Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 23. | 19:15
25. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Szilágyi Bálint (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Először is tudom, hogy Körmend nincs könnyű helyzetben, nagyon sok sérülés nehezíti a szezonjukat, nincs könnyű dolguk, ma is egy felforgatott kerettel tudtak pályára lépni. Ami nemcsak nekünk, de nekik is a helyezés miatt fontos volt. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert a szünet óta ez volt az első olyan meccsünk, amin a 0.-tól a 40. percig maximálisan koncentráltunk. Bárki aki a padról jött, hozzá tudott tenni, először védekezésben mad támadsban tudtak lendületet adni. Szeretnék gratulálni szurkolóinknak is, akik egész szezpnban remek hangulatot teremtenek az Arénában és ma ezt még magasabb szinten űzték. A mai meccsak alakulása miatt nyertünk plusz egy hetet a kupa előtt, hiszen a jövő heti Alba meccsnek a helyezések szempontjából nincs tétje. Kicsit pihenünk, majd kezdődik a munka!

Vendég edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Nagyon sajnálom a mai vereségünket, tudom hogy nagyon fáj ez a szurkolóoinknak, de higgyék el nekünk, nekem is ugyanannyira. Az első félidőben már 20 pontos hátrányunk volt, de ebben a szakaszban volt 10 kihagyott büntetőnk és 5-6 kimaradt üres ziccerünk, tehát megvolt az esélyünk a szorosabb félidőre. Ott szerintem a fiúk már az eredményeket ismerve az utolsó fordulóra figyeltek, és fejben ott voltak. Ezt kihasználta a Falco. Mindent megteszünk azért, hogy ott lehessünk a playoffban.

Hazai játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Nagyon örülök a mai győzelemnek, végig koncentrált játékot mutattunk, főleg a védekezésünk pörgött 40 percen keresztül, ami nagyon jól nézett ki. Fontos győzelem volt a rangadó miatt, de a mai sikerrel és a többi eredmény miatt, megszereztük az alapszakaszt is, ami nagyon fontos célunk volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Sage Tolbert III. : Nagyon rossz meccset játszottunk, pedig tudtuk, hogy a Falco otthonában kicsi a hibahatár, ennek ellenére rengeteget hibáztunk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de tanulunk a mai vereségből és az utolsó meccsen mindent megteszünk a playoffért.


Dobástérkép
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 45 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:04 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
60%
47%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
14%
29%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
33%
0%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Egis Körmend
63%
50%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Egis Körmend
Szerzett labda 11 3
Eladott labda 11 24
Lepattanó 43 32
Gólpassz 25 14
Fault 20 27
VAL 134 44
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Keller

Ákos
X 6 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 2 100 4 0 4 1 1 1 2 1 0 0 9 21 0

Tanoh Dez

András
X 6 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 1 4 25 4 0 4 0 0 2 2 1 0 0 7 20 0

Tiby

Matthew James
X 10 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 2 2 100 5 3 8 1 2 2 3 2 0 0 20 19 0

Pot

Stefan
X 7 1 3 33 1 1 100 0 2 0 2 6 33 3 4 75 3 1 4 1 0 2 3 4 0 1 14 18 0

Benke

Szilárd
X 5 2 2 100 0 1 0 0 4 0 2 7 29 1 4 25 3 0 3 0 1 2 2 0 0 0 1 15 0

Perl

Zoltán
21 4 7 57 0 3 0 2 3 67 6 13 46 7 10 70 1 0 1 1 2 2 5 6 0 1 22 23 0

Pongó

Marcell
11 1 2 50 0 1 0 3 6 50 4 9 44 0 0 0 3 0 3 3 1 1 2 5 0 0 18 21 0

Jordano

Antonio
11 1 1 100 0 0 0 3 5 60 4 6 67 0 0 0 0 2 2 3 1 3 0 1 0 0 14 19 0

Krivacevic

Markó
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 4 2 6 0 0 2 2 1 0 0 7 14 0

Barac

Boris
8 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 2 2 100 4 2 6 0 2 3 2 2 1 0 15 13 0

Kovács

Benedek Máté
5 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 1 2 50 2 0 2 1 1 0 1 1 0 0 7 13 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 0
Összesen 5 91 21 35 60 1 7 14 9 27 33 31 69 45 20 32 63 33 10 43 11 11 20 24 25 1 2 134 200
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 11 3 7 43 1 3 33 0 0 0 4 10 40 3 4 75 10 2 12 0 2 4 2 1 1 0 18 31 0

Durázi

Krisztofer
X 9 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 10 30 2 0 2 1 3 3 5 0 0 0 4 22 0

Basic

Lovre
X 2 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 2 3 67 1 0 1 1 4 2 3 5 0 0 2 21 0

Ferencz

Csaba
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 0 0 0 -1 18 0

Takács

Kristóf
X 4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 2 1 3 0 0 4 2 0 0 0 7 18 0

Doktor

Péter László
4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 2 0 1 1 2 1 6 5 3 2 0 0 0 24 0

Kiss

Mátyás
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 4 0 1 3 22 0

Konate

Sagaba
10 3 6 50 1 2 50 0 0 0 4 8 50 2 3 67 2 2 4 0 4 3 2 1 1 0 9 20 0

Schmera

Gergely
4 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 3 15 0

Herczeg

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 5 0

Geröly

Márton András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Nagy

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 46 15 32 47 2 7 29 0 13 0 17 52 33 12 24 50 26 6 32 3 24 27 18 14 2 1 44 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek