MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024

2023. 10. 29 | 18:00

6. forduló

first teams logo

DEAC U23

2023. 10. 29 | 18:00

66 - 76

Phoenix-MT Fót

second teams logo

(15-18, 12-27, 21-15, 18-16)

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Játékvezetők: Sörlei Attila , Sallai István József , Drenyovszki Dániel

Ellenőr: Zalai Ákos István

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Kádár Tamás : A szezon legrosszabb első félidejét produkáltuk, energia és koncentráció nélkül kosárlabdáztunk. A második húsz percben már magasabb fordulatszámon pörögtünk, közelebb is férkőztünk, azonban sokat kivett belőlünk, hogy végig futnunk kellett az eredmény után. Ezzel együtt is akadt sanszunk visszakapaszkodni, de a legfontosabb pillanatokban vagy rossz döntéseket hoztunk, vagy nem volt szerencsénk a dobásainkkal.

Vendég edző nyilatkozata

Surmann Gábor : Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, azt gondolom megérdemelt győzelmet arattunk. Csapatom szinte végig rendkívül fegyelmezetten játszott és maximálisan követték a játéktervet. Nagyon örülök hogy kezdi megérteni mindenki hogy kollektív munkával sok szép közös siker várhat még ránk. Ebben a ligában minden idegenbeli sikernek “duplaszorzós” értéke van, és itt Debrecenben győzni felértékelődik számomra hiszen nem sokan fognak győztesen távozni innen. A mérkőzés nagyobb különbséggel is zárulhatott volna de ebben olyan dolog is közrejátszott amivel én most nem fogom a kedvem elrontani a kedvemet. Emiatt is vagyok nagyon büszke a srácokra hogy ma tényleg mindent elviseltek. Illetve mindig akadt valaki aki előre tudott lépni. Most örülünk első közös idegenbeli sikerünknek, aztán már csakis előre fogunk tekinteni.

Statisztika

team logo DEAC U23
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
27 Ságodi Róbert Ságodi Róbert * 13 34 5 10 50 0 0 0 0 4 0 3 6 50 5 0 5 5 7 1 3 5 0 1 12 0 0 0 0
88 Hőgye Patrik Hőgye Patrik * 7 33 2 7 28.6 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 3 5 3 7 3 0 4 1 0 4 0 0 0 0
7 Neuwirth Bence Neuwirth Bence * 17 23 1 1 100 0 2 0 5 8 62.5 0 0 0 1 1 2 3 3 4 0 1 0 0 15 0 0 0 0
52 Csizmadia Attila Csizmadia Attila * 0 15 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0
22 Tóth Gergő Tóth Gergő * 4 14 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 3 0 0 0 0
56 Várszegi Ádám Várszegi Ádám 14 26 0 0 0 1 2 50 2 9 22.2 6 6 100 2 3 5 0 2 2 3 1 0 0 13 0 0 0 0
69 Varga Sándor Varga Sándor 5 17 0 3 0 1 1 100 1 3 33.3 0 0 0 6 1 7 3 1 3 2 2 0 1 13 0 0 0 0
28 Hegedüs Brúnó Hegedüs Brúnó 3 15 1 4 25 0 0 0 0 3 0 1 2 50 1 2 3 0 1 3 3 0 0 0 1 0 0 0 0
23 Czermann Patrik Ákos Czermann Patrik Ákos 3 14 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 2 0 0 3 2 0 1 0 7 0 0 0 0
17 Hibján Máté Hibján Máté 0 6 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 3 1 0 0 2 -1 0 0 0 0
54 Bankó Zoltán Martin Bankó Zoltán Martin 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
55 Varga Boldizsár Varga Boldizsár 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0
66 200 12 36 33.3 2 5 40 9 33 27.3 11 17 64.7 21 13 34 19 24 22 16 13 2 4 69
team logo Phoenix-MT Fót
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Kinney Jr. James Edwin Kinney Jr. James Edwin * 6 36 2 7 28.6 1 1 100 0 1 0 0 0 0 2 1 3 4 6 1 2 7 0 1 10 0 0 0 0
8 Juhos Levente Juhos Levente * 22 33 7 12 58.3 1 2 50 2 2 100 0 0 0 8 3 11 3 6 1 0 4 3 0 31 0 0 0 0
45 Richter Dániel Richter Dániel * 14 31 3 5 60 0 0 0 2 6 33.3 2 2 100 3 2 5 2 0 3 1 0 0 1 16 0 0 0 0
10 Markovic Luka Markovic Luka * 11 24 1 3 33.3 1 3 33.3 1 3 33.3 4 6 66.7 4 1 5 2 3 3 4 2 0 0 13 0 0 0 0
2 Tichov Dominik Tichov Dominik * 4 20 0 0 0 1 2 50 0 2 0 2 2 100 4 0 4 1 2 1 3 0 0 0 7 0 0 0 0
33 Tóth Zoltán Tóth Zoltán 14 22 2 2 100 0 0 0 1 5 20 7 8 87.5 2 1 3 1 6 1 9 1 0 0 17 0 0 0 0
24 Varga Balázs Péter Varga Balázs Péter 2 21 1 4 25 0 0 0 0 1 0 0 2 0 7 4 11 3 1 1 2 1 0 0 12 0 0 0 0
18 Kékesi Kristóf Kékesi Kristóf 3 10 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 0 2 1 0 1 0 5 0 0 0 0
12 Bálint Bence Zoltán Bálint Bence Zoltán 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Szabó Norbert Szabó Norbert 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
76 200 17 34 50 4 8 50 6 20 30 16 22 72.7 31 12 43 16 26 16 22 15 4 2 109

Dobástérkép

DEAC U23
Phoenix-MT Fót
DEAC U23
Phoenix-MT Fót

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 1 20
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 11
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 02:15 37:30
CSAPAT %
2p köz.
DEAC U23
Phoenix-MT Fót
33%
50%
2p ktáv.
DEAC U23
Phoenix-MT Fót
40%
50%
3p táv.
DEAC U23
Phoenix-MT Fót
27%
30%
1p bünt.
DEAC U23
Phoenix-MT Fót
65%
73%
DEAC U23 Phoenix-MT Fót
Szerzett labda 19 16
Eladott labda 24 26
Lepattanó 34 43
Gólpassz 13 15
Fault 22 16
VAL 69 109