Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 22. | 18:00
25. forduló
Novomatic Aréna
96 -102
(25-30, 23-22, 18-26, 30-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, dr. Németh Patrik (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Először is szeretnék gratulálni a Szegednek a győzelemhez. Jól kezdtük a mérkőzést, az első öt-hat percben mi irányítottuk a találkozót, ezután azonban feladtuk. Elkezdtünk esélyeket adni a Szegednek, hogy ritmusba kerüljön, és elkezdjen pontokat szerezni, pedig a mérkőzés előtt többször hangsúlyoztam, hogy sok olyan játékosuk van, akik egyénileg jó teljesítményre képesek, és csapatként is jól játszanak, ők pedig kihasználták az általunk felkínált esélyt, mi pedig onnantól kezdve szenvedtünk. Ha ilyen esélyeket adsz egy csapatnak, hogy elkezdjenek kosarakat szerezni, akkor nagy bajba kerülsz. Amikor kilencvenhat dobott ponttal elveszíted a mérkőzést hazai pályán, akkor ott valami nincs rendben. Túl puhák voltunk, ők pedig rengeteg pontot szereztek, ezért most meg kell keresnünk az okát annak, hogy miért veszítettük el a meccset a védekezésünkkel. Természetesen támadásban is voltak hibáink, de ha elég pontot dobunk, akkor jobban kell védekeznünk.

Vendég edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Nagyon nehéz mérkőzés volt, de büszke vagyok a srácokra, mert sikerült nyernünk, ami Sopronban mindig nagyon nehéz. Gratulálok a Sopronnak is, hiszen tizenöt-tizenhat pontos hátrányban sem adta fel. Nagyon boldog vagyok, mert megmaradt az esélyünk arra, hogy bejussunk a rájátszásba, és ezért gratulálok a srácoknak. Büszke vagyok rájuk!

Hazai játékos nyilatkozata
Amadou Sidibe : Jó meccs volt. Mindkét oldalon jól kezdtünk, aztán egy pontot eltértünk a meccstervtől, a Szeged pedig kihasználta ezt, és ezért jár nekik az elismerés. Ami minket illet, újra kell terveznünk a dolgokat, és mindent beleadni a következő meccsen. Remélhetőleg a mérkőzés jó és rossz tapasztalataiból is tudunk majd tanulni, és jobbak leszünk.

Vendég játékos nyilatkozata
De’Quon Lake : Nagyon nehéz mérkőzés volt, végig nyitott, de sikerült nyernünk, ezzel pedig jó helyzetben kerültünk.


Dobástérkép
Sopron KC
SZTE-Szedeák
Sopron KC
SZTE-Szedeák
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 16
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 06:56 31:20
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
SZTE-Szedeák
54%
58%
2p ktáv.
Sopron KC
SZTE-Szedeák
30%
50%
3p táv.
Sopron KC
SZTE-Szedeák
32%
56%
1p bünt.
Sopron KC
SZTE-Szedeák
89%
80%
Sopron KC SZTE-Szedeák
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 7 17
Lepattanó 31 41
Gólpassz 19 18
Fault 23 20
VAL 119 143
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 37 5 8 63 3 4 75 5 9 56 13 21 62 6 6 100 2 1 3 1 3 2 8 10 0 0 48 36 0

Molnár

Márton
X 14 6 8 75 0 3 0 0 0 0 6 11 55 2 3 67 4 9 13 1 1 4 3 3 1 0 28 32 0

Griffin

Dayon Lynn
X 17 6 11 55 0 0 0 1 8 13 7 19 37 2 3 67 0 1 1 1 0 5 3 2 1 1 12 30 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 3 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 1 17 0

Sitku

Márton
X 2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 0 2 2 1 0 2 1 0 0 2 2 10 0

Sidibe

Amadou
14 2 6 33 0 0 0 2 5 40 4 11 36 4 4 100 4 2 6 1 0 3 4 1 0 0 19 33 0

Fazekas

Csaba Balázs
3 0 0 0 0 1 0 1 7 14 1 8 13 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 0 -1 16 0

Csendes

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 2 4 1 1 0 0 7 13 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 1 0 1 0 0 0 0 2 11 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Flasár

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 19 35 54 3 10 30 12 37 32 34 82 41 16 18 89 14 17 31 8 7 23 20 19 2 3 119 200
SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bailey

Brendan
X 29 1 4 25 2 2 100 4 9 44 7 15 47 11 12 92 6 1 7 1 1 4 8 1 0 0 36 39 0

Woolridge

Ryan Nicholas
X 15 5 10 50 0 0 0 1 1 100 6 11 55 2 4 50 5 6 11 1 4 3 5 8 2 0 31 35 0

Lake

De'Quon
X 19 9 11 82 0 0 0 0 0 0 9 11 82 1 3 33 8 3 11 0 1 4 2 1 1 0 29 31 0

Bognár

Kristóf
X 14 3 5 60 1 3 33 1 1 100 5 9 56 3 4 75 5 1 6 2 3 1 3 0 0 0 17 28 0

Cohill

Eric Edward
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 3 0

Mucza

Tamás
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 0 1 1 0 2 1 2 6 0 1 10 26 0

Zsíros

Péter
17 0 0 0 0 0 0 4 6 67 4 6 67 5 5 100 3 2 5 1 3 3 3 0 0 0 21 20 0

Balogh

Szilárd
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 2 0 1 0 17 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Laluska

Bence Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 21 36 58 3 6 50 10 18 56 34 60 57 24 30 80 27 14 41 5 17 20 23 18 3 2 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek