Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 16. | 18:00
24. forduló
Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Kovács Nimród, Major Ádám (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Gratulálok a játékosaimnak. Azt a mentalitást, amit az elején mutattunk végig tartani tudtuk. A Falco KC ellen nem könnyű játszani, hiszen két vereséget szenvedett csak ez a csapat a mai mérkőzésig. Az ilyen találkozókat derbiknek kell nevezni, és az is volt. Az első félidőben kimagaslóan játszott együttesem, de a második játékrészben kicsit elfáradtunk. Ezen kell majd javítani, de ez egy nagyon fontos siker volt.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Konakov : Gratulálok a ZTE csapatának. Az egerszegiek nagyon agresszíven játszottak az elejétől kezdve és ezt a ritmust tartani tudták negyven percen keresztül. A harmadik negyedben vissza tudtunk jönni, de amikor feljöttünk, akkor fontos és nehéz kosarakat szerzett az ellenfél. Az egy-egy elleni védekezésünkön kell javítanunk. Puhán kezdtük ezt a találkozót, s hiába volt csak öt asszisztja az első félidőben az ellenfélnek, mégis nagyon sok pontot szerzett. Vissza kell állnunk a korábbi útra, és készülünk a következő mérkőzésre, a vasi El Clásicóra.

Hazai játékos nyilatkozata
Renathan Ona Embo : A mai játékunk elképesztő volt. Ez az első szezonom Magyarországon, és ez a hangulat remek volt, amit ma megtapasztalhattam. Ma nagyon erősen kezdtünk, volt pár hiba is, viszont a végsőkig küzdöttünk és ez volt a döntő tényező abban, hogy megnyertük ezt a találkozót.

Vendég játékos nyilatkozata
Perl Zoltán : Nehéz mit mondani most, de először is gratulálok a ZTE csapatának. Az első félidőben lejátszottak a hazaiak bennünket a pályáról, hiszen puhán védekeztünk és bután támadtunk. Erre készültünk, hogy ilyen ellenfél lesz a hazai együttes, amely egy jó csapat. Végig pörgött és azt gondolom, hogy számolni kell vele a folytatásban.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 16
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:40 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
56%
64%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
50%
80%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
45%
34%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
75%
75%
Zalakerámia ZTE KK Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 12 14
Lepattanó 35 25
Gólpassz 11 20
Fault 16 22
VAL 121 103
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Paige

Jeremiah Daniel
X 11 0 0 0 1 2 50 3 9 33 4 11 36 0 0 0 2 0 2 1 2 1 3 2 0 0 10 32 0

Ikpe

Tristan Ekong
X 9 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 0 0 0 8 3 11 4 2 3 1 3 0 0 22 31 0

Hicks

Tony Hollis
X 17 2 8 25 1 1 100 2 6 33 5 15 33 5 7 71 4 0 4 0 2 0 7 4 0 0 18 30 0

Tóth

Ádám
X 8 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 4 3 7 1 2 3 2 0 0 0 13 16 0

Szalay

Domonkos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 -1 11 0

Ostojic

Danilo
13 2 3 67 0 0 0 1 1 100 3 4 75 6 7 86 3 3 6 1 1 1 4 1 0 0 22 25 0

Keller

Iván
12 0 1 0 0 0 0 4 4 100 4 5 80 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 12 20 0

Ona Embo

Renathan Joseph
20 5 5 100 0 0 0 3 5 60 8 10 80 1 2 50 2 1 3 1 2 2 2 1 0 0 22 20 0

Csátaljay

Péter
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 9 0

Németh

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 0 0 0 -3 6 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 18 32 56 2 4 50 15 33 45 35 69 51 12 16 75 24 11 35 9 12 16 19 11 0 0 121 200
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tiby

Matthew James
X 13 1 4 25 0 0 0 3 8 38 4 12 33 2 4 50 9 2 11 0 2 3 3 2 0 0 17 35 0

Benke

Szilárd
X 6 3 4 75 0 0 0 0 5 0 3 9 33 0 0 0 2 1 3 1 0 4 0 3 0 0 7 24 0

Pot

Stefan
X 5 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 3 4 75 1 1 2 2 2 2 3 5 0 0 11 17 0

Keller

Ákos
X 9 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 0 0 0 2 1 3 0 2 4 0 1 0 0 10 16 0

Tanoh Dez

András
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 2 0 0 0 1 15 0

Perl

Zoltán
24 7 9 78 1 2 50 1 4 25 9 15 60 5 6 83 0 0 0 2 3 0 4 4 0 0 24 31 0

Pongó

Marcell
8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 2 0 2 0 1 1 2 4 0 0 13 22 0

Barac

Boris
8 1 2 50 2 2 100 0 1 0 3 5 60 2 2 100 1 1 2 0 1 1 1 0 0 0 8 18 0

Jordano

Antonio
12 0 0 0 0 0 0 4 4 100 4 4 100 0 0 0 0 0 0 2 3 3 0 0 0 0 11 17 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 5 0

Krivacevic

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 16 25 64 4 5 80 11 32 34 31 62 50 12 16 75 18 7 25 7 14 22 15 20 0 0 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek