Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 10. | 19:00
20. forduló
Arena Savaria
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Györfy Rúben, Földesi Ádám (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Konakov : Gratulálok a csapatomnak 35 percen keresztül jól játszottunk. Kicsit az elős 5 percebn rosszul zártunk ki, így a Sopron második esélyből több pontot is szerzett, de ha a statisztikát nézzük, látszik, hogy folyamatosan nőtt a különbség, ami a jó játékunknak volt köszönhető. Rendeztünk a lepettanó kérdést, majd védekezésben is elkaptuk a ritmust, így a támadójáték is flottul ment. Ehhez gratulálok a jáétkosaimnak, most néhány nap múlva újabb hazai bajnoki vár ránk, hasonlóan akarunk játszani, mint most. A szurkolóinknak ismét szeretném megköszönni a szurkolást, óriásiak vagytok. Külön köszönet a szülinapi köszöntésért, nagyon sokat jelent nekem. EZ a 7. szezonom Szombathelyen, és nagyon jól esett, hogy így megleptetek.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Falconak, jól játszottak, megérdemelet győzelmet arattak. Jó ritmusban kezdtünk ,de az első neyged végére a támadásban sok hibánk is volt, üres helyzeteket is kihagytunk, ami miatt kicsit idegesebb volt a csapat. Tudtuk, hogy a Falco az első negyed végén és a második negyedben nagyon veszélyes, de sajnos mi ebben a periódusban gyengén, sok hiábal játszotttunk. Ezt ki kell javítanunk, javítanom, hiszen ez az én felelősségem, hogyan készítem fel egy ilyen fizikális mérkőzésre a csapatot. Jobban kell kiviteleznünk a támadásainkat, és erre most lesz egy hétvégénk, hiszen szerdán már újabb bajnokit játszunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Kovács Benedek : Gratulálok a Sopronnak is, mert keményen küzdöttek. Úgy érzem mi kicsit puhán kezdtünk, és nem jól zártunk ki, ezért a Sopron az elején jobban állt, mint mi. Amint ezt rendeztük és javítottuk a hibáinkat, már megjött a ritmusunk és sikerült folyamatosan növelni az előnyünket, és végül egy magabiztos sikert aratni. Köszönet a szurkolóinknak is, akik ismét kitettek magukért!

Vendég játékos nyilatkozata
Csendes Péter : Gratulálok a Falconak, jó meccset játszottak, sajnos mi nem tudtuk felvenni a versenyt velük. Jó ritmusban kezdtünk és jól álltunk, viszont a Falco ritmust tudott váltani, amit már nem tudtunk tartani. Ki fogjuk elemezni a hibákat, de sok időnk nincs, hiszen szerdán újabb meccs vár ránk.


Dobástérkép
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 38 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 34:47 00:47
CSAPAT %
2p köz.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
68%
57%
2p ktáv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
0%
36%
3p táv.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
41%
24%
1p bünt.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Sopron KC
70%
67%
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Sopron KC
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 12 15
Lepattanó 30 32
Gólpassz 23 15
Fault 14 23
VAL 134 81
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tiby

Matthew James
X 15 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 7 8 88 6 0 6 0 0 1 5 0 0 1 21 21 0

Jordano

Antonio
X 9 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 0 0 0 8 21 0

Tanoh Dez

András
X 8 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 2 2 100 2 0 2 2 1 3 4 3 0 0 17 21 0

Pot

Stefan
X 2 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 2 2 100 6 0 6 1 0 2 1 9 0 0 14 21 0

Keller

Ákos
X 9 2 5 40 0 0 0 1 1 100 3 6 50 2 7 29 2 1 3 0 0 0 4 2 1 0 11 16 0

Perl

Zoltán
22 8 9 89 0 0 0 0 0 0 8 9 89 6 7 86 2 0 2 0 1 0 5 1 0 0 27 19 0

Krivacevic

Markó
7 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 1 0 1 0 1 0 1 1 1 0 7 19 0

Pongó

Marcell
8 4 5 80 0 0 0 0 3 0 4 8 50 0 0 0 4 0 4 2 1 3 0 5 0 0 14 19 0

Barac

Boris
8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 2 2 4 1 3 2 0 2 0 1 11 18 0

Kovács

Benedek Máté
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 2 1 0 1 0 0 0 5 17 0

Verasztó

Péter
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 1 6 0

Hansen

Daniel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 2 0
Összesen 5 92 25 37 68 0 1 0 7 17 41 32 55 58 21 30 70 27 3 30 8 12 14 23 23 2 2 134 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 13 3 4 75 1 3 33 1 3 33 5 10 50 2 3 67 0 0 0 2 4 2 3 4 0 0 12 28 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 7 2 3 67 1 2 50 0 1 0 3 6 50 1 2 50 5 1 6 0 2 3 2 0 0 1 9 25 0

Mathis

Anthony Tyrone
X 13 3 4 75 0 1 0 2 7 29 5 12 42 1 3 33 1 3 4 3 0 3 4 2 0 1 17 24 0

Griffin

Dayon Lynn
X 7 1 2 50 1 2 50 1 7 14 3 11 27 0 0 0 3 1 4 1 4 3 2 1 0 0 3 22 0

Schöll

Richárd
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 1 0 5 13 0

Molnár

Márton
8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 2 100 2 1 3 1 1 3 1 1 1 0 11 25 0

Csendes

Péter
12 2 3 67 1 3 33 2 3 67 5 9 56 0 0 0 2 3 5 1 1 1 0 2 0 0 15 22 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 20 0

Sitku

Márton
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 4 1 5 1 1 4 2 1 0 0 9 15 0

Flasár

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 -1 3 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 16 28 57 4 11 36 6 25 24 26 64 41 8 12 67 21 11 32 9 15 23 14 15 2 2 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek