Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 9. | 18:00
23. forduló
ASE Sportcsarnok
63 -78
(12-26, 13-15, 17-17, 21-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Kovács Nimród (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez. Elnézést kell kérnem a szurkolóktól, hogy elrontottuk az ünneplést. Az első félidő borzalmasan nézett ki, nem dobtunk jól és ezáltal nagy volt a nyomás is rajtunk. Ez viszont nem kifogás arra, hogy nem szedtünk lepattanókat. A játékoscserék után vannak problémák csapaton belül is, ezen változtatnunk kell, hiszen gyorsan megy a szezon. Nagyon fontos három mérkőzés következik, sajnos itt volt az alkalom arra, hogy egy lépést tegyünk előre. Nem adjuk fel addig, amíg nincs vége, küzdeni fogunk!

Vendég edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Tudtuk, hogy mire számíthatunk, minden mérkőzés élet-halál harc, a Paks pedig tele van jó egyéni képességű játékosokkal. Próbáltunk minél jobban felkészülni a játékukból, szerintem ez sikerült is, kontrolláltuk a lepattanókat és a ritmust is. Minden játékosom kivette a részét a mai győzelemből, három meccs van hátra, folytatjuk a kemény munkát.

Hazai játékos nyilatkozata
Kassim Nicholson : Gratulálok a Honvédnak, ma nem volt meg az energiánk, lassan kezdtünk, nem álltunk meg akkor, amikor kellett volna. A védekezésünk borzalmas volt, rengeteg támadólepattanót szedett az ellenfél. A második félidőben küzdöttünk, kevés volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Simon Kristóf : Gratulálok a csapatomnak, úgy gondolom, hogy kellően felkészültünk a Paksból. Az egyéni játékát a hazaiaknak szinte teljesen likvidáltuk, ugyan nem volt egy szép mérkőzés, de limitáltuk az ASE gyors játékát és kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel fenntartottuk a fizikalitást. Ez a szív győzelme volt, nagyon szoros a mezőny, mindenki harcol a palyoffért. Három meccsünk van, hátra, most felkészülünk a Sopronból, hétfőtől készülünk rájuk. Gratulálok a csapatomnak és a stábnak.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 22
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 01:29 36:08
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
67%
55%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
20%
33%
3p táv.
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
17%
22%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Budapesti Honvéd SE
54%
77%
Atomerőmű SE Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 15 8
Lepattanó 35 42
Gólpassz 12 11
Fault 20 25
VAL 83 108
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 21 9 13 69 0 0 0 0 2 0 9 15 60 3 7 43 2 3 5 2 3 1 5 3 0 1 23 37 0

Clarance

Elijah Marcus
X 6 0 0 0 0 2 0 1 9 11 1 11 9 3 6 50 5 1 6 1 2 0 4 3 0 0 5 35 0

Ihring

Mario
X 9 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 4 4 100 4 0 4 0 4 2 5 3 0 0 14 32 0

Wooten

Kenneth Dwayne
X 6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 5 1 6 1 3 3 1 1 0 0 11 22 0

Géringer

Gergő
X 9 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 1 1 100 2 1 3 0 1 5 2 0 0 0 9 21 0

Kucsora

Csaba Ákos
5 1 2 50 1 2 50 0 2 0 2 6 33 1 2 50 1 0 1 2 1 4 5 0 0 0 7 19 0

Knowles

Asher Zane
5 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 6 2 8 0 1 2 2 2 1 1 13 17 0

Dorogi

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 8 0

Radics

Gerzson
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 8 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 18 27 67 1 5 20 4 24 17 23 56 41 13 24 54 27 8 35 6 15 20 25 12 1 2 83 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Henry

Jalen Joseph
X 13 3 7 43 1 1 100 1 3 33 5 11 45 2 6 33 7 3 10 0 0 3 4 0 1 0 18 31 0

Brown

Isiah Gerald
X 11 2 4 50 0 3 0 1 4 25 3 11 27 4 4 100 2 1 3 1 3 4 5 2 0 0 11 27 0

Simon

Kristóf Gábor
X 15 3 4 75 0 0 0 2 6 33 5 10 50 3 3 100 6 1 7 2 2 3 3 2 0 0 22 23 0

Peringer

Balázs
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 4 2 6 0 0 2 0 0 0 1 6 16 0

Reizinger

Máté
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 1 0 0 4 6 0

Wesson Jr

Keith Andre
17 4 7 57 1 1 100 0 4 0 5 12 42 7 8 88 3 1 4 1 2 3 4 1 0 0 17 26 0

Dokovic

Ilija
7 1 2 50 0 1 0 1 7 14 2 10 20 2 3 67 2 0 2 3 0 4 2 4 0 0 9 23 0

Filipovic

Stefan
10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 3 2 5 0 1 3 1 0 1 0 14 20 0

Kopácsi

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 2 2 2 0 2 0 1 0 0 7 18 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 10 0

Hajdu

Péter Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámos

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 18 33 55 2 6 33 6 27 22 26 66 39 20 26 77 28 14 42 9 8 25 20 11 2 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek