Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 14. | 18:00
21. forduló
Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok
99 -81
(30-30, 20-21, 27-16, 22-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Horváth Csongor Béla (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Először is úgy gondolom, hogy egy nagyon jó ellenfelet győztünk le, gratulálok a játékosaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Az első félidőben kilenc eladott labdánk volt, amit megbüntetett a Szolnok, és jó ritmusban tudott kosárlabdázni. A második félidőben 30 pontot kaptunk, szigorúbb lett a védekezésünk, és ez megfordult. Nekünk voltak olyan kosaraink, amik nekünk adtak előnyt és megvolt a hitünk a dobásokban. Tényleg nagyon büszke vagyok a srácokra és gratulálok nekik, hatalmas dolgot tettek. Mindemellett az, hogy ez a csapat tényleg mennyire csapat, nem csak a pályán ahogyan harcoltak egymásért, pályán kívül is. Nem hiába ülök itt nem egyedül, ugyanis most, mikor ilyen nehéz idők voltak, az edzői stáb, a vezetőség, sőt játékosok is betegség miatt nem tudtak edzésen részt venni, Georgi volt az, aki tartotta bennünk a lelket, és készítette nagyban a srácokat, hiszen én az utolsó edzésnél tudtam csatlakozni. Ezúton is szeretnék neki nagy köszönetet mondani. Ezért fontos az, hogy itt tényleg úgy, mint egy igazi csapat tud működni a vezetőségtől lefele bárki, és ezen az úton kell mennünk tovább, ahogyan ez itt szokott szólni. Remélem, hogy minél többször ilyen vidám hangulatban fogjuk hallani.

Vendég edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Azzal szeretném kezdeni a mondanivalómat, hogy szeretnék gratulálni Váradi Kornél kollégámnak a győzelemhez. Szeretnék gratulálni az Ose Lions csapatának, elég kemény, férfias találkozón megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Amit elterveztünk, a fizikai mutatók szerint, mégpedig az, hogy limitáljuk az eladott labdáinkat, próbáljunk meg úgy játszani, mint egy csapat, osszuk meg a labdát egymás között, a mérkőzés nagy részében úgy gondolom, hogy jól működött, hiszen támadás oldalon a mérkőzés nagy részében rendben volt minden. Védekezésben rengeteg szerencsétlen szituációnk volt, az én véleményem szerint rengeteg véleményes 3 pontos dobás közbeni faltot kapott a hazai csapat. Nyilván nem szeretném most még ezt elemezni, ezeket a fújásokat, hiszen vissza kell néznem. A másik oldalról mi ezt nem kaptuk meg, gyakorlatilag 9-12 pontról beszélgetünk a befújt és a nem befújt faltokon. Azt gondolom, hogy ennél azért mi nagyobb tiszteletet érdemlünk. Tisztelettel vagyunk a játékvezetők iránt, tisztelettel vagyunk mindig az ellenfelek iránt is, de most elsőre azt kell éreznem, hogy nem kaptuk vissza a tiszteletet mindenkitől. Abszolút nem erre fognám a vereséget, férfias küzdelem volt a pályán, amelyben a hazai csapat abszolút megérdemelten nyerte meg a találkozót, amihez még egyszer gratulálok nekik.

Hazai játékos nyilatkozata
Shamile S. Stevenson : Az egész csapat együtt, remek meccset játszott, jól osztottuk meg a labdát, jó volt a védekezésünk, mindannyian egy oldalon álltunk, egyszerűen mindenki nyerni akart és senkit sem igazán érdekelt ki dob majd pontot. Ami engem illet nagyon jól érzem magam itt, a csapat gyorsan befogadott és segít, az edzőnk szintén remek munkát végzett a beépítésemmel, a figurákat illetően, illetve hogyan jut el hozzám a labda, illetve, hogy mi a feladatom. Nagyon jó tapasztalat eddig, szerintem ez a csapat nagy dolgokra lehet képes, úgy érzem meg is tudjuk valósítani. Izgatott vagyok a szezon hátralévő részét illetően.

Vendég játékos nyilatkozata
Demajeo Wiggins : Úgy gondolom, hogy küzdöttünk az első másodperctől a végéig, sajnos volt hiányzónk. Az OSE jó meccset játszott, gratulálok nekik. Vissza fogunk térni.


Dobástérkép
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 18 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 12
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 28:54 07:28
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
72%
67%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
17%
50%
3p táv.
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
48%
23%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
78%
67%
MVM-OSE Lions NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 10 12
Lepattanó 30 31
Gólpassz 17 17
Fault 24 27
VAL 138 105
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas

Khalid Lethaniel
X 16 4 6 67 0 2 0 2 3 67 6 11 55 2 2 100 5 1 6 0 0 1 1 2 0 0 20 36 0

Gholston

Deandre
X 18 3 5 60 1 1 100 2 4 50 6 10 60 4 4 100 7 1 8 2 3 3 6 4 0 0 31 32 0

Polutak

Imran
X 14 7 10 70 0 2 0 0 0 0 7 12 58 0 0 0 3 0 3 0 1 4 5 0 0 1 16 23 0

Riddley

Kyle Destin
X 16 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 8 10 80 1 0 1 0 1 5 4 3 0 0 19 19 0

Balsay

Ádám
X 8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 1 100 0 1 1 1 0 1 2 0 0 0 11 19 0

Stevenson

Shamiel Shawn
15 5 5 100 0 1 0 0 2 0 5 8 63 5 8 63 8 0 8 1 4 1 7 3 0 0 24 30 0

Ruják

András Baldvin
9 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 1 2 50 2 0 2 2 1 3 2 5 0 1 16 28 0

Werner

Viktor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 0 0 0 0 5 0

Illés

Máté Csongor
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 4 0

Szabadfi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 4 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 23 32 72 1 6 17 10 21 48 34 59 58 21 27 78 26 4 30 6 10 24 27 17 0 2 138 200
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lukács

Norbert
X 11 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 1 1 100 6 1 7 1 2 4 2 0 0 0 17 37 0

Eads Iii

James
X 16 5 6 83 0 0 0 1 6 17 6 12 50 3 5 60 2 1 3 1 1 4 3 2 0 0 16 32 0

Wiggins

Demajeo Willie
X 19 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 5 8 63 4 3 7 0 2 3 8 1 1 0 27 25 0

Thomas

Dustin De Wayne
X 10 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 2 4 1 3 0 0 15 24 0

Pongó

Máté
X 7 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 2 2 0 0 9 19 0

Jovanovic

Strahinja
11 0 3 0 1 1 100 1 7 14 2 11 18 6 8 75 1 2 3 1 2 2 6 4 0 0 12 23 0

Durham Ii

Anthony Greco
3 1 2 50 0 1 0 0 7 0 1 10 10 1 2 50 3 0 3 2 2 2 1 5 1 0 3 23 0

Révész

Ádám
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 0 1 3 1 0 0 0 7 12 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 4 0

Sebők

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Kiss

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Abraham

Arabo
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 20 30 67 2 4 50 7 31 23 29 65 45 16 24 67 21 10 31 6 12 27 24 17 2 0 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek