MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024

2024. 02. 10 | 18:00

20. forduló

(30-22, 10-21, 27-24, 27-23)

Helyszín: Szolnok Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs , Söjtöry Tamás Ferenc , Szilágyi Bálint

Ellenőr: Hartyáni Zsolt

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Szarvas Gábor : Gratulálok a Szegednek, ők is gödörből kifelé igyekeztek, hiszen hazai vereségből érkeztek hozzánk. Kőkemény csata zajlott a pályán, érezhető volt, hogy a vendégeink előre léptek az elmúlt héthez képest. Szeretnék gratulálni a csapatunknak is, hiszen fontos héten vagyunk túl! Úgy éreztem, sokat tanultunk a Honvéd elleni vereségből. Mindenki tartotta, amit ígért, csúszott-mászott a pályán a mai győzelemért. Hatan dobtak kétszámjegyűt, huszonnégy asszisztot osztottunk ki, ez mutatja, hogy támadásban tudtuk tartani a tervezetteket. Woolridge és Locke védelmét igyekeztünk szigorúan megoldani, két nagyon jó pontdobó. Bárki fogja is őket, húsz pont felett termelnek. Ezen a ponton szeretném kiemelni Norbi mai teljesítményét. A pontjai mellett bármilyen poszton kapott is feladatot a védelemben, legyen az magasember vagy gyorsabb kinti játékos, remekül oldotta meg! Fontos meccs vár ránk szerdán, ennek szellemében készülünk, hiszen mindenképp győzelemmel szeretnénk belemenni a válogatott szünetbe.

Vendég edző nyilatkozata

Nikola Lazic : Gratulálunk Szolnokra! Nagyon nehéz bármit is mondani! Egylabdás mérkőzés volt, ahol ráadásul szerintem sokkal jobban is játszottunk, mint a legutóbbi meccsünkön. Az utolsó negyedben voltak vitatható helyzetek. Elvesztettük Noaht, aki nagyon fontos szerepet játszik a csapatunkban és egy ilyen fizikális meccsen rosszul jöttünk ki a fault arányból is. Küzdöttünk, megtettünk mindent, de az Olajnak jött ki az az egy labda, ami döntött. A rossz szériánkon megpróbálunk javítani.

Hazai játékos nyilatkozata

Lukács Norbert : Küzdelmes mérkőzésünk volt, gratulálok a csapatnak! A huszonnégy gólpassz mutatja, hogy igazi csapatjátékot nyújtottunk. Így kell tovább készülnünk és megnyerni a következő találkozót is.

Vendég játékos nyilatkozata

Mucza Tamás : Először is gratulálunk a Szolnoknak! Nagyon fizikális mérkőzésen sikerült nekik nyerni! Nüánszok döntöttek a mai meccsen, végig szoros, egál eredmény volt. Talán a végére mi egy kicsit jobban elfáradtunk.

Statisztika

team logo NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
2 Lukács Norbert Lukács Norbert * 10 34 2 4 50 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 3 0 3 1 3 3 2 3 1 1 14 89.3 95 71.4 71.4
4 Thomas Dustin De Wayne Thomas Dustin De Wayne * 17 31 2 3 66.7 2 2 100 2 4 50 3 4 75 3 2 5 0 3 3 3 3 0 0 21 126.3 102.5 85 77.8
1 Wiggins Demajeo Willie Wiggins Demajeo Willie * 13 22 5 8 62.5 0 0 0 0 0 0 3 6 50 7 3 10 0 3 1 4 0 1 0 19 95.6 107.9 65 62.5
13 Eads Iii James Eads Iii James * 13 21 2 3 66.7 1 2 50 1 1 100 4 4 100 5 0 5 0 1 4 4 0 0 0 19 161.4 83.3 92.9 75
21 Pongó Máté Pongó Máté * 3 20 0 1 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 3 4 1 6 0 0 5 115.5 99.4 37.5 37.5
31 Jovanovic Strahinja Jovanovic Strahinja 14 24 2 4 50 0 0 0 0 3 0 10 11 90.9 0 1 1 2 6 2 8 9 0 1 22 111.9 113 58.3 28.6
22 Durham Ii Anthony Greco Durham Ii Anthony Greco 17 21 2 4 50 1 1 100 3 6 50 2 2 100 6 0 6 3 3 1 1 1 0 0 20 104 106.4 77.3 68.2
10 Révész Ádám Révész Ádám 3 15 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 4 103.2 105.5 50 50
3 Pallai Tamás Ottó Pallai Tamás Ottó 4 8 2 2 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 132.7 131.8 66.7 66.7
7 Rudner Gábor Rudner Gábor 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 180 0 0
15 Sebők András Sebők András 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Abraham Arabo Abraham Arabo 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
94 200 18 30 60 4 6 66.7 9 22 40.9 23 29 79.3 25 6 31 6 22 23 24 24 2 2 126 114.6 112.5 66.4 61.2
team logo SZTE-Szedeák
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
1 Woolridge Ryan Nicholas Woolridge Ryan Nicholas * 23 36 8 13 61.5 0 0 0 0 1 0 7 12 58.3 1 3 4 3 5 2 8 3 0 0 25 105.9 115.1 57.5 57.1
8 Bognár Kristóf Bognár Kristóf * 21 34 5 6 83.3 0 2 0 1 3 33.3 8 8 100 3 2 5 3 0 2 5 3 1 0 33 175.3 103.3 80.8 59.1
10 Locke Noah Jamei Locke Noah Jamei * 18 33 4 6 66.7 1 3 33.3 1 4 25 5 6 83.3 4 0 4 2 3 5 5 7 0 0 25 117.2 107.8 56.3 50
25 Lake De'Quon Lake De'Quon * 11 20 3 5 60 0 0 0 1 1 100 2 2 100 5 1 6 0 0 4 1 0 0 0 16 139.5 135.4 78.6 75
14 Cohill Eric Edward Cohill Eric Edward * 0 17 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 2 -1 0 92.5 0 0
3 Bailey Brendan Bailey Brendan 7 24 0 3 0 0 0 0 1 2 50 4 6 66.7 3 1 4 4 1 2 4 1 1 0 14 87.7 77.5 43.8 30
13 Mucza Tamás Mucza Tamás 4 17 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 4 3 0 1 0 0 3 51.3 119.5 100 100
22 Zsiros Péter Zsiros Péter 6 13 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 4 67.2 119.3 50 50
11 Balogh Szilárd Balogh Szilárd 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 0 130.5 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 93.3 0 0
23 Laluska Bence Ádám Laluska Bence Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
88 Mokánszki Milán Mokánszki Milán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
90 200 22 39 56.4 1 5 20 6 17 35.3 26 34 76.5 21 7 28 14 14 26 23 15 2 2 118 112.5 114.6 59.2 52.5

Dobástérkép

NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 12 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 9
Vezetés váltás 14
Egyenlő eredmények száma 8
Csapat vezetési ideje 21:01 14:14
CSAPAT %
2p köz.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
60%
56%
2p ktáv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
67%
20%
3p táv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
41%
35%
1p bünt.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
79%
76%
NHSZ-Szolnoki Olajbányász SZTE-Szedeák
Szerzett labda 6 14
Eladott labda 22 14
Lepattanó 31 28
Gólpassz 24 15
Fault 23 26
VAL 126 118