Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 10. | 18:00
20. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
87 -76
(26-18, 18-17, 27-19, 16-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Goda László, Makrai Márton, Fodor Attila (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kocsis Tamás : Először is gratulálok a csapatnak, mert jól játszottunk. Voltak hullámvölgyek, de sajnos ez benne van ebben a szerkezet nélküli játékban. Reméljük, hogy az új játékos minél előbb tud csatlakozni és normális rotációval tudunk majd menni tovább. Bízom benne, hogy Sage Tolbert sérülése nem komoly, hiszen ő egy nagyon fontos láncszeme a csapatunknak. Másodsorban pedig örülök annak, hogy végre felhozhattam magammal Kristófot és most már meccsről-meccsre jó teljesítményt nyújt, úgyhogy gratulálok neki is.

Vendég edző nyilatkozata
Zlatko Jovanovic : Először is gratulálok a Körmend csapatának, megérdemelték a győzelmet. Egykor játékosként játszhattam itt, most pedig edzőként tértem vissza, még mindig olyan lenyűgöző a hangulat, mint 10 évvel ezelőtt. Ezért is gratulálok. Fizikális mérkőzés volt, a Körmend majdnem 90 pontot szerzett, amivel nem tudtunk meccsben maradni, nagy hibákat követtünk el. Nehéz ezen a hazai pályán nyerni. Semmi többet nem tudok mondani, a szezon folytatódik, megyünk tovább, sok sikert kívánok a továbbiakban.

Hazai játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Úgy gondolom, hogy egy brutálisan fizikális mérkőzést játszottunk, közbe-közbe becsúsztak hibák, de úgy gondolom, hogy 40 percen keresztül kontrolláltuk a mérkőzést. Nincs sok időnk pihenni, 3 nap múlva megyünk Szegedre és revansot kell vennünk a kupameccs miatt, mindenképpen győzni szeretnénk.

Vendég játékos nyilatkozata
Hajdu Péter : Először is gratulálok a Körmend csapatának, megérdemelten nyerték a mérkőzést. Sajnos nem úgy jöttünk a meccsre, hogy ne érdemeltük volna meg a győzelmet, de nem úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy kellett volna, ami a kezdésünkkor is látszott. Nem tudtunk belejönni a meccsbe, a végén már kicsit belejöttünk, de akkor már késő volt. Szerdán játszunk legközelebb és megyünk tovább.


Dobástérkép
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 37:56 00:19
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
67%
65%
2p ktáv.
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
100%
33%
3p táv.
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
46%
30%
1p bünt.
Egis Körmend
Budapesti Honvéd SE
71%
71%
Egis Körmend Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 18 13
Lepattanó 30 22
Gólpassz 22 13
Fault 20 18
VAL 121 92
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tolbert Iii

Anderson Sage
X 10 5 8 63 0 0 0 0 1 0 5 9 56 0 0 0 7 2 9 3 2 1 2 2 1 1 21 33 0

Dogo

Nicola
X 9 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 0 0 0 4 1 5 1 3 3 1 6 1 0 19 29 0

Basic

Lovre
X 16 0 0 0 0 0 0 5 8 63 5 8 63 1 2 50 2 0 2 1 3 3 4 5 0 0 21 27 0

Takács

Kristóf
X 17 4 6 67 0 0 0 2 2 100 6 8 75 3 3 100 4 1 5 1 0 5 4 0 0 0 25 25 0

Morgan

Malik Julian
X 20 4 6 67 1 1 100 3 8 38 8 15 53 1 2 50 3 1 4 0 2 3 2 3 1 0 20 24 0

Durázi

Krisztofer
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 3 67 3 0 3 0 3 1 2 0 0 0 4 23 0

Ferencz

Csaba
5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 2 100 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 6 20 0

Doktor

Péter László
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 0 3 0 1 5 0 0 2 11 0

Kiss

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 2 3 0 0 0 0 3 7 0

Herczeg

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Schmera

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 18 27 67 1 1 100 13 28 46 32 56 57 10 14 71 25 5 30 7 18 20 18 22 3 1 121 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wesson Jr

Keith Andre
X 10 1 1 100 0 1 0 1 8 13 2 10 20 5 8 63 2 1 3 1 2 0 5 1 0 1 7 31 0

Brown

Isiah Gerald
X 30 8 12 67 2 5 40 1 2 50 11 19 58 7 8 88 0 1 1 0 0 3 8 1 0 1 31 31 0

Simon

Kristóf Gábor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 1 1 1 4 0 0 6 19 0

Filipovic

Stefan
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 1 2 14 0

Hajdu

Péter Márton
X 8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 0 0 7 14 0

Dokovic

Ilija
12 1 1 100 0 0 0 3 9 33 4 10 40 1 3 33 3 0 3 2 2 2 3 5 0 0 15 25 0

Henry

Jalen Joseph
11 3 6 50 0 0 0 1 2 50 4 8 50 2 2 100 4 3 7 4 3 4 1 0 1 0 17 22 0

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 4 16 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 3 1 1 0 0 0 12 0

Reizinger

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 8 0

Kopácsi

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 0 0 0 4 8 0

Major

Bulcsú
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 15 23 65 2 6 33 9 30 30 26 59 44 15 21 71 16 6 22 12 13 18 20 13 1 3 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek