Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 30. | 18:00
26. forduló
Ludovika Aréna
76 -75
(18-26,18-15,23-20,17-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, JAKAB László Imre, Major Ádám (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Fodor Mártonnal már nyáron erről beszélgettünk, és a munkába állásom kezdetétől hittünk benne, hogy harcolni akarunk a rájátszásba jutásért. December elején, amikor 11 forduló után még csak két győzelmünk volt, Simon még nem tért vissza a sérüléséből, a negyedik légiósunk, Wesson még nem csatlakozott, még akkor is hittünk ebben. Ez a csapat, ezek a játékosok, akiket a munkámmal igyekszem formálni, azt érdemlik, amit kapnak – és úgy gondolom, ezt most megérdemeltük. Minden meccsem azt kapod, amit megérdemelsz, ez igaz a Sopron elleni egypontos vereségre, a DEAC elleni utolsó másodperces győzelmünkre és a mostani mérkőzésre is. A játékosok és az edzői stáb is rengeteget dolgozott az elmúlt hónapokban. Több mint büszke vagyok, hogy ebben a rendkívül kiegyenlített és izgalmas szezonban sikerült bejutnunk a legjobb nyolc közé. Óriási siker, és sikerült bizonyítani, hogy kemény munkával elérheted az álmaidat vagy még annál is többet! Szeretnék még egyszer gratulálni a játékosaimnak, mert megérdemlik! Most pihennünk kell és egy kicsit ünnepelni, aztán kezdjük a felkészülést a rájátszásra.

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is szeretnék gratulálni a Honvédnak, ez egy nagy siker a klubnak! Másodszor szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik Nagyszombaton is elkísértek minket! A meccsről: mind a két csapat óriásit küzdött, mi annak ellenére is nagyot harcoltunk, hogy a negyedik helyünk már biztos volt. Számomra ez a legfontosabb. Elkövettünk néhány hibát, nekik pedig több nehéz dobás is bement, ez döntött.

Hazai játékos nyilatkozata
Simon Kristóf : Először is gratulálok a csapatnak, a stábnak, az egész klubnak és persze a szurkolóinknak, akiknek nagyon köszönjük az elmúlt éveket! Amióta én itt vagyok, kisebb-nagyobb megingásokkal, de egyértelműen látszik a lépcsőzetes építkezés. Ez a klub egyértelműen az A-csoportba való. Kicsit zökkenőmentesebb is lehetett volna a vége, de most felénk billent el egy ponttal a meccs. A Sopron ellen kimaradt, Debrecenben az utolsó másodpercben beesett… Nem kívánok senkinek ilyen utolsó három fordulót… Most pihenünk egyet, és próbálunk a folytatásban is minél jobb eredményt elérni és méltóképpen képviselni a klubot!

Vendég játékos nyilatkozata
Renathan Ona Embo : Ez egy kemény meccs volt, idegenben, nehéz körülmények között. A negyedik negyedben elkövetett hibáink sokba kerültek, így vereség lett a vége.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 5
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 04:00 33:13
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
67%
48%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
38%
50%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
22%
35%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Zalakerámia ZTE KK
94%
88%
Budapesti Honvéd SE Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 13 12
Lepattanó 31 34
Gólpassz 17 4
Fault 22 22
VAL 106 100
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Henry

Jalen Joseph
X 13 4 5 80 0 1 0 1 4 25 5 10 50 2 3 67 1 2 3 0 3 3 3 0 1 0 11 28 0

Wesson Jr

Keith Andre
X 15 2 2 100 0 0 0 2 8 25 4 10 40 5 5 100 3 3 6 1 2 4 4 3 2 0 23 26 0

Dokovic

Ilija
X 5 1 1 100 0 0 0 1 13 8 2 14 14 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 5 0 0 0 24 0

Peringer

Balázs
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 7 0

Kopácsi

Ákos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 7 0

Brown

Isiah Gerald
28 5 8 63 3 5 60 3 4 75 11 17 65 3 3 100 7 1 8 1 4 1 6 3 0 1 36 34 0

Simon

Kristóf Gábor
4 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 4 4 100 4 0 4 2 1 4 4 2 0 0 13 27 0

Filipovic

Stefan
8 3 6 50 0 1 0 0 0 0 3 7 43 2 2 100 2 3 5 1 1 3 3 0 0 0 12 21 0

Bazsó

Brúnó Tamás
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 1 100 0 2 2 0 0 2 1 1 0 0 5 13 0

Reizinger

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 1 1 0 3 10 0

Hajdu

Péter Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 3 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 16 24 67 3 8 38 7 32 22 26 64 41 17 18 94 20 11 31 7 13 22 22 17 5 1 106 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Paige

Jeremiah Daniel
X 20 3 4 75 1 2 50 3 3 100 7 9 78 3 3 100 4 0 4 3 1 2 2 1 1 1 28 28 0

Ostojic

Danilo
X 10 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 0 0 0 4 2 6 0 1 1 2 1 0 1 15 28 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 6 0 5 0 0 0 0 0 3 0 0 8 0 6 6 100 3 4 7 0 2 2 4 1 0 2 8 27 0

Hicks

Tony Hollis
X 11 1 4 25 2 4 50 1 3 33 4 11 36 2 4 50 6 0 6 4 3 2 5 1 0 1 15 23 0

Szalay

Domonkos
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 3 8 0

Ona Embo

Renathan Joseph
20 3 4 75 1 1 100 3 8 38 7 13 54 3 3 100 0 1 1 1 2 3 4 0 0 0 18 29 0

Keller

Iván
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 1 0 0 0 -1 23 0

Németh

Ákos
4 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 1 5 3 2 3 3 0 0 0 10 20 0

Csuti

Kornél
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 0 0 0 2 10 0

Csátaljay

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 2 4 0

Gyimes

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 14 29 48 6 12 50 7 20 35 27 61 44 14 16 88 24 10 34 12 12 22 22 4 1 5 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek