Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. november 4. | 18:30
7. forduló
Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont
79 -73
(20-23, 21-21, 18-16, 20-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Rózsavölgyi Alexandra, Horváth Csongor Béla (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Stephen Arigbabu : Egész héten azt hangsúlyoztam a fiúknak, hogy a Cegléd sokkal jobb játékerőt képvisel, mint amit a tabellán elfoglalt helye mutat. Eltartott egy ideig, mire rájöttünk, mit is kell tennünk a ma esti meccs megnyeréséért. Az első félidőben túlságosan passzívak voltunk, és nagyon könnyű pontszerzési lehetőségeket engedtünk ellenfelünknek. A második félidőben azonban megmutattuk az igazi arcunkat és fel tudtuk annyira gyorsítani a játékot, hogy az nekünk kedvezzen. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, s ahhoz, hogy megtalálták a hozzá vezető utat. Sok sikert kívánok a Ceglédnek a következő mérkőzésekhez és a bajnokság hátralévő részéhez.

Vendég edző nyilatkozata
Gratulálok a vasas csapatának! Igazából még két problémával küzdünk, az egyik az eladott labdák száma, ami a mostani meccsen is probléma volt, valamint a kinti dobásaink sem úgy ülnek, ahogy mi szeretnénk, de ezen próbálunk javítani. Még egyszer gratulálok a Vasasnak sok sikert kívánok a szezonban.

Hazai játékos nyilatkozata
Farkas Attila : Egy nagyon küzdős és fizikális meccset játszottunk a Cegléddel, akik a tabellán elfoglalt helyezésüknél egy sokkal jobb csapat. Az első félidőben nem sikerült megvalósítani a taktikát védekezésben, azonban a második félidőben sokkal agresszívabbak voltunk és mindenki beletette a saját részét hogy győzni tudjunk.

CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
CKE
49%
80%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
CKE
60%
50%
3p táv.
Vasas Akadémia
CKE
24%
21%
1p bünt.
Vasas Akadémia
CKE
81%
100%
Vasas Akadémia CKE
Szerzett labda 12 5
Eladott labda 8 20
Lepattanó 34 41
Gólpassz 17 17
Fault 9 18
VAL 107 90
Dobástérkép
Vasas Akadémia
CKE
Vasas Akadémia
CKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 08:45 27:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
CKE
49%
80%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
CKE
60%
50%
3p táv.
Vasas Akadémia
CKE
24%
21%
1p bünt.
Vasas Akadémia
CKE
81%
100%
Vasas Akadémia CKE
Szerzett labda 12 5
Eladott labda 8 20
Lepattanó 34 41
Gólpassz 17 17
Fault 9 18
VAL 107 90
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fekete

Viktor Norbert
X 12 1 2 50 1 1 100 2 9 22 4 12 33 2 2 100 3 2 5 0 2 2 1 3 0 1 11 36 0

Cseh

Botond
X 15 5 8 63 0 0 0 1 2 50 6 10 60 2 4 50 4 4 8 2 0 1 6 2 0 0 27 33 0

Andrássy

Géza
X 15 7 16 44 0 0 0 0 1 0 7 17 41 1 2 50 4 6 10 3 1 3 4 4 0 1 24 29 0

Kelemen

Ádám
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 1 1 0 0 1 0 0 7 17 0

Takács

Dániel
X 10 1 1 100 2 3 67 0 0 0 3 4 75 4 4 100 0 0 0 0 3 1 2 2 0 0 10 16 0

Farkas

Attila
16 2 3 67 3 5 60 2 6 33 7 14 50 0 0 0 2 0 2 3 0 0 2 2 0 0 18 25 0

Medve

Máté
5 0 1 0 0 0 0 1 7 14 1 8 13 2 2 100 4 0 4 1 0 0 2 1 0 0 6 21 0

Pleesz

Ádám
0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 2 0 0 0 16 0

Pleesz

Gergő
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 4 7 0

Filipovic

Igor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bérces

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Váradi

Ádám Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 18 37 49 6 10 60 6 25 24 30 72 42 13 16 81 22 12 34 12 8 9 18 17 0 2 107 200
CKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 15 4 7 57 1 3 33 1 3 33 6 13 46 2 2 100 9 4 13 3 6 5 2 4 0 0 24 33 0

Csaba

György
X 15 3 4 75 0 0 0 3 9 33 6 13 46 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 1 1 0 11 30 0

Velkey

János
X 4 1 1 100 1 1 100 0 6 0 2 8 25 0 0 0 3 1 4 1 3 3 0 3 0 0 3 23 0

Olasz

Ádám Zsolt
X 8 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 2 2 100 2 1 3 0 1 1 2 0 0 0 10 20 0

Horváth

Ádám
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 2 3 1 2 0 0 -1 17 0

Dragasevic

Veljko
8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 4 0 4 0 1 2 1 4 0 0 12 21 0

Csorvási

Milán
12 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 0 0 0 4 2 6 0 3 1 1 0 0 0 16 20 0

Horváth

Máté
11 2 3 67 0 0 0 2 7 29 4 10 40 1 1 100 2 2 4 0 1 0 2 1 1 0 12 20 0

Berkics

Máté László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 1 0 0 2 10 0

Fodor

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 6 0

Gordán

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsók

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 20 25 80 2 4 50 8 38 21 30 67 45 5 5 100 29 12 41 5 20 18 9 17 2 0 90 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek