Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 10. | 18:00
23. forduló
Városi Sportcsarnok
89 -77
(16-23, 23-21, 30-17, 20-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Simándi Árpád : Köszönöm a szép számú szegedi közönség biztatását, remélem, ezzel a győzelemmel még többen visszatérnek! A legfontosabb a győzelem volt ma. Az első félidőben nem játszottunk jól, de a harmadik negyedben védekezésben összeszedtük magunkat, és elkaptuk a fonalat, csapatszinten tudtunk nyerni, fontos volt, hogy ki tudjunk jönni a gödörből. Egész héten jól dolgoztak a fiúk, megvan a motivációjuk, hiszen még elérhetjük a play-offot. Tovább kell folytatnunk a munkát, remélem, ez a győzelem átszakítja azt a gátat, és nyerni tudjuk a következő meccseket is.

Vendég edző nyilatkozata
Szőke Balázs : Gratulálok a Szegednek, megérdemelten nyerték meg a meccset! Felforgatott kerettel játszottunk, két kulcsjátékosunk is hiányzott. Az első félidőt kontrolláltuk, de a második félidőt úgy kezdtük, ahogy nem lenne szabad. Fegyelmezetlenek voltunk, nem ütöttük be a taktikai faultokat, a Szeged pedig három gyors triplával ritmust fogott, sajnos utána nem tudtuk megállítani őket. Rengeteg olyan elkerülhető kosarat kaptunk, amire készültünk, egyértelműen védekezésben buktuk el a meccset, és a dobószázalékunk is nagyon gyenge volt, 22%-al tripláztunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Noah Locke : Nagyszerű érzés végre nyerni! Az utóbbi hat meccsen ez nem sikerült, így nagyon boldog vagyok, hogy ma ez végre sikerült. Igyekeztünk koncentráltak maradni az elmúlt hetek után, úgy érzem, védekezésben sikerült ma előrelépnünk, ez volt az egyik kulcsmomentuma a győzelmünknek. Remélem, hasonlóan tudjuk folytatni, és tovább küzdünk a rájátszásért! Remy Abell a bátyám csapattársa volt, nagyszerű játékos, ő is remek meccset játszott, boldog vagyok, hogy ezúttal én jöttem ki jobban kettőnk csatájából.

Vendég játékos nyilatkozata
Milos Koprivica : Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Nem védekeztünk jól ma, sok könnyű kosarat, és tiszta dobóhelyzetet engedélyeztünk ellenfelünknek. Mi több dobóhelyzetet elrontottunk, készülünk a következő mérkőzésre.


Dobástérkép
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 19:10 20:13
CSAPAT %
2p köz.
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
64%
64%
2p ktáv.
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
43%
10%
3p táv.
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
42%
23%
1p bünt.
SZTE-Szedeák
Kometa Kaposvári KK
85%
69%
SZTE-Szedeák Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 2 3
Eladott labda 9 6
Lepattanó 38 26
Gólpassz 11 14
Fault 26 21
VAL 123 94
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locke

Noah Jamei
X 41 6 8 75 2 6 33 6 11 55 14 25 56 7 8 88 6 0 6 0 3 3 9 2 0 0 43 40 0

Bognár

Kristóf
X 10 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 3 3 100 8 1 9 0 2 3 4 4 1 0 21 34 0

Bailey

Brendan
X 10 2 3 67 0 0 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 3 1 4 1 1 4 0 0 0 0 9 19 0

Lake

De'Quon
X 8 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 2 3 67 5 1 6 0 1 4 2 0 0 0 13 17 0

Cohill

Eric Edward
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 1 0 0 0 1 13 0

Mucza

Tamás
11 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 3 4 75 1 0 1 1 2 3 3 4 0 0 14 31 0

Zsíros

Péter
5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 7 2 9 0 0 3 0 0 1 0 13 25 0

Balogh

Szilárd
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 6 13 0

Mayer

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 1 0 0 3 8 0

Csornai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bella

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Laluska

Bence Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 18 28 64 3 7 43 10 24 42 31 59 53 17 20 85 31 7 38 2 9 26 21 11 2 0 123 200
Kometa Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abell

Remy
X 27 8 9 89 1 5 20 1 3 33 10 17 59 6 7 86 2 1 3 2 2 3 6 2 0 0 30 37 0

Filipovity

Markó
X 12 2 6 33 0 1 0 1 8 13 3 15 20 5 6 83 7 2 9 0 0 1 3 2 0 0 13 34 0

Koprivica

Milos
X 15 6 7 86 0 2 0 0 0 0 6 9 67 3 5 60 1 1 2 0 2 3 4 0 0 0 14 30 0

Szőke

Bálint
X 4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 5 1 6 0 0 0 0 1 0 0 9 25 0

Krnjajski

Boris
X 5 1 4 25 0 2 0 1 3 33 2 9 22 0 0 0 0 0 0 1 0 3 5 5 0 0 9 23 0

Jackson Jr.

Ronald Eugene
9 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 1 2 50 1 3 4 0 1 4 2 0 0 2 9 22 0

Halmai

Dániel
3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 6 50 2 0 2 0 1 3 6 4 0 0 9 18 0

Puska

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 8 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Eaddy

Tahj Jerome
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jean-Marie

James
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 21 33 64 1 10 10 5 22 23 27 65 42 18 26 69 18 8 26 3 6 21 26 14 0 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek