Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2023/2024
2024. február 3. | 18:00
19. forduló
ASE Sportcsarnok
86 -76
(27-9, 22-30, 15-12, 22-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Söjtöry Tamás Ferenc, Major Ádám (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Szeretnék gratulálni a csapatomnak a győzelemhez, ez nagyon fontos meccs volt, a zsinórban elszenvedett két vereség után nem szerettünk volna még egyet begyűjteni. Nagyon nehéz a Sopront megverni, még úgyis, hogy ma hiányzott nálunk egy kulcsjátékosuk, ez azonban nekünk jól jött és előnyt tudtunk ebből kovácsolni. A hárompontosokat nem dobtuk jól, de már a következő mérkőzésre kell fókuszálnunk. Debrecenben is győzni szeretnénk.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a Paksnak a győzelemhez, megérdemelték, az egész meccsen jobban voltak. Főleg az első negyedben, ahol tulajdonképpen mi elvesztettük a mérkőzést. Sokkal fizikálisabb játékot mutattak, mint mi és olyan szituációkba hajszoltak minket, amikben nem tudtunk csapatként működni. Nem tudtunk jól reagálni a fizikalitásra, amit meg tudok érteni, nem játszottunk okosan. Nem játszottunk együtt, nem volt türelmünk, teljesen likvidálták a játékunkat. 19 eladott labdával és ilyen védekezéssel nem fogunk tudni idegenben meccset nyerni. Mégegyszer gratulálok a Paksnak, fel kell készülnünk a következő találkozóra.

Hazai játékos nyilatkozata
Kenny Wooten Jr. : Remek energiával kezdtük a mérkőzést, sikerült nagyobb előnyt kidolgoznunk, amit aztán elkezdtek ledolgozni a vendégek, a végére pedig vissza is jöttek a meccsbe. Nem volt olyan könnyű meccs, mint azt az elején gondoltuk. Elijah extra lendületet adott a csapatnak, energiát vitt a pályára a zsákolásaival és a jó megoldásaival. Ez mind közrejátszott abban, hogy nyerni tudtunk ma este.

Vendég játékos nyilatkozata
Fazekas Csaba Balázs : Az első negyedet dekoncentráltan kezdtük, közel húsz pontos előnyt adtunk a Paks csapatának. Védekezésben nem voltunk kemények, nem helyeztünk elég nyomást a Paksra. Nagyon sok volt az eladott labdánk, sok meggondolatlan vállalásunk volt. Megyünk tovább, keményebben kell edzeni és felzárkózni a tabellára.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Sopron KC
Atomerőmű SE
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 36:02 02:29
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Sopron KC
73%
46%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Sopron KC
75%
27%
3p táv.
Atomerőmű SE
Sopron KC
15%
36%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Sopron KC
86%
94%
Atomerőmű SE Sopron KC
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 9 18
Lepattanó 31 40
Gólpassz 21 9
Fault 17 22
VAL 130 92
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nicholson

Kassim Juan
X 17 3 5 60 1 2 50 2 5 40 6 12 50 3 4 75 7 1 8 2 1 1 5 2 0 0 26 34 0

Ihring

Mario
X 8 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 2 2 100 2 0 2 0 4 2 8 6 0 0 15 28 0

Clarance

Elijah Marcus
X 25 5 6 83 2 3 67 0 8 0 7 17 41 11 11 100 3 0 3 0 1 3 7 3 0 0 27 26 0

Wooten

Kenneth Dwayne
X 13 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 1 2 50 8 2 10 0 0 1 1 1 3 0 25 23 0

Géringer

Gergő
X 5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 2 0 2 2 0 2 0 1 0 0 10 14 0

Kucsora

Csaba Ákos
2 0 0 0 1 1 100 0 5 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 1 0 0 -1 26 0

Kovács

Ákos
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 2 1 2 0 6 0 0 12 19 0

Wright Jr.

Keith Andre
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 2 2 4 2 0 2 1 1 2 0 15 17 0

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 -2 7 0

Kékesi

Kolos
5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 6 0

Heimann

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 22 30 73 6 8 75 4 27 15 32 65 49 18 21 86 26 5 31 10 9 17 22 21 5 1 130 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nichols

David Christopher
X 25 6 10 60 1 3 33 3 10 30 10 23 43 2 2 100 8 1 9 3 5 5 2 4 1 1 26 34 0

Da Silva

Tulio Henrique
X 14 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 8 8 100 6 1 7 1 4 4 4 2 0 0 23 31 0

Molnár

Márton
X 2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 5 4 9 0 1 3 1 0 0 1 7 22 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 0 0 0 -3 17 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -2 14 0

Mathis

Anthony Tyrone
20 2 5 40 0 1 0 4 6 67 6 12 50 4 5 80 5 0 5 1 1 1 6 2 0 1 26 27 0

Csendes

Péter
8 0 0 0 0 2 0 2 4 50 2 6 33 2 2 100 0 2 2 1 2 1 3 0 0 0 8 23 0

Sidibe

Amadou
7 1 3 33 2 3 67 0 1 0 3 7 43 1 1 100 3 2 5 1 2 4 1 1 0 1 9 22 0

Sitku

Márton
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 -2 7 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Keller

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bősze

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 13 28 46 3 11 27 9 25 36 25 64 39 17 18 94 30 10 40 7 18 22 17 9 1 5 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek