Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 3. | 19:00
19. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
93 -81
(27-14, 27-24, 22-26, 17-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Montgomery-Tóth Cecília, Makrai Márton, Fodor Attila (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a csapatnak és köszönjük a szurkolók támogatását. Volt egy nagyon extra támadójátékunk az első félidőben, és jól is védekeztünk a második negyed közepéig. Bosszantó volt, hogy olyan hibákból kaptunk kosarakat az első félidőben, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Sajnos a fáradtság miatt a nagyszünet után már több hibát követtünk el védekezésben, de mindig tudtunk találni egy-egy fontos kosarat. Mindenki hozzátette a magáét, ami nagyon fontos volt. Annak különösen örülök, hogy több ponttal tudtunk nyerni, mint amennyivel Zalaegerszegen kikaptunk, úgyhogy ez egy jó este volt!

Vendég edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Két olyan csapat találkozott itt egymással, amelyeknek voltak hasonló, és teljesen különböző dolgai is. Mindkét együttesnél edzőváltás történt, viszont amíg a pécsiek teljesítménye emelkedőben van, addig a miénk süllyedőben. Ez pedig rögtön az első negyedben visszaköszönt, amikor a hazaiak nagyon magabiztosan játszottak. A második félidőben sokkal jobban játszottuk, megmutattuk, hogy van karakterünk, emellett azonban sok hiba is volt a játékunkban, így nem tudtunk nyerni, ugyanakkor az nagyon tetszett, hogy jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a meccs elején.

Hazai játékos nyilatkozata
Jordan Walker : Az elején nagyon jól kontrolláltuk a mérkőzést, jól védekeztünk. A folytatásban azonban közelebb engedtük magunkhoz a vendégeket, főleg a harmadik negyedben, az addig megszerzett előnyünk azonban elég volt ahhoz, hogy végül megnyerjük ezt a fontos meccset!

Vendég játékos nyilatkozata
Tóth Ádám : Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelten nyertek. Nem jártam még a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, ehhez is gratulálnék, mert csoda dolgot hoztak össze itt Pécsett. Saját csapatomról és a meccsről csak annyit mondanék, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, összefogásra van szükség ahhoz, hogy kimásszunk ebből a gödörből.


Dobástérkép
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:54 01:12
CSAPAT %
2p köz.
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
64%
60%
2p ktáv.
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
20%
25%
3p táv.
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
27%
31%
1p bünt.
NKA Universitas Pécs
Zalakerámia ZTE KK
81%
65%
NKA Universitas Pécs Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 11 15
Lepattanó 40 34
Gólpassz 20 21
Fault 23 26
VAL 132 106
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Universitas Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Manjgafic

Fahrudin
X 27 6 8 75 0 1 0 3 8 38 9 17 53 6 10 60 7 3 10 0 0 2 7 3 0 0 35 33 0

Durmo

Ibrahim
X 14 5 9 56 0 0 0 0 2 0 5 11 45 4 4 100 7 3 10 1 1 4 3 1 0 0 22 29 0

Kovács

Péter
X 11 1 4 25 1 1 100 2 3 67 4 8 50 1 2 50 3 0 3 3 3 2 1 3 1 0 14 29 0

Nikolic

Nemanja
X 12 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 3 3 100 4 1 5 0 3 3 6 5 0 0 21 26 0

Scherer

Bálint André
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 2 3 0 1 1 0 3 20 0

Walker

Jordan Anthony Michael
10 3 3 100 0 1 0 0 6 0 3 10 30 4 4 100 3 1 4 1 1 2 3 1 0 0 11 22 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
7 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 4 75 3 0 3 1 0 1 3 5 0 0 16 17 0

Herger

Salamon
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 0 4 1 0 0 0 5 12 0

Lados

Erik Botond
5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 1 4 9 0

Benke

Krisztián
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 1 3 0

Rátgéber

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Medárd Ámon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 21 33 64 1 5 20 8 30 27 30 68 44 25 31 81 30 10 40 7 11 23 25 20 2 1 132 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Paige

Jeremiah Daniel
X 18 1 3 33 1 3 33 3 4 75 5 10 50 5 6 83 3 0 3 3 2 4 4 3 0 0 23 33 0

Ostojic

Danilo
X 12 6 8 75 0 0 0 0 2 0 6 10 60 0 0 0 3 4 7 0 1 2 6 6 0 0 26 32 0

Hicks

Tony Hollis
X 13 3 9 33 0 0 0 2 4 50 5 13 38 1 2 50 1 0 1 0 2 5 2 5 0 1 10 25 0

Tóth

Ádám
X 18 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 6 10 60 6 3 9 0 3 4 7 0 1 0 25 23 0

Csátaljay

Péter
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 3 13 0

Keller

Iván
5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 6 0 6 0 2 1 0 2 0 1 8 27 0

Németh

Ákos
1 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 1 2 50 5 0 5 1 2 2 2 5 0 0 7 21 0

Mishula

Oleksandr
9 3 3 100 0 1 0 1 5 20 4 9 44 0 0 0 3 0 3 0 2 3 0 0 0 0 5 19 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 2 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 21 35 60 1 4 25 8 26 31 30 65 46 13 20 65 27 7 34 5 15 26 21 21 1 2 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek