Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 16. | 18:00
24. forduló
Városi Sportcsarnok
92 -87
(20-18, 21-24, 26-20, 25-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Ádám József, Lengyel Ádám József (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Nagyon hullámzó mérkőzés volt. Hiába tudtunk többször is elmenni, a Paks mindig vissza tudott jönni a meccsbe. Nem akarok szakmázni, a legfontosabb, hogy nyertünk. Azt gondolom, mindegy, hogy hogy, a lényeg, hogy nyertünk. Nagyon örülök, hogy ennyien kint voltak a meccsen és buzdítottak bennünket, ez nagyon sokat jelent a csapatnak! Tovább kell folytatnunk ezt az utat, holnaptól a Sopronnal foglalkozunk. Mindig volt, aki egy pluszt tudott adni a csapatnak, ezáltal folyamatosan vezettünk. Tudtuk, hogy a Paks nem adja fel, hiszen ebben a bajnokságban senki sem adhatja fel, de a legfontosabb a győzelem volt.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Locke egyedül legyőzött bennünket, az elején ugyan még sikerült limitálnunk, később viszont megállíthatatlan volt számunkra. Javultunk ugyan a Honvéd elleni meccsünkhöz képest, nagyobb energiákkal játszottunk, de egész héten a sérülésekkel küzdöttünk. Sok büntetőt ajándékoztunk az ellenfelünknek, mi viszont elhibáztuk a büntetőinket. Nincs más hátra, össze kell tartanunk és dolgozunk azért, hogy a következő meccs jobban sikerüljön.

Hazai játékos nyilatkozata
Mucza Tamás : Nagyon sokat foglalkoztunk a héten a védekezéssel. A két csapat fej-fej mellett haladt, agresszív mérkőzés volt, ahol magas volt a faulthatár is. A második félidőben jobban kapcsoltunk ellenfelünknél, kiélezett meccset játszottunk. Járt a labda támadásban, kerestük egymást, csapatjátékot tudtunk játszani, ez volt a legfontosabb, még ha persze voltak egyéni kiemelkedő teljeítmények is.

Vendég játékos nyilatkozata
Kassim Nicholson : Gratulálok a Szegednek! A legvégéig küzdöttünk, viszont Locke-ot nem tudtuk semlegesíteni. Büntetőket hibáztunk, és a végjátékban sajnos voltak eladott labdáink is, nem tudtuk azokat a helyzeteket kialakítani, amiket szerettünk volna.


Dobástérkép
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 18
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 24:40 10:30
CSAPAT %
2p köz.
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
56%
57%
2p ktáv.
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
40%
50%
3p táv.
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
41%
32%
1p bünt.
SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
79%
65%
SZTE-Szedeák Atomerőmű SE
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 11 13
Lepattanó 32 31
Gólpassz 15 9
Fault 22 22
VAL 122 100
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locke

Noah Jamei
X 41 5 9 56 2 4 50 6 10 60 13 23 57 9 11 82 7 2 9 0 4 2 10 5 1 0 50 40 0

Lake

De'Quon
X 11 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 3 7 43 5 6 11 1 1 2 5 2 1 0 22 32 0

Bailey

Brendan
X 2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 0 5 1 1 2 0 3 29 0

Bognár

Kristóf
X 14 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 6 6 100 3 3 6 1 3 4 3 1 1 2 19 29 0

Cohill

Eric Edward
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 1 6 0

Mucza

Tamás
13 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 3 3 100 3 0 3 1 3 3 2 6 0 0 18 31 0

Balogh

Szilárd
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 7 20 0

Zsíros

Péter
5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 2 13 0

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kis

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 19 34 56 2 5 40 9 22 41 30 61 49 23 29 79 20 12 32 4 11 22 22 15 5 2 122 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 24 5 10 50 1 3 33 1 2 50 7 15 47 9 10 90 8 4 12 0 1 0 6 1 1 0 34 38 0

Ihring

Mario
X 29 8 14 57 0 2 0 3 8 38 11 24 46 4 5 80 1 1 2 1 5 2 6 3 0 3 22 33 0

Kucsora

Csaba Ákos
X 13 1 1 100 5 5 100 0 0 0 6 6 100 1 2 50 1 1 2 2 3 4 1 0 0 0 14 30 0

Wooten

Kenneth Dwayne
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 2 1 0 6 23 0

Géringer

Gergő
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 0 5 0 0 0 0 5 13 0

Kovács

Ákos
4 2 4 50 0 1 0 0 5 0 2 10 20 0 0 0 0 0 0 0 1 4 5 3 0 1 3 27 0

Knowles

Asher Zane
9 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 1 6 17 4 6 10 0 1 3 3 0 0 1 13 17 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 -1 10 0

Dorogi

Gergő
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 7 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 21 37 57 6 12 50 6 19 32 33 68 49 15 23 65 19 12 31 5 13 22 22 9 2 5 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek