Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 23. | 18:00
25. forduló
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
73 -75
(18-20, 22-21, 19-13, 14-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Horváth Csongor Béla (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Olyan utolsó pillanatos dobásról beszélünk, melynél nehezebbet nem igazán lehet kialakítani, de nem csupán ez okozta a vesztünket. Esélyt adtunk nekik a felzárkózásra, valamint kihagytunk tizenhárom büntetőt és tizenöt labdát eladtunk, míg ellenfelünk mindössze hetet. Igazából ez a két dolog vezetett ilyen végkimenetelhez. Küzdöttünk, nem adtuk fel, erre nem lehet panasz, de a már említett fontos dolgok miatt ma nem sikerült jól teljesítenünk.

Vendég edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Nagyon kompetitív mérkőzést vívtunk, ha a végén a DEAC utolsó dobása hullik be, ők is megérdemelték volna a győzelmet. A bajnokság végéhez közeledve minden meccs érzelmekkel teli, hisz sok csapat verseng a rájátszás helyeiért. Remekül küzdöttünk, büszke vagyok a fiúkra, hogy ilyen keményen dolgoztak a szezonban, illetve, hogy ekkorát küzdöttek ezen a találkozón. Ünneplésre nincs időnk, megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Djordje Drenovac : Nehéz megszólalni egy ilyen fájó vereség után, hisz az utolsó pillanatban maradtunk alul, ám a vereség okát nem ebben a mozzanatban kell keresni, hanem azokban az apró részletekben, melyekben a Honvéd jobb volt. A rossz büntetőzésünk és a kétszer annyi eladott labda megbosszulta önmagát, valamint a második esélyekkel is jobban éltek a vendégek. A küzdeni akarással nem volt probléma, ez azonban most kevésnek bizonyult. Nincs más lehetőségünk, nyernünk kell Szegeden, továbbra is szeretnénk bejutni a rájátszásba.

Vendég játékos nyilatkozata
Wesson Jr Keith : A váltásaink eredményre vezettek, sokkal agresszívabban játszottunk, így effektívebbek tudtunk lenni és ki tudtuk csikarni a győzelmet. Ez az utolsó hat mérkőzés egy őrült rohanás számunkra is, most visszakaptunk valamit a sorstól, bízok benne, hogy ott lehetünk a legjobb nyolc között.


Dobástérkép
DEAC
Budapesti Honvéd SE
DEAC
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 22:23 13:30
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Budapesti Honvéd SE
40%
53%
2p ktáv.
DEAC
Budapesti Honvéd SE
100%
50%
3p táv.
DEAC
Budapesti Honvéd SE
35%
23%
1p bünt.
DEAC
Budapesti Honvéd SE
63%
74%
DEAC Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 3 9
Eladott labda 15 7
Lepattanó 36 28
Gólpassz 11 16
Fault 21 28
VAL 93 101
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 23 5 7 71 3 3 100 0 2 0 8 12 67 7 11 64 8 2 10 0 3 1 6 1 0 0 29 38 0

Williamson

Andre Marcell
X 12 1 6 17 0 0 0 3 3 100 4 9 44 1 2 50 5 1 6 1 1 1 3 0 1 1 16 34 0

Edwin

Deon Javern
X 14 4 8 50 0 0 0 0 2 0 4 10 40 6 9 67 3 4 7 1 5 4 9 6 0 0 23 31 0

Buljevic

Lovro
X 6 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 5 20 4 8 50 2 3 5 0 3 3 6 0 1 0 7 23 0

Hőgye

Patrik
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 1 1 0 0 1 19 0

Mócsán

Bálint
10 0 1 0 0 0 0 2 7 29 2 8 25 4 5 80 2 0 2 0 0 2 2 3 0 0 10 29 0

Tadic

Tadija
8 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 0 0 0 4 1 5 1 3 4 0 0 0 0 7 19 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 7 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 12 30 40 3 3 100 7 20 35 22 53 42 22 35 63 25 11 36 3 15 21 27 11 2 1 93 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brown

Isiah Gerald
X 21 4 9 44 1 3 33 1 2 50 6 14 43 8 8 100 2 1 3 3 2 2 7 5 0 0 29 34 0

Simon

Kristóf Gábor
X 8 1 1 100 1 1 100 0 3 0 2 5 40 4 4 100 2 1 3 0 0 4 5 0 0 0 13 28 0

Henry

Jalen Joseph
X 9 4 7 57 0 1 0 0 2 0 4 10 40 1 3 33 3 2 5 1 1 4 2 1 0 0 9 26 0

Peringer

Balázs
X 2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 1 1 10 0

Hajdu

Péter Márton
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 1 0 5 6 0

Wesson Jr

Keith Andre
15 2 3 67 1 1 100 2 4 50 5 8 63 3 6 50 5 1 6 2 2 3 3 2 0 0 20 27 0

Dokovic

Ilija
6 1 2 50 0 0 0 1 7 14 2 9 22 1 2 50 2 1 3 1 2 3 2 7 0 0 9 26 0

Filipovic

Stefan
11 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 3 4 75 1 1 2 2 0 4 2 0 0 2 15 16 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 1 0 0 1 13 0

Reizinger

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 11 0

Kopácsi

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 17 32 53 3 6 50 5 22 23 25 60 42 20 27 74 19 9 28 9 7 28 21 16 1 3 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek