Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 17:00
7. forduló
Bercsényi Tornacsarnok
79 -87
(18-21, 19-24, 28-19, 14-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Gaál István Tamás, Gombos Márk Bálint (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Miskolc csapatának, mert összességében megérdemelték a győzelmet. Mi három negyeden át loholtunk utánuk, s csak a 30. perc végén tudtuk átvennie a vezetést. Sajnos közben belefáradtunk ebbe az üldözőversenybe. Ráadásul 22-ből csak két triplánk ért célba, s ez olyan lélekölő, hogy már biztos helyzetekben is megremegett a játékosok keze. A Miskolc pedig van olyan jó csapat, hogy ezt kihasználja. Főleg úgy, hogy nagyon jó ritmusban játszottak. Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatomra, mert két alapember hiányában - Oroszi Bence és Santaiago Jordan sem állt a rendelkezésemre -, is mindent megtettek a győzelemért. Azt hiszem, hogy a játékvezetés is korrekt volt. A berényi szurkolóknak pedig ezúton is köszönöm, hogy most is mellettünk voltak, s a mérkőzés végéig buzdítottak bennünket.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Nem tudtuk, hogy a Jászberény teljes csapatával fogad-e bennünket, mi arra készültünk. A TF-BP ellen idén már egy hasonló „folyóba beleléptünk”, amikor ők kicsit tartalékosak voltak, de legyőztek bennünket. Tudtuk, hogy bármilyen összeállításban lép pályára ellenfelünk, ez nem lesz könnyű mérkőzés. Már csak azért sem, mert ismerem Puskás Artúrt annyira, hogy tudjam, ő nem fogja hagyni hoz ez számunkra könnyű meccs legyen. A csapata sem hagyta, s így kétszer kellett megnyernünk ezt a meccset. Ellenfelünk a szívét, lelkét kitette a pályára, ahogy mi is. Alapvetően ez egy vagány, egylabdás meccs volt a végére. Szerencsére ezt mi tudtuk megnyerni, s ezért gratulálok a csapatomnak, de az ellenfelünk is megérdemli a gratulációt. Sok sikert kívánok a bajnokság folytatásában nekik is.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 10
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 05:00 28:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
58%
60%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
36%
30%
3p táv.
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
9%
35%
1p bünt.
Jászberényi KSE
MEAFC-Peka Bau
91%
67%
Jászberényi KSE MEAFC-Peka Bau
Szerzett labda 12 11
Eladott labda 16 16
Lepattanó 35 41
Gólpassz 13 19
Fault 16 19
VAL 105 116
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mester

Márk
X 12 2 3 67 0 0 0 1 5 20 3 8 38 5 6 83 1 2 3 1 4 1 4 1 0 0 11 30 0

Rátvay

Balázs
X 12 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 0 0 0 4 0 4 0 2 3 0 1 2 0 15 29 0

Dunai

Zétény Péter
X 14 0 2 0 3 4 75 1 2 50 4 8 50 5 5 100 4 1 5 2 4 2 2 3 0 0 18 29 0

Meleg

Károly Richárd
X 18 7 13 54 0 0 0 0 1 0 7 14 50 4 4 100 5 2 7 4 2 2 3 0 3 0 26 29 0

Boka-Magó

Áron István
X 2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 2 3 0 7 26 0

Kucsora

Csaba Ákos
13 4 6 67 1 6 17 0 4 0 5 16 31 3 3 100 5 1 6 0 3 2 6 3 0 1 14 26 0

Dékány

Imre
6 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 2 3 67 2 3 5 1 1 3 3 3 0 0 10 18 0

Horváth

Nátán
2 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 3 0 1 1 0 0 0 5 12 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Kocza

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 22 38 58 4 11 36 2 22 9 28 71 39 21 23 91 25 10 35 12 16 16 19 13 8 1 105 200
MEAFC-Peka Bau
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 13 3 6 50 0 2 0 1 4 25 4 12 33 4 4 100 7 0 7 2 5 4 6 5 0 3 20 36 0

Tóth

Bence Miklós
X 12 3 3 100 0 1 0 2 5 40 5 9 56 0 0 0 5 0 5 1 1 3 0 10 0 0 23 32 0

Czirbus

József
X 18 7 12 58 1 2 50 0 1 0 8 15 53 2 3 67 6 3 9 0 2 1 5 1 1 2 24 30 0

Gerőcs

Roland Bálint
X 17 2 2 100 2 4 50 3 6 50 7 12 58 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 1 0 0 15 20 0

Kozák

Bertalan
X 6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 3 1 4 2 0 0 1 13 16 0

Sándor

Bence
8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 1 0 1 2 1 1 0 2 0 1 9 18 0

Pintér

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 1 1 2 0 0 0 4 11 0

Ragályi

Levente Gergely
5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 2 0 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 3 11 0

Lippai

Szabolcs
6 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 0 1 1 0 2 2 0 0 0 0 1 11 0

Gadus

Bogdán Olivér
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 1 1 0 0 0 0 1 4 8 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 0 7 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 24 40 60 3 10 30 9 26 35 36 76 47 6 9 67 30 11 41 11 16 19 16 19 1 8 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek