Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 30. | 18:00
26. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
92 -75
(25-28, 30-8, 16-20, 21-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Goda László, Frányó Péter, Horváth Csongor Béla (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez! Augusztus óta azért dolgoztak, hogy ezt véghezvigyék. Nagyon sokan dolgoztak azért, hogy ez létrejöjjön, beszélhetnék itt edzőkről, játékosokról. Ez a csapat folyamatosan akart… Amikor például olyan motivációja van egy csapatnak, hogy playoffot tudunk ajánlani Ivica Mavrenskinek, aki lerakta ennek az alapjait, ezt a fajta mentalitást, ezt az akadémiai játékot, akkor könnyű dolgunk volt nekünk, edzőknek, akár az elődömnek, akár nekem, mert igazából csak a taktikával kellett foglalkoznunk. Mi a válogatott szünet óta nyertünk ötből négy mérkőzést, és úgy érzem, nagyon megérdemelten jutottunk a playoffba. Kedden megszületett Manjgafic kislánya, ez is egy plusz erőt adott akár a csapatnak, akár Fahrónak. Azt tudom mondani a pécsieknek, hogy ez egy igazán szerethető csapat, amellett, hogy talán még kosárlabdázni is tudunk. Úgyhogy várjuk a szurkolóinkat akár a kupadöntőre, illetve, miután a hatodik helyen végeztünk, a Szolnok elleni playoff-csatára!

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Gratulálok a Pécsnek, nagyszerűen játszottak, megérdemelten nyertek. A második negyedünket totálisan elrontottuk, abból a támadójátékból, ami működött az elsőben, szinte semmit sem csináltunk meg a másodikban. A második félidőben futottunk az eredmény után, sok energiát felemésztett, hogy vissza tudtunk jönni tízen belülre, de ott olyan hibákat követtünk el, ami egészen elképesztő, és megpecsételte a sorsunkat. Nagyon szomorú, ami történt velünk az egész szezonban. Nagyon sajnálom, próbáltam a legjobb tudásomat beletenni, ez most ennyire volt elég. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy kitartanak mellettünk, és most is elkísértek bennünket. Nagyon nehéz dolgunk lesz a következő szakaszban, oda kell tenni magunkat ahhoz, hogy ne legyen baj a végén.

Hazai játékos nyilatkozata
Herger Salamon : Tudtuk, hogy a Körmend jó csapat, jó kerettel rendelkezik, és nekik is fontos ez a mérkőzés, csakúgy, mint nekünk. Örülök, hogy győzni tudtunk, örülök, hogy szinte telt ház előtt, úgyhogy köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak és támogattak minket.

Vendég játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba : Nagyon nehéz szavakba foglalni azt, amit most érzek, gondolok. Először is gratulálok a Pécsnek, mert tényleg remekül játszottak, kihasználták a mi butaságainkat. A második negyedben csináltak egy olyan fórt, ami elég tetemes volt, a harmadikban ugyan visszajöttünk nyolc pontra, de ott megint elkövettünk olyan butaságokat, amilyeneket talán ifiben sem… Utána megint elment a Pécs, mi pedig már nem tudtunk megújulni. Ez a szezon nagyon rosszul sikerült számunkra, nagyon szoros volt az alapszakasz vége, láttuk, miken múlott a playoff. Tavaly szerencsénk volt, idén nem, de magunknak köszönhetjük az egészet. Az utolsó öt meccsből egyet sem sikerült nyerni, ez számomra elképesztő, és nagyon elkeserítő is. Sajnálok a szurkolókat, aki tehette, ide is eljött, az utolsó pillanatig szurkoltak, segítettek nekünk. Bajban vagyunk, most kell összefogni, nehogy a kiesés szélére sodródjon a csapat.


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 19 10
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 28:04 11:12
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
69%
62%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
0%
67%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
26%
25%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
Egis Körmend
72%
61%
NKA Universitas Pécs Egis Körmend
Szerzett labda 5 3
Eladott labda 9 14
Lepattanó 33 29
Gólpassz 22 19
Fault 19 21
VAL 126 91
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Durmo

Ibrahim
X 20 9 12 75 0 0 0 0 1 0 9 13 69 2 4 50 7 6 13 0 1 2 2 2 2 1 32 31 0

Manjgafic

Fahrudin
X 26 8 9 89 0 0 0 2 9 22 10 18 56 4 6 67 3 0 3 1 0 2 7 1 0 0 28 31 0

Nikolic

Nemanja
X 28 7 10 70 0 2 0 3 6 50 10 18 56 5 6 83 2 1 3 1 2 3 4 6 0 1 31 30 0

Kovács

Péter
X 3 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 1 1 100 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 2 26 0

Herger

Salamon
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 3 11 0

Walker

Jordan Anthony Michael
9 3 6 50 0 0 0 1 6 17 4 12 33 0 0 0 3 1 4 0 0 3 3 3 0 0 11 27 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 1 100 1 3 4 1 3 2 3 5 0 0 11 18 0

Scherer

Bálint André
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 0 0 2 0 0 7 16 0

Henry

Shane Linden
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 1 0 0 2 4 0

Rátgéber

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 -2 2 0

Lados

Erik Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 2 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 92 29 42 69 0 2 0 7 27 26 36 71 51 13 18 72 21 12 33 5 9 19 21 22 2 2 126 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 21 8 10 80 0 1 0 0 2 0 8 13 62 5 6 83 1 3 4 0 0 2 4 0 0 0 23 37 0

Basic

Lovre
X 6 0 0 0 0 0 0 2 9 22 2 9 22 0 0 0 3 0 3 0 2 4 4 8 0 0 12 30 0

Dogo

Nicola
X 16 4 7 57 1 1 100 1 3 33 6 11 55 3 5 60 5 1 6 0 4 1 4 1 0 0 16 29 0

Takács

Kristóf
X 9 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 2 2 100 1 2 3 0 2 1 2 1 0 0 9 18 0

Konate

Sagaba
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 1 1 1 12 0

Morgan

Malik Julian
5 1 2 50 1 1 100 0 3 0 2 6 33 1 2 50 6 0 6 1 4 4 1 5 1 0 10 24 0

Ferencz

Csaba
11 1 2 50 0 0 0 3 5 60 4 7 57 0 0 0 3 1 4 2 0 2 0 1 0 1 15 21 0

Durázi

Krisztofer
3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 8 38 1 1 2 0 1 4 4 1 0 0 3 15 0

Kiss

Mátyás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 7 0

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 18 29 62 2 3 67 7 28 25 27 60 45 14 23 61 21 8 29 3 14 21 19 19 2 2 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek