Férfi NB I. B Piros csoport- 2023/2024
2023. szeptember 23. | 17:30
1. forduló
Bercsényi Tornacsarnok
104 -86
(29-30, 28-18, 25-18, 22-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földi László Tibor, Drenyovszki Dániel, Polonkai Balázs István (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a csapatomnak, mert azt gondolom, hogy ez a győzelem igazi csapatmunka eredménye volt. Nagyszerűen küzdöttünk 40 percen keresztül. Voltak nagyon jó periódusaink támadásban és védekezésben is egyaránt, ám azért nem lehetek teljesen elégedett, mert voltak olyan hullámvölgyeink – főleg többpontos vezetésnél -, ami máskor megbosszulhatja magát. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a triplákat extrán dobtuk – 17-szer találtunk távolról a gyűrűbe -, ám nem lesz mindig karácsony, azaz erre is fel kell majd készülnünk mentálisan. Jár a gratuláció a Beák Gábor csapatának is, hiszen a legjobb fiataljuk és elsőszámú irányítójuk nélkül jöttek erre a mérkőzésre, és folyamatosan ott voltak a nyakunkon. Szeretném megköszöni a jászberényi közönségnek, hogy nagy számban és nagy hanggal buzdítottak bennünket. A fiúk számára nagyon fontos volt, hogy érezzék a feléjük áradó bizalmat. Nem dőlünk hátra, mert nem történt semmi különös. Nyertünk egy meccset, s dolgozunk tovább, mert sok még a munkánk.

Vendég edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nekem annyira nem volt szórakoztató a találkozó, de az biztos, hogy a két csapat maximálisan kiszolgálta a mérkőzésen a nézőket, a szurkolókat. Mindkét csapat elég sok hibával játszott, ami mindkét oldalon hullámvölgyeket okozott. Ebből most a Jászberény jobban jött ki. Tudjuk a hibáinkat, s ezeket szeretnénk kijavítani a soron következő mérkőzéseken.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
TF-BP
Jászberényi KSE
TF-BP
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 11
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 32:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
TF-BP
60%
69%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
TF-BP
13%
55%
3p táv.
Jászberényi KSE
TF-BP
50%
19%
1p bünt.
Jászberényi KSE
TF-BP
88%
73%
Jászberényi KSE TF-BP
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 15 20
Lepattanó 33 36
Gólpassz 21 13
Fault 20 19
VAL 136 101
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dunai

Zétény Péter
X 11 1 3 33 0 2 0 3 5 60 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 4 2 2 3 0 0 9 34 0

Meleg

Károly Richárd
X 29 8 9 89 0 0 0 2 6 33 10 15 67 7 8 88 5 3 8 3 0 4 6 2 1 0 43 33 0

Santiago

Jordan Ismael
X 9 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 3 4 75 7 2 9 0 4 2 6 10 0 1 26 25 0

Rátvay

Balázs
X 6 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 2 3 5 1 3 3 0 1 0 1 5 25 0

Boka-Magó

Áron István
X 5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 2 100 0 1 1 2 1 1 1 1 0 0 7 14 0

Kucsora

Csaba Ákos
31 1 2 50 1 3 33 8 13 62 10 18 56 3 3 100 3 0 3 2 1 2 1 2 0 0 30 23 0

Oroszi

Bence
6 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 1 0 8 18 0

Mester

Márk
7 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 0 2 2 0 1 3 2 2 0 0 9 16 0

Horváth

Nátán
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -1 8 0

Dékány

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 4 0

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pilinszki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 18 30 60 1 8 13 17 34 50 36 72 50 15 17 88 22 11 33 10 15 20 19 21 2 2 136 200
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karosi

Gergely
X 17 2 4 50 3 5 60 2 10 20 7 19 37 1 2 50 8 2 10 0 2 1 2 3 0 0 17 38 0

Dancsecs

András
X 10 4 7 57 0 0 0 0 3 0 4 10 40 2 2 100 3 0 3 0 7 1 7 3 0 0 10 31 0

Kelenföldi

Domonkos
X 23 8 8 100 0 1 0 1 2 50 9 11 82 4 5 80 3 3 6 3 2 4 4 2 1 1 34 28 0

Szanyi

Bence
X 10 2 3 67 1 2 50 1 5 20 4 10 40 1 1 100 1 0 1 2 0 2 2 1 0 0 10 25 0

Anda

Dávid
X 11 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 3 5 60 2 4 6 0 3 3 3 1 1 1 15 20 0

Farkas

Sándor Dániel
5 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 4 17 0

Lőrincze

Dominik
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 2 0 0 1 15 0

Simon

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 4 11 0

Habel

Andrich Clemens
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 3 4 0 1 1 0 0 0 0 2 8 0

Tömösváry

Máté
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 2 1 1 0 0 0 4 7 0

Varga

Armin Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vargovics

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 24 35 69 6 11 55 5 27 19 35 73 48 11 15 73 22 14 36 6 20 19 20 13 2 2 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek