Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. szeptember 22. | 17:30
1. forduló
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
70 -95
(25-25, 15-25, 17-20, 13-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Sallai István József, Marton Péter (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Alapvetően az első negyed alatt tudtuk tartani a lépést a MAFC-al. Természetesen hazai pályán nem ezt terveztük, szerettünk volna szorosabb mérkőzést játszani, de a második negyedtől kezdve ránk tudták erőltetni az akaratukat. Próbálkoztunk sok mindennel taktikailag, de igazából semmivel sem tudtunk olyan áttörést elérni, amivel igazán versenyben tudtunk volna lenni a MAFC-al. Sok mérkőzés van még hátra, mindegyikből fogunk tanulni és fejlődni. Szerintem a hozzáállásunkkal nem volt gond, úgyhogy megyünk tovább, és próbáljuk úgy javítani a hibákat, hogy ez majd győzelemmel párosuljon.

Vendég edző nyilatkozata
Lakits András : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Pont ilyen szezonkezdésről álmodtunk. Nagyon örülök, hogy összejött, mert nehéz volt a felkészülés, így hogy újra osztottunk nagyon sok szerepet. Ez tényleg egy újjáalakuló csapat, annak ellenére, hogy csak egy igazi láncszem igazolt el tőlünk. Végig kontrolláltuk a meccset én úgy érzem. Egy kicsit beragadtunk a kezdéskor, de ez a szezon elején benne van, de utána szerintem végig kézben tartottuk a meccset, és nagyon jól hajtotta végre mindenki azokat a taktikai dolgokat, amiket szerettünk volna. Jól reagáltunk mindenre a meccsen. Nagyon örülök, hogy így tudtuk elkezdeni a szezont, külön öröm, hogy már az első meccsen játéklehetőséget tudtunk adni két olyan játékosnak, akik még csak 16-17 évesek. Sok sikert kívánok a Miskolcnak! Azt hiszem, ez mindenki számára nehéz szezon lesz.


Dobástérkép
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 08:00 30:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
61%
66%
2p ktáv.
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
22%
44%
3p táv.
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
22%
38%
1p bünt.
MEAFC-Peka Bau
Újbuda MAFC
67%
61%
MEAFC-Peka Bau Újbuda MAFC
Szerzett labda 12 11
Eladott labda 17 16
Lepattanó 31 45
Gólpassz 16 23
Fault 24 22
VAL 91 144
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MEAFC-Peka Bau
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Bence Miklós
X 9 1 3 33 0 2 0 2 5 40 3 10 30 1 2 50 2 3 5 2 1 2 4 10 0 1 21 33 0

Kozák

Márton
X 18 5 8 63 1 2 50 0 1 0 6 11 55 6 9 67 4 1 5 2 2 4 6 4 0 1 25 29 0

Czirbus

József
X 5 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 4 0 4 0 3 3 0 1 2 0 5 18 0

Kozák

Bertalan
X 6 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 0 0 0 4 0 4 2 1 2 1 0 0 1 8 18 0

Ragályi

Levente Gergely
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 5 15 0

Pintér

Dávid
10 3 4 75 0 1 0 1 4 25 4 9 44 1 1 100 0 2 2 1 2 3 4 0 0 0 10 21 0

Lippai

Szabolcs
7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 4 2 6 0 0 1 3 0 0 0 13 15 0

Velkey

Géza
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -4 14 0

Sándor

Bence
5 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 2 3 67 0 1 1 0 2 1 1 0 0 0 2 13 0

Gerőcs

Roland Bálint
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 2 2 0 0 1 0 1 12 0

Gadus

Bogdán Olivér
5 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 3 4 75 2 0 2 3 3 1 3 0 0 0 6 11 0

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 70 17 28 61 2 9 22 6 27 22 25 64 39 14 21 67 22 9 31 12 17 24 22 16 3 3 91 200
Újbuda MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bordács

Gábor Soma
X 12 4 7 57 2 2 100 0 0 0 6 9 67 0 2 0 12 6 18 1 0 2 2 2 0 1 30 30 0

Polgárdy

Ádám
X 24 4 6 67 0 2 0 4 8 50 8 16 50 4 4 100 5 1 6 0 2 1 4 3 1 1 28 27 0

Buzás

Bence
X 13 2 2 100 0 0 0 2 6 33 4 8 50 3 4 75 2 0 2 2 3 3 5 5 1 0 20 20 0

Pápai

Máté Barnabás
X 6 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 5 2 7 0 3 4 3 0 1 1 8 19 0

Pintér

Dávid
X 5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 1 4 1 1 0 0 2 16 0

Komma

László András
13 4 4 100 1 1 100 1 1 100 6 6 100 0 1 0 3 2 5 0 3 3 1 3 0 0 18 28 0

Kovács

Levente Hetény
7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 5 1 6 5 1 3 1 2 0 0 17 24 0

Misek

Levente Henrik
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 2 0 0 10 17 0

Katona

József Bence
6 1 2 50 1 3 33 0 1 0 2 6 33 2 4 50 1 0 1 0 2 0 5 5 0 0 9 14 0

Matejovics

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 0

Molnár

Tamás
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 1 0

Viola

Dávid Zsolt
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 0 0 1 0 0 0 5 1 0
Összesen 5 95 23 35 66 4 9 44 9 24 38 36 68 53 14 23 61 33 12 45 11 16 22 24 23 3 3 144 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek