Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 2. | 17:00
22. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
105 -76
(22-19, 20-19, 35-20, 28-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Horváth Csongor Béla (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Alejandro Zubillaga : Köszönöm ismét a szurkolóinknak, hogy mellettünk voltak, ahogy korábban is minden alkalommal. Ugyancsak köszönettel tartozom a játékosoknak és a stábomnak, az elmúlt két hónapban mindig más és más szituációkba keveredtünk, de sikerült megmutatni, mennyire egységesek és harcolnak egymásért. Már az első félidőben is sikerült többnyire kontrollálni a mérkőzést, de támadásban kevés üres helyzetet alakítottunk ki. A másodikban a nagyszerű védekezésünk volt az alap, abból tudtunk labdákat szerezni, rohanni, könnyű kosarakat dobni, megfelelően elosztani a labdát. Ezt a fajta örömkosárlabdát élvezik a játékosok és ha ezen a szinten sikerül játszanunk, akkor nehéz minket megállítani. Ez egy meccs volt, dolgozunk tovább, mert közeledik a rájátszás, amelyre készen kell állnunk, amikor elkezdődik.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Az első félidőben nem játszottunk kiemelkedően, de szorosan tudtuk tartani az állást. Tudtuk, hogy a fehérváriak könnyen elkapják a fonalat és nagyszerűen dobnak, ezt meg is mutatták a második félidőben, és mi nem tudtunk erre reagálni. Fájó számunkra ez a vereség, de vár ránk még négy nagyon fontos meccs az alapszakaszban, a rájátszásért küzdünk, még mindig a saját kezünkben a sorsunk, fontos, hogy jobban összpontosítsunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Kiss Benedek : Úgy gondolom, hogy amit a héten megbeszéltünk edzéseken, azt végre tudtuk hajtani támadásban és védekezésben egyaránt. A második negyedben akadtak kisebb hibáink, de talán nem voltak számottevőek. A nagyszünet után sikerült meglépni ellenfelünktől, nagyszerűen dobtuk a hárompontosokat. Boldog vagyok, hogy mindenki pályára léphetett.

Vendég játékos nyilatkozata
Elijah Clarence : Az első félidőben felvettük a kesztyűt és tapadtunk az Albára. Aztán a másodikban mindez megváltozott, elismerésem az Albának, ránk erőltette az akaratát, más ritmusban játszott, amivel nem tudtunk lépést tartani. Sok labdát adtunk el, védekezésben is sok hibát követtünk el.


Dobástérkép
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 33:43 04:45
CSAPAT %
2p köz.
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
58%
64%
2p ktáv.
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
0%
43%
3p táv.
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
45%
26%
1p bünt.
Arconic-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
71%
71%
Arconic-Alba Fehérvár Atomerőmű SE
Szerzett labda 12 7
Eladott labda 10 19
Lepattanó 39 33
Gólpassz 25 15
Fault 22 23
VAL 150 99
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Arconic-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 26 4 5 80 0 0 0 5 8 63 9 13 69 3 4 75 8 4 12 3 0 0 4 2 3 0 45 33 0

Philmore

Isaiah Lemart
X 17 6 10 60 0 0 0 1 1 100 7 11 64 2 5 40 11 3 14 1 1 1 4 0 0 1 28 30 0

Chambers

Siyani Tahir
X 17 5 9 56 0 0 0 1 4 25 6 13 46 4 5 80 1 0 1 6 2 2 7 8 0 1 29 29 0

Dickey III

James L
X 7 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 1 1 100 4 2 6 1 2 5 2 1 0 1 12 19 0

Kass

Balázs
X 4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 2 50 3 0 3 0 2 2 1 3 0 0 6 14 0

Vojvoda

Dávid
14 3 5 60 0 0 0 1 6 17 4 11 36 5 5 100 1 0 1 0 2 1 2 6 0 0 14 27 0

Roberts

Anthony Joshua
11 2 5 40 0 1 0 2 6 33 4 12 33 1 2 50 1 0 1 0 1 3 1 3 0 1 6 24 0

Balogh

Máté
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 0 0 0 -1 10 0

Takács

Milán
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 0 0 0 7 9 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 3 0

Kiss

Benedek
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0

Fazekas

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 105 23 40 58 0 4 0 14 31 45 37 75 49 17 24 71 29 10 39 12 10 22 21 25 3 4 150 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Clarance

Elijah Marcus
X 27 5 7 71 2 4 50 3 7 43 10 18 56 4 5 80 10 1 11 1 6 2 3 4 0 1 31 35 0

Nicholson

Kassim Juan
X 9 2 3 67 1 3 33 0 2 0 3 8 38 3 4 75 4 0 4 0 2 4 2 0 2 1 9 33 0

Géringer

Gergő
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 2 0 3 0 1 0 1 1 23 0

Knowles

Asher Zane
X 14 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 6 9 67 6 3 9 1 5 2 6 1 0 0 21 23 0

Ihring

Mario
X 9 2 2 100 0 0 0 1 5 20 3 7 43 2 2 100 3 0 3 0 2 5 3 4 0 0 13 22 0

Kovács

Ákos
2 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 2 4 0 0 3 21 0

Wooten

Kenneth Dwayne
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 5 0 5 2 1 1 0 1 2 0 15 20 0

Radics

Gerzson
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 2 4 0 0 0 3 9 0

Kucsora

Csaba Ákos
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 2 1 1 0 0 0 2 8 0

Dorogi

Gergő
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 6 0

Kékesi

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 16 25 64 3 7 43 6 23 26 25 55 45 20 28 71 29 4 33 7 19 23 21 15 4 3 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek