 7 20 35 32 70 46 6 10 60 30 6 36 10 17 25 18 17 2 1 101 200
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dancsecs

András
X 20 4 11 36 0 0 0 2 5 40 6 16 38 6 8 75 4 0 4 1 5 4 6 5 0 1 19 37 0

Anda

Dávid
X 21 9 13 69 0 1 0 1 1 100 10 15 67 0 0 0 7 2 9 0 2 0 2 0 0 0 25 31 0

Szanyi

Bence
X 6 0 2 0 1 1 100 1 4 25 2 7 29 1 4 25 2 0 2 1 1 4 2 1 0 0 3 30 0

Karosi

Gergely
X 6 0 1 0 1 1 100 1 7 14 2 9 22 1 2 50 5 0 5 3 8 5 3 1 0 0 2 29 0

Kelenföldi

Domonkos
X 12 4 11 36 0 0 0 0 2 0 4 13 31 4 7 57 6 4 10 1 3 1 5 0 0 1 13 25 0

Szántó

Dániel
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 5 20 5 2 7 3 0 1 5 5 1 0 20 31 0

Vargovics

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 2 8 0

Tömösváry

Máté
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 5 5 0

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Lőrincze

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Simon

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Habel

Andrich Clemens
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 20 42 48 2 3 67 5 22 23 27 67 40 14 28 50 31 10 41 10 20 18 24 12 1 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek