Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 23. | 18:00
25. forduló
Messzi István Sportcsarnok
104 -89
(28-25, 27-18, 25-24, 24-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Pozsonyi László, Sörlei Attila (Reisz Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Ivkovic Stojan : Ma kiválóan dobtunk, ez a mi igazi játékunk. Sok pontot kaptunk, emiatt nem vagyok túl boldog, de ez benne van, ha begyorsul a játék. Gratulálok az egész csapatnak. 12 éve vagyok itt. Voltunk B-ligában, A-ligában. Köszönöm a szurkolóknak, hogy értékelik a munkánkat a felnőtt csapatnál és az Akadémiánál is. Mi olyan klub vagyunk, amely tudja, hogy hol a helye. Nem költünk feleslegesen nem létező milliókat. Ezért nem vettünk most sem új játékost. Én a munkában hiszek. Ha úgy alakul, hogy B-ligában folytatjuk, az azt jelenti, hogy elavult a rendszer, és változtatni kell velem vagy nélkülem. Senki ne aggódjon, én jó formában vagyok, heti ötször edzek, ki fogom bírni a végéig. A hátam bírja a terhet. Hajrá Kecskemét, hajrá magyar kosárlabda.

Vendég edző nyilatkozata
Dalibor Damjanovic : Gratulálok a KTE-nek a győzelemhez. A második negyed volt a legnagyobb probléma meglátásom szerint. Sok eladott labdánk volt, és a hazaiaknak sok támadó lepattanót engedélyeztünk, ezzel második esélyt adva a pontszerzésre. Kiváló dobóformát fogott ma a Kecskemét, de ez nem mentesít minket, hogy a védekezésünk gyenge volt. A legutóbbi meccsen is sok pontot kaptunk otthon, és most is. A védekezésünkön kell javítanunk a folytatásban, mert a dobott pontok száma most sem volt kevés.

Hazai játékos nyilatkozata
Rastko Dramicanin : Nagyon boldogok vagyunk, egy nagyon fontos meccset nyertünk meg. Mindenki kivette a részét a mai sikerből, igazi csapatmunka volt. Köszönjük a szurkolóknak, hogy itt voltak mellettünk, nagyon sokat jelentett számunkra.

Vendég játékos nyilatkozata
Halmai Dániel : Megérdemelten nyert a Kecskemét, a védekezésünk volt gyenge a mai napon, hiszen 100 pont felett kaptunk. Sok támadó lepattanót is szedtek, és hiába küzdöttünk, voltak hibák, eladott labdák, és ezek bosszulták meg magukat. Megyünk tovább, küzdeni fogunk, megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 18 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 6
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 36:35 02:06
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
75%
67%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
55%
75%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
63%
37%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kometa Kaposvári KK
76%
56%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 6 3
Eladott labda 10 11
Lepattanó 27 24
Gólpassz 18 15
Fault 21 24
VAL 143 107
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sinik

Marko
X 15 2 2 100 2 3 67 2 4 50 6 9 67 1 2 50 2 0 2 1 0 2 3 6 0 0 23 32 0

Wittmann

Krisztián
X 8 0 1 0 1 2 50 2 4 50 3 7 43 0 1 0 2 0 2 0 1 0 1 3 0 0 8 30 0

Lukovic

Marko
X 22 3 4 75 1 3 33 1 2 50 5 9 56 11 11 100 5 2 7 0 2 0 6 4 0 0 33 28 0

Karahodzic

Kemal
X 18 5 6 83 3 4 75 0 0 0 8 10 80 2 4 50 4 3 7 1 1 3 6 1 0 0 28 26 0

Ivkovic

Milán
X 6 1 2 50 1 3 33 0 1 0 2 6 33 2 2 100 3 1 4 0 3 4 3 2 0 0 8 25 0

Bogues Jr

Shannon
21 2 2 100 1 1 100 5 6 83 8 9 89 0 1 0 0 0 0 2 2 2 2 1 0 0 22 29 0

Dramicanin

Rastko
9 2 3 67 1 3 33 1 1 100 4 7 57 0 0 0 2 2 4 2 1 3 2 1 0 0 14 17 0

Kucsera

Dániel
5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 5 1 0 0 0 7 9 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 15 20 75 11 20 55 12 19 63 38 59 64 16 21 76 19 8 27 6 10 21 24 18 0 0 143 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Filipovity

Markó
X 15 1 2 50 2 2 100 2 4 50 5 8 63 3 5 60 2 2 4 1 1 1 4 0 0 0 18 25 0

Krnjajski

Boris
X 11 0 0 0 1 1 100 2 3 67 3 4 75 3 4 75 2 0 2 1 1 3 5 2 0 0 18 23 0

Abell

Remy
X 9 0 1 0 3 4 75 1 2 50 4 7 57 0 1 0 3 0 3 0 2 1 4 2 0 0 12 22 0

Koprivica

Milos
X 4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 5 14 0

Paár

Márk
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 0

Eaddy

Tahj Jerome
30 4 5 80 6 8 75 3 7 43 13 20 65 1 1 100 0 0 0 0 1 3 2 2 0 0 26 31 0

Jean-Marie

James
8 2 3 67 2 2 100 0 1 0 4 6 67 0 3 0 4 3 7 1 3 2 2 1 0 0 11 24 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 1 4 2 0 0 0 2 17 0

Puska

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 2 2 0 1 2 0 1 0 0 3 15 0

Halmai

Dániel
4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 0 2 2 0 1 3 2 4 0 0 8 14 0

Szőke

Bálint
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 5 13 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 10 15 67 15 20 75 10 27 37 35 62 56 9 16 56 14 10 24 3 11 24 21 15 0 0 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek