Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 15. | 19:00
21. forduló
Novomatic Aréna
69 -64
(13-9, 17-21, 17-24, 22-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, dr. Németh Patrik (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Először is nagyon köszönjük a szurkolóinknak a támogatást, főleg az utolsó percekben, amikor segítettek kimászni abból a gödörből, amelybe a harmadik negyedben kerültünk. Nagy gratuláció jár a csapatnak is, mert egész héten jól dolgoztak a felkészülés során. Kemény meccs volt egy jó ellenféllel szemben, akik végig jól játszottak. Sajnos a harmadik negyedben elveszítettük a ritmusunkat, az agresszivitásunk is alábbhagyott, valamint nem tudtunk elég pontosan célozni támadásban, ez pedig eladott labdákhoz, és olyan hibákhoz vezetett, amelyekből a Debrecen könnyű kosarakat tudott szerezni. Összességében azonban jól védekeztünk az egész mérkőzésen, végül pedig megérdemeltük a győzelmet. Nagyon fontos győzelem volt, hiszen tudjuk, milyen szoros a bajnokság, és mennyit számít egy-egy siker. Most minden jól működik, de továbbra is két lábbal a földön kell maradnunk, és tovább kell dolgoznunk.

Vendég edző nyilatkozata
Andjelko Mandic : Gratulálok a Sopronnak! A végjátékban ügyesebbek voltak. Az első félidő végén és a harmadik negyedben jól kosaraztunk, de a végén kicsit elfáradtunk, a zónavédekezés ellen nem úgy támadtunk, ahogy szerettünk volna. Hoztunk néhány rossz döntést, nem találtuk a ritmusunkat. Elkövettünk néhány hibát védekezésben is. Sajnos nem sikerült nyerni. Egy jó, fizikális meccs volt, nem igazán látványos, hiszen kevés pont született, de emelem kalapom mindkét csapat előtt, mert mindent beleadtak. Most jön néhány nap szünet, azután pedig nehéz meccsek várnak ránk.

Hazai játékos nyilatkozata
Tulio Da SIlva : Két fájó vereség után ismét hazai pályán léptünk pályára, miután egész héten készültünk a mérkőzésre. Nagy érdemei voltak ebben az edzői stábnak is, akik feltérképezték az ellenfelet. Számunkra nagy dolog volt, hogy újra a saját közönségünk előtt játszhattunk. Nagyszerű csapatgyőzelem volt ez, keményen küzdöttünk, főleg a végjátékban, és megszereztük a győzelmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Mócsán Bálint : Gratulálok a Sopronnak! Ki-ki meccset játszottunk, amelyet az idő nagy részében mi uraltunk, kiegyensúlyozottabbak voltunk, de az utolsó három-négy percben ez összedőlt, és kicsúszott a kezünkből a győzelem. Nagyon csalódott vagyok, de nem dőlt össze a világ, menni kell tovább, hiszen a szünet után jön öt nagyon fontos mérkőzés, amelyek közül minél többet szeretnénk megnyerni, és bebiztosítani a helyünket a rájátszásban.


Dobástérkép
Sopron KC
DEAC
Sopron KC
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 11
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 21:55 15:25
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
DEAC
60%
58%
2p ktáv.
Sopron KC
DEAC
55%
50%
3p táv.
Sopron KC
DEAC
25%
25%
1p bünt.
Sopron KC
DEAC
75%
68%
Sopron KC DEAC
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 13 11
Lepattanó 32 22
Gólpassz 18 16
Fault 19 24
VAL 105 83
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Griffin

Dayon Lynn
X 17 6 8 75 1 1 100 1 3 33 8 12 67 0 1 0 4 1 5 2 3 2 3 2 0 0 21 31 0

Nichols

David Christopher
X 6 1 5 20 1 2 50 0 3 0 2 10 20 2 2 100 3 0 3 0 3 5 3 4 0 1 5 26 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 11 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 3 5 60 3 2 5 3 3 0 4 0 0 0 17 25 0

Molnár

Márton
X 7 2 5 40 1 3 33 0 0 0 3 8 38 1 1 100 2 5 7 0 0 2 1 3 1 0 14 24 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 0 3 4 2 0 0 8 17 0

Mathis

Anthony Tyrone
14 0 0 0 1 1 100 3 6 50 4 7 57 3 4 75 4 1 5 0 1 3 6 2 0 1 22 24 0

Sidibe

Amadou
9 2 2 100 2 4 50 0 0 0 4 6 67 1 2 50 3 0 3 0 0 3 1 0 1 0 11 23 0

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 1 4 0 0 2 21 0

Sitku

Márton
3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 3 100 2 0 2 0 0 0 1 1 0 0 6 8 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 15 25 60 6 11 55 4 16 25 25 52 48 15 20 75 22 10 32 5 13 19 24 18 2 2 105 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 6 1 5 20 1 3 33 0 0 0 2 8 25 2 4 50 4 0 4 2 3 3 4 4 0 0 9 38 0

Williamson

Andre Marcell
X 17 6 7 86 2 3 67 0 3 0 8 13 62 1 2 50 6 0 6 0 0 1 2 0 0 0 19 34 0

Edwin

Deon Javern
X 13 4 5 80 1 1 100 0 2 0 5 8 63 3 3 100 4 1 5 1 1 5 4 9 1 1 29 30 0

Buljevic

Lovro
X 5 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 1 4 25 2 2 4 0 1 1 4 0 1 1 5 28 0

Hőgye

Patrik
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 2 13 0

Mócsán

Bálint
12 0 0 0 0 1 0 3 7 43 3 8 38 3 3 100 1 0 1 0 3 5 2 1 0 0 8 29 0

Tadic

Tadija
8 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 3 3 100 0 0 0 2 2 4 3 2 0 0 10 20 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 1 8 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedüs

Brúnó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hibján

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 14 24 58 4 8 50 5 20 25 23 52 44 13 19 68 18 4 22 6 11 24 19 16 2 2 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek